A pesti varjak nem üzentek hadat az embernek, csak a fiókáikat védik

„Lakott területen gyakorlatilag csak a varjúfélék fiókareptetésekor számíthatunk az egyesekben félelmet keltő támadásnak tűnő viselkedésre. A madárszülők ilyenkor a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes fiókáikat védelmezik” – vázolta a sokak által megmagyarázhatatlannak tartott madártámadások etológiai lényegét a Qubitnek Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MMME) szóvivője. 

Az ornitológusok szerint egy-egy érzékenyebb párnál már az is kiválthatja az efféle viselkedést, ha az ember néhány tíz méterre megközelíti az egyébként nem is látható fióka rejtekhelyét. Legutóbb a főváros VIII. kerületében található Tömő utcai játszótér fáin fészkelő varjak kezdtek emberűzésbe, míg a helyi hatóságok jobb híján átmenetileg bezárták a környékbeliek által csatatérnek kikiáltott parkot. 

Fiókavédelmi stratégiák

A varjúfélék (Corvidae) a természetben is vehemensek. Orbán szerint a dolmányos varjak (Corvus cornix) még a rétisasokkal (Haliaeetus albicilla) is leállnak „böllénkédni” (magyarul kakaskodni, emberkedni, illetve madárkodni), ha pedig úgy kívánja a helyzet, a levegőben is megkergethetik a náluk jóval nagyobb sast. Fiókareptetés idején pedig a faj egyedeinek egyre megy, hogy ember, tigris vagy aranysakál közelíti-e meg a szárnyaikat próbálgató utódaikat: ahogy az alábbi fotón látható, védelmező gerjedelmükben bárminek és bárkinek nekimennek. 

Aranysakált ijesztgető dolmányos pár a Duna-deltábanFotó: Andre Simon/Biosphoto

Etológiai értelemben ugyanakkor ez a viselkedés nem hasonlít a ragadozók zsákmányszerző támadó magatartására. Az MME  tavasz eleji tájékoztatója ezért is nevezi elijesztésnek, ijesztgetésnek a fiókavédő viselkedést. 

Az urbanizált környezetben megtelepedett dolmányos, illetve vetési varjak (Corvus frugilegus) testmérete és ereje miatt félelmetes madártámadásként értelmezett akciók ugyanakkor egyáltalán nem ritkák. Csakhogy a kisebb méretű madarak esetében az egyszeri városlakó észre sem veszi, hogy épp terrorizálni próbálják; hogy például a fekete rigó (Turdus merula) nem jókedvében  hangoskodik karnyújtásnyira az embertől, hanem perlekedéssel próbálja elűzni az embert a röptetési leckékben megfáradt fiókája közeléből.

A madarak többsége egyébként kerüli a test-test elleni fiókavédő akciókat. A zsákmányállatfajok a fizikai agresszió helyett pszichológiai hadviselést folytatnak. Ezek közül a legelterjedtebb a sérültnek tettetés, amikor a szülő a földön épült fészek vagy a lapuló fióka felé tartó ragadozó vagy az ember orra előtt a talajra száll, aztán szárnyait lógatva, magát sérültnek tettetve csalja el a betolakodót. A talajon költő fajok más stratégiával élnek: a taposásveszélyt jelentő legelő állatokat úgy űzik el, hogy a fészekről hirtelen felugorva kitárt szárnyakkal ijesztik el a nagytestű növényevőket. Az ornitológusok szerin ez olyan hatékony módszer, hogy az aprócska kis lile (Charadrius dubius) képes kitéríteni útjukból a magyar Alföld legelésző szürke marháit, Indiában és Afrikában pedig az elefántokat is. 

Együttélési szabályok

Orbán szerint a józsefvárosihoz hasonló madár-ember konfliktusok minden bizonnyal gyakoribbá válnak a jövőben. Az urbanizált környezethez felettébb jól alkalmazkodó szuperintelligens varjúfélék fiókavédő viselkedése azonban valószínűleg nem változik meg, így az embereknek kell kezdeni valamit a helyzettel, és megfelelő stratégiát választaniuk.   

A fákon telepekben fészkelő vetési, illetve a szintén a fákat preferáló, de fészekrakáskor egymástól tisztes (több száz méteres) távolságot tartó dolmányos varjak a természetben, illetve a lazán beépített, parkosított városrészeken elegendő területük van ahhoz, hogy ne zavarja az embereket fiókavédő viselkedésük. A magas házakkal keretezett szűk belvárosi utcai fasorokban, ahol a repülésüket próbálgató fiókák az autók tetején, vagy épp a járdán landolnak. A madárszülők pedig a járókelőket rémisztgetve pánikot keltenek. 

Vetési varjú fészakaljaFotó: Cyril Ruoso/Biosphoto

Az MME szóvivője szerint a legjobb védekezési stratégia, ha szembefordulva a madárral, karjait széttárva  nagyobbnak és félelmetesebbnek mutatja magát az ember, és kiabál. Kisebb madarak esetében még erre sincs szükség, elég a hessegetés. A rámenősebb varjak ellen nyugodt lélekkel bevethető a szatyor, kézitáska (retikül), könnyű hátizsák, kabát vagy esernyő lengetése, amitől még nagyobbnak, félelmetesebbnek tűnünk a madarak szemében. „Ha elég bátrak vagyunk, akkor sokat segíthetünk a kevésbé hősies embertársainkon azzal, ha a rossz helyre tévedt, például egy épület bejáratánál vagy a járda mellett a földön üldögélő varjúfiókát a látótávolságon belül lévő bokros, fás területre visszük. Ilyenkor az izgatott szülők minket követnek (erre legyünk felkészülve), az épület és járda pedig ismét használhatóvá válik” – így Orbán.

A varjúfélékkel való városi együttélésnek a támadásokkal együtt is több előnye van, mint hátránya. A dolmányos és vetési varjak, szarkák (Pica pica), szajkók (Garrulus glandarius) és csókák (Corvus monedula) ugyanis a puhatestűek, férgek és poloskák legnagyobb pusztítói és a szerves hulladék eltakarításában is jelentős szerepet játszanak. Ezért is hívja fel a figyelmet az MME szóvivője arra, hogy ezen madarak pusztítása nettó természetkárosítás, a védett fajok esetében törvénysértő is. Befogásuk és „eltávolításuk” pedig önáltatás: „ki gondolhatja komolyan, hogy léteznek valahol olyan madárotthonok, ahol több ezer, hosszú élettartamú szarka, varjú, szajkó vagy parlagi galamb békésen éldegélhet szabadon akár 30-50 évig is?” – teszi fel a költői kérdést Orbán. A befogott madarak ugyanis nem ritkán tömeg- és kínhalált halnak, a varjúféléknek kihelyezett élvefogó csapdákban pedig a madarak napok rövid úton éhen és szomjan halnak.

Valódi vészmadarak

A varjak akciói legfeljebb a fáról esés, megbotlás, ijedt úttestre szaladás miatt jelentenek balesetveszélyt, ám Európában is él olyan madár, amely fiókáit védve kárt okozhat az emberek testi épségében. Az öregebb és harciasabb bütykös hattyúpárok (Cygnus olor) keményen támadhatnak: a szárnyaikkal és a csőrükkel csépelő madarak rámászhatnak a fürdőzőkre vagy a csónakázókra is. Ezért javasolják az ornitológusok a fiókáit vezetgető hattyúk és fészkük elkerülését. 

Bütykös hattyú fiókáivalFotó: Klaus Nowottnick/dpa Picture-Alliance/AFP

A madarak közül tényleges életveszélyt csak az Ausztrália északi részén, illetve Pápua Új-Guinea és az Indonéziához tartozó Aru- és Seram szigetek sűrű erdőségeibe honos sisakos kazuárok (Casuarius casuarius) jelentenek az ember számára. A röpképtelen futómadarak ugyanis rendkívül agresszíven védelmezik a területüket, az oda tévedő turisták némelyike Orbán szerint bele is hal a madarak ragadozó dinoszauruszokat idéző karmos lábának hasfalat felszakító rúgásaiba.

Ízelítőül íme egy a számtalan neten keringő sisakoskazuár-támadást dokumentáló videóból:

Korábban az alábbi cikkeinkben foglalkoztunk varjúfélékkel:

Magyarország a legszerényebb kannabiszfogyasztó Európában, elterelésben viszont nagyok vagyunk

Európában a magyar fiatalok szívják a legkevesebb füvet, intravénásan pedig már szinte csak dizájnerdrogokat tolnak. A kokain csúcsra ért Európában, a kábítószer-terjesztő hálózatok innoválnak és „uberizálódnak”, de a vegyipar is odateszi magát: minden héten új dizájnerdrog születik – derül ki a friss európai drogjelentésből.