A legerősebb antibiotikumnak is ellenálló szuperbaktérium terjed egész Európában
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Vészesen terjed Európa kórházaiban az egyik legerősebb antibiotikum-típusnak, a carbapenemeknek is ellenálló baktérium, a Klebsiella pneumoniae – írja a BBC a cambridge-i Sanger Institute átfogó kutatása alapján, aminek eredményeit a Nature Microbiologyban publikálták.
A baktérium egészséges embereknél a bélflóra természetes része, azonban ha a szervezet legyengül, a tüdőt, a vért és az agyat is meg tudja fertőzni, és tüdőgyulladást vagy akár agyhártyagyulladást is okozhat.
Nyolc év alatt a hatszorosára nőtt a halálesetek száma
„Ebben az az aggasztó, hogy ezek a baktériumok már annak az antibiotikumnak is ellenállnak, amihez csak a legvégső esetben nyúlunk” – mondta Sophia David, a Sanger Institute kutatója. „Már az is aggodalomra ad okot, hogy 2015-ben kétezren haltak meg miatta, de ha nem cselekszünk, ez a szám csak tovább nő.”
A Klebsiella pneumoniae fertőzése miatt 2007-ben 341-en haltak meg Európában, 2015-re viszont már 2094-re emelkedett a halálesetek száma.
A kutatásban 244 európai kórház vett részt, és a fertőzött betegekből vett minták alapján a baktérium DNS-ének elemzése után azt állapították meg, hogy elsősorban a kórházakban terjed a baktérium, emberről emberre. „Az, hogy ugyanazokba a magas kockázatú példányokba ütköztünk Európa több különböző kórházában, azt is jelzi, hogy van valami különleges ebben a baktériumtörzsben” – mondta David.
Fokozza a problémát, hogy a Klebsiella pneumoniae képes átadni az antibiotikum-ellenálló képességét más baktériumtípusoknak is. Ezt a konjugációnak nevezett folyamat során teszi, amikor az összetapadt baktériumsejtek genetikai anyagot, vagyis plazmidot cserélnek egymással.
Tiszta udvar, rendes kórház
A rezisztens baktériumok miatt mára szinte teljesen leálltak az antibiotikumok fejlesztésével, a gyógyszergyárak inkább a bakteriofág nevű speciális vírusra koncentrálnak, amik kifejezetten a baktériumsejteket támadják meg. De leginkább az segíthet a szuperbaktériumok kezelésén, ha ügyelnek a kórházak tisztaságára.
„Úgy gondoljuk, hogy jó kórházi higiéniával, aminek része az ilyen baktériumokat hordozó betegek korai felismerése és elkülönítése, nemcsak késleltethetjük a kórokozók terjedését, de sikeresen kontrollálhatjuk is azokat” – mondta a BBC-nek Hajo Grundmann, a Freiburgi Egyetem kutatója.
Ismerkedj meg a több milliárd jófej lakótársaddal – a csodálatos mikrobiom
A mikrobiomként emlegetett élő, egy-egy szervezetben 1 és 2,5 kiló közöttire becsült tömeget egyes kutatók már az emberi szervek közé sorolják. Mostanában kezd kiderülni, mennyire fontos szerepe van nemcsak a testi folyamatokban, de akár az idegrendszer működésében is.
Bélbaktériumokat találtak az emberi agyban, gyűlnek a bizonyítékok a különös kapcsolatra
A neurológusok eddig a vér-agy gát kóros hibájának tudták be, ha baktériumokat találtak az emberi agyban. A legújabb kutatások szerint azonban az emésztő- és az immunrendszer működésében kulcsszerepet játszó mikroorganizmusoknak az egészséges idegrendszerben is lehet feladatuk