Huss

– Idefigyeljen, Kardos elvtárs – hajolt az asztal fölé a Borvölgyi nevű –, mi egész idáig rendesen beszéltünk magával, de most már tényleg elég a süketelésből. Utoljára kérdezem, miért vágta le Sümegi elvtárs fejét, illetve honnan szerezte a tűzkardot?

– Lángpallos – Kardos hangja mintha haragosan csengett volna.  – Hetedszer mondom, hogy lángpallos, ragaszkodom hozzá, hogy a jegyzőkönyvben is így szerepeljen, így nevezte a hang a rádióban – dühösen megrázta a fejét, ahogy fészkelődni próbált, a szárnya önkéntelenül kibomlott, rebbent egyet, a szelétől felkavarodtak a lapok Borvölgyi és Vaszileszku előtt ott az asztalon, Borvölgyi a lapok után kapott, Vaszileszku rosszabbul járt, mert az ő kopaszodó fejéről felfújta a levegőbe a keresztbe tapasztott hosszú őszülő hajtincseket, aztán az egész a szemébe hullt, Vaszileszku felhördült:  – Az istenit magának Kardos, mondtam már, hogy ezt hagyja abba.

Kardos erre védekezően szét akarta tárni a két kezét, de csak az egyiket tudta ugye, mert a másik a lába között a széklábához volt bilincselve, ahogy megfeszült a bilincs lánca, a szárnyai még vadabb csapkodásba kezdtek, úgyhogy a teste a szék fölé emelkedett, a kihallgatószobában már valóságos szélvihar tombolt, a széket a padlóhoz rögzítő szegecsek is egymásután kezdtek kipattogni a betonból, Borvölgyi körül forgószélszerűen kavarogtak már a dossziéból kiesett lapok és fényképek, Vaszileszku fején ekkor már mind felmeredtek a tincsek, legjobban egy félig kopasztott tarajos sülre emlékeztetett, Kardos felülről látta, egyszerre kitört belőle a röhögés, a szárnyai erre valahogy összecsukódtak és guggolva a székre zökkent.

Vaszileszku káromkodva próbálta elseperni az arca elől a hajtincseket, az arca egészen vörös volt a haragtól: – És hol van akkor az a lángpallos? Hová tetted, mi? Mit csináltál vele?  – ordította.

A Borhidi nevű erre nyugtatólag a Vaszileszku nevű karjára tette a kezét. – Ez valóban egy fontos kérdés – mondta.

Kardos szárnyai újra megrebbentek: – Ledobtam a tetőerkélyről, és felrepült az égbe – ahogy ezt kimondta, egy pillanatra megint ott állt az Egyesülés szálloda tetején, a vizes kátrányszagban az esőben, ott imbolygott a tető szélén, szédülve nézett le az eső áztatta térre, nem volt elég ereje hozzá, hogy elrúgja magát a széléről,  majdnem leesett, fájdalom nyilallt a lapockáiba.

Borhidi sóhajtott egyet – Igen, persze – mondta. – Mesélje el az elejétől.

Kardos egy pillanatig maga elé nézett. – Aranka direkt összeveszett velem a vállalati jelmezbál előtt, nagy cirkuszt csinált, ollóval kettévágta  a hajóskapitány-sapkámat, mert nem akarta hogy vele menjek, mert nem akarta, hogy lássam, hogy Miklóssal táncol, és akkor én mondtam, hogy tőlem ott helyben összefekhetnek az asztalon mindenki szeme láttára, az se érdekel, és lerohantam, és beültem a Trabantba és elmentem a Muskátli vendéglőbe, és beültem és kértem egy sört meg egy konyakot, aztán még egy sört és még egy konyakot, de hiába ittam, mert nem ízlett egyáltalán, és folyton csak Arankára kellett gondoljak, és arra, hogy ott táncol mindenki szeme láttára Miklóssal, és aztán, amikor a harmadik sör után elmentem pisilni, kinéztem az ablakon ás láttam, hogy már nem áll ott a Trabantom, ahol hagytam, kirohantam az utcára, a Trabant egyik percben még nem volt sehol, aztán megálltam, az utca másik oldalán parkolt, nem azon, amelyiken hagytam, ebben egészen biztos vagyok, akkor gyorsan odarohantam, hogy megnézzem, minden rendben, beültem, és akkor bekapcsolt az autórádió, és elkezdett menni rajta a lásátemi cantare, de a szövege nem az volt, ami szokott lenni, hanem az, hogy „nyisd ki a a csomagtartót Zoli”, és akkor én mentem és kinyitottam, és a csomagtartóban ott voltak ezek – Kardos a hüvelykujjával a válla fölött a szárnyai felé bökött – meg a lángpallos, ami akkor még csak úgy nézett ki, mint egy ágvágó fűrész, és akkor én egyből tudtam, hogy hiába nem akarja Arankám, én azért is elmegyek a jelmezbába, úgyhogy vissza se mentem kifizetni a söröket, hanem mentem egyenesen az Egyesülés szálloda felé, és a liftben felvettem ezeket, és kézbe vettem a lángpallost, és amikor bementem a terembe, tényleg az volt, amire számítottam, Arankám és Miklós ott táncoltak az asztal tetején, és persze a zenekar pont a Lascaiatemi cantarét énekelte, és akkor nekem nagyon fájni kezdett a hátam, és a következő pillanatban már ott voltam én is az asztalon, és a kezemben kigyúlt a lángpallos és akkor tudtam, hogy Miklósnak most már vége lesz, de hogy aztán mi történt, arra nem emlékszem, csak arra, hogy ott állok fent a szálloda tetején, és elhajítom a pallost, és mint egy visszafele szálló hullócsillag, felrepül egyenesen az égebe  – Kardos elhallgatott, maga elé nézett, a szárnyai megrebbentek –, és tudom, hogy utána kéne menjek én is, ugranom kéne, de nem tudok megmozdulni a tériszony miatt.

Borvölgyi erre keserűen megrázta a fejét. – Ez mind nagyon szép – mondta –, de mi hogy írjuk be ezt a jegyzőkönyvbe?

Vaszileszku erre az asztalra csapott – Sehogy. Majd hülyék leszünk ezzel a rablómesével kompromittálni magunkat. – Felállt, odament rabhoz, leoldotta róla a bilincset. – Nyisd ki az ablakot, Ládiszláu – szólt oda Borvölgyinek, aztán Kardosra nézett. – Magának meg, Kardos elvtárs, azt tanácsolom, vegyen erőt azon a tériszonyon, ha jót akar magának – aztán a nyitott ablakra mutatott – háromig számolok, aztán huss legyen – mondta, és ellépett Kardos mellől.

Dragomán György sci-fi sorozata, A fényes jövő további darabjai a Qubiten itt olvashatók.