3,5 milliárd éves a legősibb földi életforma, amelyet ausztrál kutatók azonosítottak
Mostantól biztosnak mondható, hogy a cianobaktériumok, azaz a fotoszintetizáló kékbaktériumok által létrehozott üledékszerkezetek, szaknyelven sztromatolitok a Földi élet legősibb nyomai.
A geológia és az evolúcióbiológia korábban úgy becsülte, hogy hozzávetőlegesen 3,2-3,5 milliárd évvel ezelőtt a fenti formában indult meg az élet a bolygón.
Az Új-Dél-Wales Egyetem kutatói a rangos Geology folyóiratban szeptember 25-én publikálták tanulmányukat, amelyben ismertetik az általuk feltárt bizonyítékokat arról, hogy a 3,5 milliárd éves sztromatolitok valóban a legkorábbi életformák nyomait őrzik.
A nyugat-ausztráliai Pilbara területén található, a földkéreg rendkívül ősi rétegeiből álló Dresser formációban 1980-ban talált geológiai minta átfogó analízise és a kőzet belső rétegeinek feltárása azt mutatta, hogy a szóban forgó sztromatolitok kétség nélkül az élet legősibb ismert nyomai a Földön.
Ezt nemcsak a megkövesedett cianobaktérium-telepek jellegzetes nyomai jelzik a kőzetminta felszínén, hanem a furatokból nyert, szerves anyagra utaló nanorészecske méretű maradványok, mikroorganizmusok egykori jelenlétét jelző struktúrák is. Nem mellesleg a mért izotóparányok is egyértelműen erre utalnak.
Az ausztrál kutatók szerint a felfedezés más, földönkívüli, például marsi életformák kereséséhez is támpontot ad.
Korábban az alábbi cikkek jelentek meg a témában a Qubiten:
Így jöhettek létre az élet építőkövei a Föld ősi óceánjaiban
Laboratóriumi körülmények között sikerült reprodukálni, hogyan keletkezhettek aminosavak a Föld ősi óceánjainak aljzatán, közel 4 milliárd évvel ezelőtt.
A jelek szerint a Naprendszerben egykor csak úgy hemzsegtek az életadó bolygók
A Mars csak egyike lehetett a Naprendszer azon bolygóinak, ahol a Földön kívül is volt élet. A NASA Goddard Intézetének kutatói már a Vénuszon is egykori életet sejtenek.
Lehet, hogy agresszívebben kell kutatnunk a földön kívüli élet nyomait
Silvano Colombano, a NASA asztrofizikusa szerint könnyen lehet, hogy mindeddig rossz premisszákból indultunk ki, amikor a Földön kívüli életet kerestük, lehetséges ugyanis, hogy az idegenek már köztünk járnak, esetleg már el is mentek, csakhogy fogalmunk nincs, hogy néznek ki.