Múlt heti cikkünkben olyanokról kérdeztük az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjának munkatársát, Zagyvai Pétert, hogy hol a helye az atomnak a jövő környezetbarát energiapiacán, hogy előfordulhat-e Pakson egy csernobilihez vagy fukusimaihoz hasonló katasztrófa, vagy hogy összességében mennyire biztonságosak a mai atomerőművek.

A cikk állításaival megkerestük a Greenpeace Magyarországot is, ahonnan a szervezet klíma- és energiakampány-felelőse, Perger András reagált a leírtakra. Az ő reakcióit elküldtük Zagyvainak, így közvetett párbeszéd alakult ki az atomenergiára vonatkozó legfontosabb kérdésekről. Íme az eredmény. 

1. A lehető legsúlyosabb paksi baleset

„A lehető legsúlyosabb paksi baleset következményei a fukusimai baleset igen részletes elemzése segítségével végrehajtott célzott biztonsági felülvizsgálat megállapításai szerint a közelébe sem juthatnak nemhogy a csernobili, de még a fukusimai következményeknek sem.”

Perger András (Greenpeace): Az atomerőműveket, mint minden műszaki berendezést, kritériumrendszerek alapján méretezik, így kell érteni a „lehető legsúlyosabb baleset” kitételt. Pakson az elképzelt legsúlyosabb eseményt valamelyik fő primer köri hűtőcső törése jelenti. Természetesen ennél súlyosabb esemény is bekövetkezhet (pl. a reaktortartály törése, egy szabotázsakció), amire az erőmű biztonsági berendezéseit nem méretezték. Ezzel együtt is, a biztonsági berendezések működése, illetve az erőmű személyzetének reakciói örök kérdést jelentenek: csak egy baleset során derül ki, hogy valóban megfelelően le tudják-e kezelni a folyamatokat, ahogy arra Fukusima is rávilágított.

Fontos tudni még, hogy Pakson nincs a korabeli nyugati reaktorokéval egyenértékű konténment. A szivárgási tényezője azoknak ugyanis 1–1,5 százalék, míg a paksi, úgynevezett hermetikus térnek 14,7 százalék az engedélyezett szivárgási tényezője – a tényleges mért értéke 5–7 százalék körül van, blokkonként eltérő értékkel.

Zagyvai Péter (MTA): A „Nukleáris Biztonsági Szabályzat” című 10 kötetes előírásgyűjtemény (NBSZ), melyet legutóbb a 28/2018. kormányrendelet módosított, az atomerőműben 6 üzemállapotot különböztet meg, melyek közül 5 (tervezési alap [TA] 2-4 és tervezési alapon kívül [TAK] 1-2) különböző gyakoriságú és súlyosságú üzemzavari és baleseti állapotokat jelent. Ezek előfordulási gyakorisága egyre csekélyebb kell, hogy legyen, és az esemény következtében előálló sugárterhelés is korlátozott. A TAK események (kisebb, mint 10^-6/év becsült gyakorisággal) nem jelenthetik azt, hogy arra a berendezés és az üzemeltetők felkészületlenek, csak azt, hogy a következmények jelentősebbek, mint a „TA” eseményekéi.

A konténment szerepét a „paksi rendszerű” erőműveknél betöltő lokalizációs torony és sprinkler rendszer a független biztonsági elemzés szerint teljesíti az NBSZ és a vele teljes összhangban lévő uniós „European Utility Requirements” követelményeit. Azokat az erőművi blokkokat, ahol ez nem állt fent, az adott országok uniós csatlakozásának egyik feltételeként azonnal vagy 5 éven belül le kellett állítani.

2. Emberi mulasztás vagy külső körülmények okozták a fukusimai balesetet?

Mivel a csernobili katasztrófát okozó RBMK reaktorok közül a sorozatos leállítások után már csak Oroszországban működik néhány, a világ nagy részében egyedül a fukusimaihoz hasonló balesettől van félnivaló. „Ha a reaktor védelmi rendszere, az úgynevezett konténment megsérül, amikor a reaktorban súlyos hűtöközeg-vesztéses baleset történik, akkor a kijutott radioaktivitás sugárzási energiájának legjobban kitett, azaz a legközelebb lévő emberek által elszenvedett dózis káros hatásának kockázata megnő a természetes sugárzási tér hatásának kockázatához képest” – mondta Zagyvai, hozzátéve, hogy Paks környékén meglehetősen kevés az esélye egy, a Japánban 2011-ben történthez hasonló földrengésnek, pláne cunaminak.

