Szent Istvánt a kiegyezés előtt a nemzetiségek is ünnepelték, ma kölcsönösen idegenek nekünk egymás szentjei

1860. augusztus 20-án, a neoabszolutizmus évei után hatalmas népünnepély zajlott Pest-Buda utcáin. Az események egy vallási eredetű ünnep köré szerveződtek: a hatóságok az enyhülő politikai légkörben újra engedélyeztek nagyszabású Szent Jobb-körmenet és Szent István-ünnep rendezését. Nagy látványosságnak számított a város kivilágítása már augusztus 19-én este. Az ünnep hajnalán plébániák, céhek, kulturális egyletek képviselői és az egyetemi ifjúság közösen vonult a várba. Fellobogózott, Himnuszt és Szózatot éneklő tömeg hömpölygött Pest-Budán – a mintegy negyed milliós lakosságú főváros lapjai idézik, hogy egyetlen nap alatt 88 557 fő kelt át a Lánchídon.

A Szent Jobb-körmenet ábrázolása az időszak egyik legolvasottabb hetilapjának 1860-as évfolyamábólForrás: Vasárnapi Újság, 7. évf., 34. szám, 1860. augusztus 19., 413.

A körmeneten egyházi és világi méltóságok – Scitovszky János esztergomi érsek-hercegprímás és Benedek Lajos táborszernagy, Magyarország kormányzója – jelenlétében hordozták körbe az ereklyét, majd városligeti népünnepély, illetve az Európa-szálló helyiségeiben tartott esti bankett következett. Kisebb volumenű Szent István-megemlékezések zajlottak országszerte is, az ünnep pedig népszerű maradt a következő években. Augusztus 20-a 1860-as évekbeli növekvő jelentőségét mutatják az idegenforgalmi források is, aznap Aradról, Temesvárról, sőt Bécsből különjáratok, úgynevezett „kéjvonatok” indultak Pestre.

Miért nemzeti?

Miért vonzott ekkora tömeget az utcára az államalapító király ünnepe? Nagy szerepet tulajdoníthatunk az időpontnak, amely Ferenc József kötelezően megünneplendő születésnapja (augusztus 18.) és az emigráns Kossuth Lajos névnapja (augusztus 25.) közé esett. Így e nap lehetőséget nyújtott a nemzeti mozgalom számára, hogy implicit, de egyértelmű módon kifejezze ellenszenvét a regnáló királlyal szemben.

Volt a kultusznak azonban egy másik jelentésrétege: Szent István ereklyéi legitimálták a Habsburg-házat. Mint azt Árpád von Klimó a Szent Jobb történetéről szóló cikkében bemutatja, Mária Terézia 1771-ben a magyar nemesség (a rendi nemzet – a natio Hungarorum) integrációja, illetve a reformáció nyomán meggyengült katolikus egyház megerősítése céljából hozatta a középkori ereklyét Raguzából (Dubrovnikból) Budára. A királynő ezzel is hangsúlyozni akarta a folytonosságot az Árpádok és a Habsburg-ház között. A Szent Jobb-körmenet rendjét a „legmagyarabb Habsburg”, József nádor fektette le 1819-ben, és kötelezte a rendi elitet, hogy részt vegyen az alkalmon.

1848. augusztus 20-án a forradalmi kormány, az országgyűlés és az esztergomi hercegprímás együtt ünnepeltek Budán, megtéve az első lépést az ünnepnek a rendit felváltó polgári nemzetfogalom keretei közt való újraértelmezése felé. Von Klimó cikkében rámutat, hogy már a forradalom évében elhangzott szónoklatokból sem hiányoztak a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméi. Jellemző, ahogy Kossuth hírlapja augusztus végén megfogalmazta a Szent István-nap fontosságát:

„[M]ivel különb, jobb v. nagyobb szent ez az István, mint Péter, Pál, János v. Mihály vagy akármellyik más szent, kiknek napjain szabad a komédia? Hát bizony csak annyiban, hogy Sz. István napja nemzet ünnep nálunk, […] az ország egyetlen nemzeti ünnepe.”

A forradalom utáni első nagyszabású, 1860-as ünnepély egy modern Szent István-képet (illetve kimondatlanul a forradalmi napokat) idézett meg. A következő években pedig a szent király és a hozzá kapcsolt értékek népszerűsítésében nagy szerepet játszott a robbanásszerűen fejlődő nyomtatott nyilvánosság, a hírlapok, életrajzok, brosúrák, külön rendelhető vagy képeslapok mellékleteiként megjelenő metszetek.

Elillan a kegyelmi pillanat

Bár az 1860-as Szent István-nap lebonyolítása szorosan kapcsolódott a római katolikus egyházhoz, illetve a katolikus könyv- és újságkiadó Szent István Társulathoz, számos esetben a protestáns, ortodox és zsidó vallású polgárok is aktívan részt vettek annak megünneplésében. Így a protestáns hívek nevében báró Vay Lajos beszélt a körmenet után a budai érseki palotában, illetve számtalan vidéki tudósítás tartotta fontosnak megjegyezni, hogy az összes felekezet tagjai részt vettek a helyi ünnepségeken. 

István király ekkor már nem elsősorban szentként, hanem mint a „nemzet atyja” jelent meg. Gyáni Gábor Relatív történelem című könyvében a Szent Jobb-körmenetek kapcsán vázolja fel a modern nacionalizmus működési mechanizmusát, amely a nemzetet szakralizálta, ugyanakkor a vallásnak nemzeti színezetet adott. Ezt az összefüggést jól illusztrálják a kortársak közül Rózsaági Antal, a Divatcsarnok című lap főmunkatársának gondolatai:

„[A] ki tudja, hogy a magyar nemzetnél a nemzetiség eszméje és a hazaszeretet fogalma oly magasztossággal bir, hogy vallásilag hódolnak azoknak; a ki tudja, hogy nálunk a történet catechismus, és a hagyomány evangélium: az nem fog csodálkozni, hogy aug. 20-án, midőn az összes nemzet egyhangúlag nyilvánitá kegyeletét szent királya iránt, minden ajtatoskodó honpolgár valláskülönbség nélkül sietett azon helyre, hol újabb oszlopot emeltek a magyar közélet fényes múltjának.”

Nem csak a vallási hovatartozás szempontjából volt inkluzív az 1860-as Szent István-nap. A tudósítások kiemelik, hogy számos esetben a nem magyar (román, szerb, szlovák) nemzeti elitek is bekapcsolódnak az ünnepélybe. Így például Aradon a magyar és az ortodox (román és szerb) elit együtt ürítette poharát a „testvériesülésért”. A hatvanas évek elejét kegyelmi pillanatként írhatjuk le, amikor a magyarországi nem magyar elitek – a közös ellenféllel, a Habsburg-neoabszolutizmussal szemben – rezonáltak a magyar nemzeti ideológia egyik fő szimbólumára.

Szláv szentek

A nemzetiségek 1867-hez, a kiegyezés évéhez közeledve, az autonómiát célzó nemzeti törekvéseik sikertelenségével szembesülve váltak mindinkább közömbössé vagy ellenségessé a magyar nemzeti jelképekkel szemben. István király helyett a saját, a 19. század folyamán egyébként is egyre népszerűbbé és egyre „nemzetibbé” váló szentjeikhez fordultak.

Szent Szávát (1175–1235), a hagyomány szerint a fényes világi életről lemondó, szerzetesnek álló középkori szerb herceget mint az önálló szerb ortodox egyház alapítóját tisztelték. Az ünnepéről 1806 óta emlékeztek meg Szent István napjához hasonló módon, a Julianus-naptár szerinti január 14-én. A szent ortodox kultuszához a 19. század elejétől kapcsolódtak világi intézményekhez (is) kötődő attribútumok. Száva a század első felében mind gyakrabban jelent meg az oktatás, a kultúra védőszentjeként, a reformkor végén pedig alakja összekapcsolódott egy névrokon, Tököly Száva (1761–1842), a Pesten szerb diákotthont alapító jogászdoktor-mecénás emlékezetével. A szerb nemzeti mozgalom 1861 augusztusában ünnepelte meg Újvidéken a magyarbarát Tököly századik születésnapját, amelyen részt vettek a magyar kulturális-politikai elit jeles tagjai (Jókai Mór, Podmaniczky Frigyes) is.

Szent Cirill (Konstantin) és Metód 9. századi bizánci szerzeteseket a „szlávok apostolaiként”, térítőiként, a cirill alapjául szolgáló glagolita írás, a szláv írásbeliség megteremtőiként tisztelik. A két misszionárius köré szinte az összes szláv nemzeti mozgalom kultuszt épített ugyan eltérő tartalmi hangsúlyokkal, de minden esetben a nemzeti művelődéshez kapcsolódva. A horvát mozgalom esetében a Cirill és Metód-kultusz fő szorgalmazója az 1860-as években Josip Juraj Strossmayer diakovári (Đakovo) püspök, a Jugoszláv (Horvát) Tudományos és Művészeti Akadémia alapító-mecénása (1861). Az intézmény első elnöke Franjo Rački történész volt, akinek az egyik legfontosabb munkája az 1857 és 1859 között kiadott kétkötetes Cirill–Metód-monográfiája.

Cirill és Metód Ivan Berčić 1860-as ószláv nyelvkönyvének borítójánFotó: Wikimedia Commons

A szlovák nemzeti mozgalomban is kulcsszerepet kapott ezekben az években a szlovákok őseit térítő „apostolok” római katolikusokra és evangélikusokra egyaránt kiterjedő tisztelete. A kultusz megteremtői közül kiemelkedik Štefan Moyses besztercebányai római katolikus püspök és Karol Kuzmány szintén besztercebányai evangélikus szuperintendens. Moyses 1851-ben megalapította a Cyrill a Method szlovák katolikus lapot, és kijárta a pápánál, hogy a két szerzetes napját az egyház július 5-én ünnepelje. Moyses és Kuzmány a szlovák Matica tudományos és művelődési egylet alapító elnöke és alelnöke volt.

A szláv „nemzeti szentek” kultusza sok tekintetben hasonlít Szent Istvánéhoz, amely mellett – mint láttuk – a kiegyezésig meg is fértek. Az általuk megtestesített erények már nem kizárólag egy valláshoz, illetve egyházhoz, hanem a nemzeti önazonossághoz kötődnek. (Bár a horvát és szerb esetben a nemzeti és vallási identitás sosem válik teljesen el egymástól.) A nemzeti szentek kultusza hasonló nemzeti és világi intézmények, egyletek segítségével terjedt. Ennek ellenére, épp a nemzeti identitások egymást kizáró természete, egymás ellen fordulása miatt nagyon keveset hallani róluk a kortárs magyar nyilvánosságban, pedig Száva, Cirill és Metód – egy Szent István-parafrázissal szólva – a „többnyelvű és többszokású” Magyar Királyság művelődéstörténetének szimbolikus főszereplői.

A szerző az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék doktorandusza. A műhely további cikkei a Qubiten itt olvashatók.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: