Megvan a megoldás a tolvaj sirályok ellen: jól a szemük közé kell nézni

Egyre nagyobb problémát jelentenek az elkanászodott sirályok Nagy-Britanniában, az állatok ugyanis a parti vendéglőket fosztogatják, jellemzően sült krumplira utazva. Az Exeteri Egyetem kutatói ezt elégelték meg, és tudományos alapossággal vizsgálták, hogy mit lehet tenni, ha lop az embertől egy sirály. 

A szerzők, Madeleine Goumas és társai a Biology Lettersben megjelent tanulmányban megjegyzik: ahogy egyre több ember él a Földön, egyre több konfliktus alakul ki a fajok között, ezek csökkentésére tettek kísérletet.

Városi környezetben a legtöbb fejfájást jellemzően a galambok és a sirályok okozzák, de az is előfordul, hogy a fiókáikat védő varjak támadnak az emberre, a fészkét védő hattyú pedig egész komoly sérüléseket tud okozni. Ha mindez nem lenne elég: az ezüstsirály (Larus argentatus) amellett, hogy költési időszakban olykor agresszív, pofátlan is, és lopni akar. 

Az ezüstsirályok ugyanis kleptoparaziták, vagyis más állatok élelemkészleteit dézsmálják meg, az élelemkészlet pedig ebben az esetben a tengerparti teraszokon fish and chipsező angolok tányérját jelentette. Ez annyira zavarta az angolokat, hogy a tolakodó ezüstsirályok ritkításába kezdtek, és 1969 és 2015 között a brit sirályállomány 60 százalékát kiirtották. A maradék sirályok viszont beköltöztek a városba, és akad közöttük olyan, amely már teljes egészében emberi táplálékon él – olyannyira, hogy az ezüstsirályok pusztulását a brit madárvédelem már aggodalommal figyeli. Nem mindenki van ezzel így: Alan Amos, a worcesteri városi tanács elnöke szerint legfőbb ideje, hogy a maradék madarakat is lelőjék.

Résen kell lenni

Azzal, hogy városlakókká váltak, a madarak persze egyre nagyobb problémát jelentettek a helyieknek, akik már sirályriasztó stratégiákat dolgoztak ki a madarak ellen. Ezek között minden megtalálható a klasszikus kalimpálástól-ordítozástól kezdve az esernyőn át egészen a vízipisztolyig. Worcesterben drónokkal próbálták ritkítani a sirályokat, Walesben ragadozómadarakat vetettek be. Az Exeteri Egyetem kutatói szerint annak ellenére, hogy ilyen sok mindennel próbálták távol tartani a madarakat, a sirály-ember viszonyról még mindig túl keveset tudunk, ezért egy sor kísérlet során megfigyelték, hogy az egyébként emberhez szokott állatok hogyan reagálnak az ember viselkedésére. 

Kiderült, hogy a sirályok veszik a lapot: már az is elbátortalanítja őket, ha az ember alaposan a szemük közé néz. A sirályszakértő Goumas, a kutatás vezetője szerint eredetileg 74 állat viselkedését akarták vizsgálni, de csak 27 állat közelítette meg egyáltalán a kikészített élelmet – az ornitológus ebben is annak a bizonyítékát látja, hogy a sirályoknak rosszabb a sajtójuk, mint amit megérdemelnének. Végül összesen 19 sirály végezte el a ránézéses tesztet: ebben a kutatók azt ellenőrizték, hogy vajon lelkifurdalást kap-e a sirály, ha nyilvánvalóvá válik számára, hogy valaki látja, mire készül. 

Az eredmény: a szemmel tartott madarak jóval lassabban közelítették meg az élelmet, és átlagosan 21 másodperccel tartott nekik tovább, míg megdézsmálták, illetve akadt köztük olyan is, amelyik végül meggondolta magát. Goumas szerint ez azt is jelenti, hogy némi odafigyeléssel megelőzhető, hogy a sirály ellopja az ebédünket.Az ornitológus azt javasolja, hogy mielőtt nekilátnánk egy szendvicsnek, támaszkodjunk a falnak, és figyeljük meg alaposabban a környezetünket, legyünk résen, ha pedig mégis felbukkanna egy sirály, nézzünk határozottan a szemébe.


Tetszett a cikk? Szívesen olvasnál rendszeresen hasonlókat?
Kövess minket Facebookon!