P. A.: Súlyos félrevezetésnek tartom a fukusimai balesetet szimplán a külső körülményekre visszavezetni. A földrengés és a cunami csak trigger volt, amire azonban az erőműnek már régen fel kellett volna készülnie. A geológiai ismeretek mélyülésével ugyanis már évtizedek óta ismert volt az erőmű, a nukleáris biztonsági hatóság és a kormány számára, hogy lépni kellene, mivel kiderült, hogy az eredetileg méretezési alapnak vett földrengésnél és cunaminál nagyobb is történhet az erőmű térségében, mégsem történt semmi. Mint minden atomerőmű balesetnél, az okokat a humán oldalon, az atomerőmű biztonságáért felelős intézményrendszerek biztonsági kultúrájában is kell keresni.

Z. P.: Visszautasítom, hogy bárkit is félre kívánnék vezetni. A fukusimai atomerőmű-balesethez hasonló mérvű esemény azért nem történt más, szintén az extrém földrengés és a cunami által érintett létesítményben, mert ott helyre tudták állítani a reaktorzóna és az onnan már kiemelt fűtőelemek hűtését, Fukusimában meg nem. Ez biztonsági tervezési hiba volt.

3. Hány áldozata volt Csernobilnak?

„Nagyon nagy különbség van a tényleges áldozatok és a becslésekben szereplő számok között. Ezek a több ezres adatok nem igazolható becslések, akármilyen szervezet áll is mögötte. A »hivatalos« ENSZ-tanulmány szerzői sem tudnak pontosabb adatokat előállítani a Greenpeace szakértőinél. Ennek a fő oka az, hogy a »természetes« okból bekövetkező rákesetek száma olyan hatalmas, hogy a statisztikai adatok kis ingadozását lehetetlen egy-egy adott okhoz kötni. A sugárbetegségben, tehát nem a dózis által a későbbiekben kiváltott rákban, hanem az égéshez hasonló szöveti sérülések miatt, közvetlenül a baleset után elhunytak száma 31 volt. Az érintett személyek (operátorok és katasztrófaelhárítók) további sorsáról nem rendelkezem pontos információval, de a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez érkezett adatok szerint az adott éven belül még mintegy 15 ember halála köthető nagy valószínűséggel a balesethez.”

P. A.: A csernobili katasztrófa adatai nyilvánvalóan becslések (a Greenpeace által a témában készített utolsó anyag 93 ezer áldozattal számolt), ilyen alapon negligálni ezeket azonban súlyos félrevezetésnek tartom. Pontosan felmérni valóban lehetetlen, de ezt nem csak az okozza, hogy kevés a tudásunk az alacsony dózisokról (amelyek igen nagy területen jelentkeznek, ahol alacsony dózist okoz a csernobili szennyezés), és hogy azok esetében csak becsülni lehet a hatásokat. Így is kiemelendő, hogy attól, hogy nem tudjuk az egyes rákos megbetegedéseket egyértelműen a csernobili szennyezéshez kötni, a becsléseket nem illik félvállról venni.

Megjegyzendő, hogy ehhez az is hozzájárul, hogy a statisztikai alapadatok hiányában valójában nem ismerjük az érintett személyek számát és érintettségének mértékét: például a likvidátorokról nem készült semmilyen adatbázis, ami alapján lehetne követni és értékelni lehetne az ebben a csoportban bekövetkezett hatásokat. A különböző számok mögött az is szerepet játszik, hogy eltérő mértékben ítélik meg a szennyezés hatásmechanizmusát. Egyes tanulmányok ugyanis csak a külső forrásból származó sugárdózissal számolnak, és nem veszik figyelembe a valóban még nehezebben becsülhető inkorporációs hatást, vagyis azt, amikor a sugárzó izotópok a szervezetbe kerülnek.

Z. P.: Nem tudom, miért gondolja úgy a tisztelt nyilatkozó, hogy én „negligálom” és „félvállról veszem” a csernobili radioaktivitás hatásait. A gyermekkori pajzsmirigyrák több ezer esetét a helyi statisztikák mutatták ki, és ezeket, mivel a statisztikai elemzés alapján a számuk szignifikáns volt, egyértelműen hozzá lehet kapcsolni a kibocsátáshoz. Ezt a hatást az inkorporált (nagy valószínűség szerint lenyeléssel inkorporált) radiojód váltotta ki, de – mivel a kockázat növekedését igen, de az azt kiváltó dózist nem lehet utólag megállapítani – ebből más ráktípusok előfordulására nem vonhatók le következtetések. Ha valamit nem ismerünk, azt nem szabad ugyan negligálni, de megalapozatlan becsléseket sem szabad közzétenni. Sajnos a hajdani Szovjetunión kívüli területeken egyetlen igazolt következményt ismerünk: azt az ezernél több művi vetélést, amelynek indokaként a magzat lehetséges sérülésétől való félelmet jelölték meg.

