A klímaváltozás szinte legyőzhetetlenné teszi a Magyarországot is elárasztó invazív poloskákat
Az elmúlt években rendszeressé vált, hogy kora ősszel tömött sorokban érkeznek a magyar városokba, falvakba a poloskák, és a budapestiek, különösen a zöldövezetek lakói is megkezdik évi rendes szélmalomharcukat a lomha, de kitartó jószágok ellen.
Míg a városlakók az ízletes lombokon túl leginkább csak téli szállást tudnak nyújtani az esetlenül mozgó rovaroknak, a földeken, kertekben tavasztól őszig kell küzdeni a sok tápnövényű kártevővel, és a háborúban, úgy tűnik, egyelőre vesztésre áll az ember a poloskával szemben. Mint Vétek Gábor, a Szent István Egyetem kertészmérnök docense írta az ázsiai márványospoloskáról idén márciusi dolgozatában,
„minden bizonnyal az elkövetkező évek egyik olyan új kártevőjeként kell vele számolnunk a termesztésben, amely a jól működő növényvédelmi rendszerek átalakítására késztetheti a gazdálkodókat”.
A városi területeken a Magyarországon először 2013-ban megfigyelt invazív ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys) a gyakoribb, a faj előfordulási helyeit a Szent István Egyetem csapata a lakosság segítségével nemrég térképre is vitte.
Nem annyira köztudott, hogy ha zöld színű poloskát látunk, abban sem feltétlenül őshonos fajt tisztelhetünk, hanem nagy valószínűséggel zöld vándorpoloskát (Nezara viridula), amelyet 2002-ben láttak először Magyarországon, és mivel sikeresen elterjedt az országban, komoly mezőgazdasági kártevővé vált.
A két invazív faj (persze nem kizárólagos) város-vidék megoszlása abból is adódhat, hogy míg az ázsiai márványospoloska inkább a fás növények leveleiből szereti a nedvet szívogatni, a zöld vándorpoloska jobban kedveli a termésen gyakorolni ugyanezt – osztotta meg szubjektív tapasztalatait a Qubittel Kondorosy Előd agrármérnök, aki a keszthelyi Georgikon egyetemi tanáraként állattant oktat. E megfigyelés ellenére az Egyesült Államokban a márványospoloska inváziója a gyümölcsösökben is óriási kárt okoz: hosszú, erős szívókája még a mandula vagy a mogyoró csonthéján is képes áthatolni. A kiválasztott tápnövénytől is függően a poloska szívogatása a termés felületén vagy belsejében elszíneződést, szövetelhalást, állagváltozást, besüppedő foltokat okozhat.
Ami gyerekkorunkban büdösítette a málnát, az jó eséllyel az őshonos zöld bogyómászó-poloska (Palomena prasina) volt, de van egyéb őshonos faj is: a csinos bencepoloska (Rhaphigaster nebulosa) például annyira hazai, hogy büdösbence, büdösmargit néven a népnyelv is emlegeti.
Aki azt hinné, hogy ennyivel el is lehet intézni a poloskákat, nagyot téved: Magyarországon becslések szerint 800-900 közötti, a poloskák alrendjébe (Heteroptera) tartozó fajt tartanak számon (világszerte 40 ezer faj tartozik ide), közülük való például a közismert verőköltő bodobács is. Ezek közül mindössze 20-30 faj adventív (invazív), mégis mindig róluk beszélünk, ami nem véletlen, mert rettentő sikeresek.
A klímaváltozás teszi legyőzhetetlenné
Az ázsiai márványospoloskából például 1998-ban észlelték az első példányt az Egyesült Államokban, 15 év pedig elég volt ahhoz, hogy az egész országban elterjedjen, és az invázió a keleti-északkeleti államokban már komoly mezőgazdasági kártétellel is járjon. Mivel a melegedő éghajlat kedvez a poloskák szaporodásának és áttelelésének, tudomásul kell venni, hogy jelenleg nincs olyan környezeti tényező, amely lassítaná a terjedésüket. Az alábbi térkép 2013-as állapotot rögzít:
Bár a poloskák egyedszáma az időjárástól, a táplálék mennyiségétől, a természetes ellenségek számától függően évről évre ingadozhat, Kondorosy szerint egyértelműen kijelenthető, hogy a klímaváltozás hozzájárul a melegebb éghajlatról származó poloskák mérsékelt övi sikeréhez, hiszen a megtelepedésükhöz az kell, hogy ne legyen igazán hideg tél. Az évi 1 vagy 2 nemzedék reprodukálására képes faj kifejlődéséhez 13-36 fok szükséges. Télen a rövidebb fagyokat kéreg alatt vagy egyéb védett helyeken megbújva átvészeli, sőt a hideg még kedvezhet is a márványospoloska termékenységének. Már áprilistól előfordul a szabadban, de igazán nagy tömegben a nyár második felétől fordul elő. Az előőrseik a városokban könnyen találnak olyan helyet, ahol még kényelmesebben átvészelhető a néhány hideg hónap, de ha folytatódik a felmelegedés, az agrárszakember szerint a városokon kívül is egyre jobban fogják érezni magukat Magyarországon.
Az inváziót ellensúlyozhatja, ha az őshonos parazitoidok felfedezik maguknak a fajt, a ragadozók pedig rászoknak a poloskaevés keserű kenyerére. Volt már olyan adventív faj Magyarországon, amelynek a túlszaporulata egy időben komoly gondot okozott, idővel mégis kialakult az egyensúlyi helyzet: ilyen eset volt például a medvelepkék közé tartozó amerikai fehér szövőlepke tömeges megjelenése az ötvenes–hetvenes években.
A poloskáknak vannak természetes ellenségeik, még a madarak közül sem csinál ügyet mindegyik faj a poloskaevésből: a billegetők, a csuszka, a füzikék, a gyurgyalag, a hantmadár, a házi és a mezei veréb egyaránt fogyasztja, de még a varjak és szarkák menüjére is felkerülhet. A pókokra, a parazitoid fajokra – főként fürkészdarazsakra és fürkészlegyekre – és a ragadozó rovarokra még inkább lehet számítani: hogy mást ne mondjunk, a ragadozó poloskafajok is előszeretettel fogyasztják növényevő rokonaikat.
Parazitoidok és mélyhűtők a poloskák ellen
Az elmúlt években került a figyelem középpontjába az ázsiai márványospoloskák egyik természetes ellensége, a kelet-ázsiai származású szamurájdarázs (Trissolcus japonicus), amely tiszteletet parancsoló neve ellenére egy mindössze két milliméteres minirovar. A poloskákra specializálódott faj a gazdaállat petéibe petézik, a fejlődő lárvák pedig felfalják azok tartalmát, és ezáltal hatékonyan csökkentik a kártevők állományát; Kelet-Ázsiában akár a peték 50-80 százaléka is szamurájdarázs-fertőzötté válhat. Az Egyesült Államokban 2007 óta vizsgálták hatékonyságát a biológiai növényvédelemben, majd 2014-ben spontán is felbukkant az USA északnyugati államában, Oregonban, később Chilében, majd 2019 tavaszán Európában, Svájc déli részén is felfedezték a poloskák természetes ellenségét. Hogy valójában mennyire jó a szamurájdarázs betelepülése, illetve betelepítése, csak az idő döntheti el, az biztos, hogy az ázsiai márványospoloska inváziós területén kevésbé hatékony, mint Ázsiában, ahol mindkét faj őshonos. Azt sem látni előre, hogy milyen egyéb ökológiai hatásai lehetnek a parazitoid darázsfaj elterjedésének. Az amerikai szakemberek mindenesetre különféle rovarcsapdákkal is próbálkoznak megfékezni az éhes márványospoloskákat.
Addig is, míg Magyarországon is megjelenik a távol-keleti rovar, az itthoni agrárszakemberek egy másik darázsfajt, az Európában őshonos Anastatus bifasciatust is vizsgálják mint a poloskaszabályozás lehetséges eszközét. Bár a faj viszonylag gyakran választja peterakásra az ázsiai márványospoloskák petéit, a parazitoid rovar gazdaköre túlságosan széles. Akárhogyan is alakul a poloskák parazitoid ellenségeinek jövője, még biztosan több évet kell rá várni, hogy a viszonylag új keletű invázióval járó kártételt természetes úton csökkenteni lehessen.
És mit tegyenek azok, akiknek szerencséjükre nem anyagi veszteséget, csak házi kellemetlenséget okoznak a hideg napok után berajzó poloskák? Hogyan kell a poloskától hatékonyan megszabadulni? A Georgikon szakértője környezetvédőként a vegyszeres pusztítást nem ajánlja, de mivel kártevőről van szó, azt sem, hogy emberségesen kitessékeljék az ablakon például egy üres gyufásdobozzal, mert azonnal visszatér, ha nem hozzánk, akkor a szomszédhoz. Vécén lehúzni? Az sem jó, mert a poloska simán túlélheti a raftingolást a csatornában. Ezért Kondorosy azt ajánlja, hogy fogjuk össze őket egy befőttesüvegben vagy más alkalmatosságban, és tegyük be a mélyhűtőbe néhány órára – azt még a szívós ázsiai márványospoloskák sem élik túl.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: