10 év alatt óriásit fordult a világ – mutatja a legértékesebb cégek toplistája
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az idei második negyedéves eredmények alapján összeállított legértékesebb cégek toplistája semmi meglepőt nem mond: amerikai és kínai szoftveróriások, internetes kereskedőcégek egymás után, amik közé mutatóba fér be egy-egy ipari konglomerátum vagy bank. Csakúgy, mint tavaly vagy tavalyelőtt.
Tíz vagy húsz évvel ezelőtt azonban egészen más iparágakat árazott be legmagasabban a piac. 1999-ben még a gigantikus telefoncégek és hardvergyártók részvényei szárnyaltak, öt évvel később viszont már az afganisztáni és iraki háborún nagyot kaszáló olajcégek dominálták a toplistát.
2009-ben a recesszióba fordult japán gazdaság mamutjai helyett a kínai cégek felbukkanása volt a legszembetűnőbb, és még mindig a kőolajiparban és a bankszférában keresték a legtöbb pénzt.
Öt évvel ezelőtt már látható volt a mai tendencia: szoftverekkel, felhőszolgáltatással, okostelefonokkal foglalkozó cégek bérelték ki a toplista tetejét.
Az elmúlt években észveszejtő tempóban robogott a gazdaság, amit az is mutat, hogy 2014-hez képest 2019-re mekkorát nőtt a top vállalatok összértéke: 3335,2 milliárdról 6296,5 milliárd dollárra.
A hagyományos iparágak közül az olajipar, a bankszféra továbbra is termeli a pénzt a részvényeseknek, de a Johnson & Johnson vagy a Warren Buffett elnökölte Berkshire Hathaway ipari óriás is állandó szereplők az éves toplistákon.
Az egyetlen cég, amelyik húsz éve minden egyes évben az élbolyban szerepel, a Microsoft.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Hiába játszott vezető szerepet Európa az eddigi ipari forradalmakban, a negyedikből csúnyán kimaradhat
Véget ért a korszak, amikor a Nokia és az Ericsson uralhatta a techpiacot: mióta a hardver helyett a szoftver és a platformok mennek, az európai cégeknek esélyük sincs a mellettük elszáguldó nagyhatalmakkal szemben. Az EU most elkezdett gondolkodni a megoldáson.
Kína elhatározta, hogy AI-nagyhatalom lesz, és két év alatt le is hagyta az USA-t
2017-ben hirdették ki a mesterségesintelligencia-fejlesztési tervet, mára pedig a világ AI-cégeinek felét Kína finanszírozza. Az ország időközben kitermelte a saját Google-Facebook-Amazon trióját.
Hatvan éve ugyanaz a három gigacég vezeti a Fortune 500-as listáját
Trendek jönnek és mennek, de van három amerikai cég, amelyet lehetetlen kirobbantani a lista éléről.