4. Milyen betegségek köthetők Csernobilhoz?

„A sugárzás által kiváltott rákesetek közül egyetlen típus emelhető ki, mint amit igen nagy valószínűséggel a radioaktív kibocsátás okozott, ez a gyermekkori pajzsmirigyrák, amit a hatósági védekezés hibájának tudunk be. Ugyanis nem korlátozták a szarvasmarhák legeltetését, illetve a termelt tej fogyasztását, és így az akkor 1–10 éves gyerekek a tejjel nem pontosan ismert mennyiségű radioaktív jódot (I-131-et) vettek fel, és raktároztak a pajzsmirigyben. A három, azóta független ország (Fehéroroszország, Ukrajna és Oroszország) területén összesen mintegy tízezer ilyen esetet regisztráltak. Ez azért volt lehetséges, mert az ilyen típusú rák gyakorisága nagyon csekély volt azelőtt, tehát a növekedés jól érzékelhető volt. Szerencsére ez az egyik legnagyobb arányban sikeresen kezelhető rákfajta, így az emiatt elhaltak száma (nem hivatalos becsléssel) legfeljebb két számjegyű lehet abban a három országban, ahol a mezőgazdasági területek nagy mértékben szennyeződtek.”

P. A.: Az egyes rákfajták emelkedésének kimutathatatlanságával érvelni azért lehet félrevezető, mert valójában nem biztosan állnak rendelkezésre megbízható alapstatisztikák az adott, szennyezett térségekről a balesetet megelőző időkről.

Z. P.: Nemcsak a volt Szovjetunió statisztikájának a megbízhatóságáról van szó akkor, amikor Csernobil hatását ki nem mutathatónak nevezik. A jelenlegi sugárvédelmi szabályozás alapját a Hirosima és Nagaszaki elleni atombomba-támadások túlélőinek rákstatisztikájából vezették le, mivel ez volt (hála Istennek) az egyetlen olyan, százezer főt meghaladó, és így az epidemiológiai statisztikában már szignifikáns embercsoport, ahol bizonyított volt a kockázat növekedése, és nagy szórással bár, de mégis becsülhető volt az elszenvedett dózis.

P. A.: Hozzátenném, hogy az is félrevezető, ha Csernobil egészségügyi hatásai közül csak a daganatos megbetegedéseket vesszük figyelembe. Csak a sugárszennyezés is hozzájárulhat más megbetegedésekhez (pl. a szürke hályog vagy a keringési megbetegedések mögött is sejtik), de figyelembe kell venni azt is, hogy Csernobil (és Fukusima) komplex humán katasztrófa volt, így az egészségügyi hatásai is igen összetettek.

Z. P.: Ez pontosan így van. A csak nagy dózisokhoz köthető sugárbetegségen és a daganat kialakulási kockázatának növekedésén túl egyéb hatásokat is feltételeznek, de ezekről még a daganati kockázatnál is kevesebbet tudnak, éppen azért, mert nincs epidemiológiai elemzés, ami ezek kapcsolatát a sugárterheléssel igazolta volna.

5. Oroszország vagy Bátaapáti?

„A paksi hulladék azon részét, ami az üzemidő alatt keletkezik, helyi kezelés, szilárdítás után erre a célra kifejlesztett tároló konténerekben helyezik el több száz méterrel a földfelszín alá, a gránit kőzetbe épített bátaapáti hulladéklerakóba. Ugyanoda kerül majd az erőmű leszerelésekor keletkező nagyobb mennyiségű radioaktív hulladék.” A legnagyobb aktivitású anyag, ami a reaktorból kikerül, a használt (vagy kiégett) fűtőelem, amit először egy helyszíni átmeneti tárolóban tartanak, majd a beszállító orosz vállalttal kötött szerződésnek megfelelően a fűtőelemeket visszaviszik Oroszországba.

P. A.: Hamis állítás, hogy a kiégett üzemanyag Oroszországba kerülne, azokat jelenleg Pakson őrzik, a hivatalos cél egy magyarországi végső mélygeológiai tároló építése. Amire valójában akkor is szükség volna, ha az üzemanyagot végül átvenné az orosz fél: a paksi atomerőműből sok további nagyaktivitású hulladék kerül majd ki a leszerelés során, amelyek nem helyezhetők el Bátaapátiban.

Z. P.: 1998-ig visszaszállították a paksi kiégett fűtőelemeket a Szovjetunióba, illetve a jogutód Oroszországba. Jelenleg nem folyik visszaszállítás, de az erről szóló államközi megállapodás (melynek részleteit én nem ismerem) nem zárja ki a visszaszállítás felújítását. A kiégett fűtőelemek először 5 évig a keringtetett vizes hűtésű pihentető medencében vannak, az üzemcsarnokban, majd onnan átszállítják őket a passzív léghűtésű átmeneti tároló (KKÁT) létesítménybe, ahol a jelenlegi engedély szerint 60 évig biztonságban, a burkolat sérülésének minimális kockázatával tárolják őket.

Ha a visszaszállított fűtőelemekből Oroszországban ki is vonják majd a benne maradt, illetve keletkezett hasadóanyag jelentős részét, a maradék radioaktív anyag elhelyezéséről még Magyarországon kell gondoskodni. Ez a hulladék, ha továbbra is nagyaktivitásúnak minősül (ennek megítéléséhez ismerni kellene a jövőben alkalmazandó feldolgozási eljárást), akkor valóban nem helyezhető el Bátaapátiban. A leszerelési hulladék egy (tömegét tekintve) kis része is minősülhet nagyaktivitású hulladéknak, amelynek befogadására Bátaapátit nem tervezték, de erről is csak a leszerelés kiviteli tervének ismeretében lehet véleményt alkotni. Az átmeneti tárolás biztonságáról a már említett NBSZ előírásait betartva gondoskodnak.

6. Mi a helyzet Bodán?

Ha ez a helyzet megváltozna, akkor külön mélységi tárolót kellene építeni, ennek a helyét is meghatározták már: Pécstől nyugatra, Boda községe mellett van olyan nagy stabilitású kőzet (aleurolit, vagyis agyagkő), amiben biztonságosan kialakítható a tároló. „Nem kell nagy méretekre gondolni, a bátaapáti kis- és közepes aktivitású hulladékok számára létesített tárolóban néhány tízezer, a még csak tervekben létező bodaiban néhány ezer köbméter anyagnak kell csak hely.”

P. A.: Félrevezetésnek tartom már egyfelől most kijelenteni, hogy a kérdéses telephelyen és kőzetben ki lehet alakítani egy ilyen tárolót. A telephelyet előzetes kutatások által kijelölték ugyan, de az alkalmasság megállapításához szükséges kutatások valójában nem folynak, sőt évtizedes mértékben csúsznak (eredetileg 2049-re kellett volna elkészülnie, most 2064-ről beszélnek). Ráadásul untig ismert az a tény, hogy nincs ilyen létesítmény a Földön, azaz nehéz benchmarkokat meghatározni, technológiákról, költségekről dönteni.

Z. P.: Ismét csak visszautasítom, hogy félrevezetek. A bodai agyagkő formáció (BAF), mint természetes geológiai gát alkalmasságát sok éve igazolták, de ez még csak az első lépés (szükséges, de nem elégséges feltétel) a telephely létesítéséhez.

P. A.: Ugyanígy félrevezetésnek tartom az anyagok mennyiségéről beszélni. Azok minősége a meghatározó ugyanis ebben a kérdésben, a feladat nagyságát döntően a hulladék sugárzásának mértéke és időtávja (több százezer év) határozza meg, nem a mennyisége.

Z. P.: Ezzel nem értek egyet. Minél nagyobb az elhelyezendő mennyiség, annál nehezebb a szükséges ellenálló képességű gátrendszer kialakítása. Laboratóriumi kísérletekben igazolni lehet (lehetett) az agyagkő (aleurolit) minták csekély áteresztő és kiváló hőtűrő képességét, de a végső biztonságot a teljes befogadó térfogat leggyengébb pontja fogja meghatározni, ez pedig erősen méretfüggő lehet. A bátaapáti NRHT létesítmény korlátozott bővíthetősége miatt lesz szükség valószínűleg egy újabb, a „nagyon kis aktivitású radioaktív hulladék” kategóriájába eső anyagokat befogadó tároló építésére.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás