Mentsd meg a természetet, egyél invazív fajokat!
Az ember hol akarattal, hol véletlenül, de az egész világon elterjesztett egyes invazív fajokat a krumplibogártól kezdve a kecskén át a nyúlig, aztán azzal küzd, hogy hogyan lehetne megszabadulni tőlük. Egy frissen megjelent szakácskönyv egészen egyszerű választ ad a kérdésre: meg kell enni őket.
Megenni a hódítókat
Viszonylag kevesen mernének belevágni egy jó paprikás krumplibogár elkészítésébe, de szerencsére akadnak ízletesebb fajok is. Jó hír a vegetáriánusoknak, hogy a program nemcsak az invazív állatokat, hanem a növényeket is érinti, a húsevőknek pedig még köretről is gondoskodik a természet.
Az, hogy egy faj invazív, még nem jelenti azt, hogy undorító is lenne: ugyan elsőként a városi legendák szerint patkányból vagy kiskutyából készült kínai kaja ugrik be a legtöbbünknek a dologról, vannak olyan állatok és növények, amelyeket direkt azért hoztak be, mert finomak. Másokat azért, mert szépek. Egy közös bennük: a projekt általában túl jól sikerült, így a betelepített faj kiszorította az őshonosakat a területről, vagy mondjuk a kecskék esetében felzabálja a komplett növényzetet (meg úgy általában bármit, ami a szeme elé kerül). Bár az ismert esetek többségében maga az ember a hibás az invazív fajok terjedéséért, ez természetes folyamatként is elő tud fordulni – de ez a ritkább eset.
Rókakuzu roston
A mostani ötlet hátterében egy frissen megjelent tasmán szakácskönyv, az Eat the Problem, illetve az ezt megálmodó amerikai művész, Kirsha Kaechele áll: olyan könyvet akart létrehozni, amely legalább annyira apellál az esztétikára, mint a receptekre, így a művészi koncepció jegyében gyakran a színek határozzák meg, mit is kezdhetünk valami betelepülő jószággal.
Ha már behurcoltunk valamit, illik, hogy el is takarítsunk magunk után – legalábbis ez a meggyőződés áll az ausztrál projekt mögött. A növényektől a halakon át az emlősökig mindent sikerült elterjeszteni az egész világon, ennek a leghíresebb példája persze a közmondásosan szapora nyúl. A házimacska is hihetetlen károkat okoz az élővilágnak – ez utóbbi az állatvilág egyik legkegyetlenebb gyilkosa, évente több milliárd apró emlős és madár haláláért felelős.
Nem muszáj ragadozónak lenni ahhoz, hogy iszonyú pusztítást végezzen egy faj: az itthon is közutálatnak örvendő kolorádóbogarat (vagy krumplibogarat, Leptinotarsa decemlineata) hajón sikerült behurcolni Európába, ahol kiválóan érzi magát, és remek étvággyal pusztítja a burgonyatermést.
A legkártékonyabb emlősök listáját még csak nem is a macska vezeti, ezt a fajt is megelőzi a Trichosurus vulpecula, a közönséges rókakuzu. A kuszkuszfélék nemzetségébe tartozó, Ausztráliában pusztító állat a második legnagyobb oposszumféle, és szaporodik, mint a nyúl – még szerencse, hogy a nyúlhoz hasonlóan ehető is, a szakácskönyv zöldséggel, törökmogyoróval és vadrizzsel ajánlja, bár kuszkusszal stílszerűbb lenne.
Kutya-macska barátság
Az emlősök között örvendetes számban találhatók jó ízű állatok, ami azt illeti, az ausztrál művészeti-környezetvédelmi projekt még a macskára is ad receptet: eszerint a cicákból tamalét célszerű készíteni, mások inkább az ázsiai stílre szavaznak, ehhez fokhagymát, lime-levet és gyömbért javasolnak.
Bár ez a projekt elsősorban a polgárpukkasztást és az invazív fajok iránti érdeklődés felkeltését célozza, korántsem csak Kínában és Vietnámban fogyasztanak kutyát és macskát, ez utóbbi Svájcban például a nyúl pótlására szolgált (bár abból is akad elég).
Állatvédő csoportok aláírásgyűjtéssel próbálnak gátat szabni a háziállatok felzabálásának, de vannak olyan kantonok, ahol még mindig a karácsonyi menü részét képezik. Tomi Tomek állatvédő aktivista szerint a svájciak 3 százaléka szokott rendszeresen házi kedvenceket fogyasztani, de a második világháború előtt az olaszok is előszeretettel fogyasztották a „rövidfülű nyulat”, ahogy nevezték. Ha nem is muszáj megenni őket, azt el kell ismerni, hogy a házimacskák komoly fenyegetést jelentenek az élővilágra: egy 2014-es jelentés szerint a macska a legnagyobb, ember által elszabadított természeti veszedelem (ettől függetlenül zavaróan sok helyen lehet recepteket olvasni a macska szakszerű elkészítésére).
A többi invazív állat finom
A lista további szereplői már gyakrabban fordulnak elő az étlapokon: az emlősök között különösen pusztítónak számít a kecske, a szürke mókus, a disznó, a nyúl és a szarvas, ezeket a közvélekedés szerint azért nem ördögtől való megenni. Ausztráliában a teve is problémát okoz, a szakácskönyv erre is ad megoldást: az ökörsütés mintájára egészben, nyársra húzva javasolja elkészíteni.
Nemcsak a behurcolt emlősök jelentenek veszélyt az őshonos élővilágra: szintén Ausztráliában komoly problémákat okoz az óriásvarangy (Bufo marinus). A faj túlszaporodására nem feltétlenül jelent megoldást, ha megesszük, ugyanis mérgező, ennek ellenére a comb elkészítéséhez is kapunk receptet, igaz, egy vegyészprofesszor figyelmeztetésével együtt, hogy ő bizony nem enne belőle. Épp ez a baj: nemcsak a professzor, hanem más sem kér varangyot, természetes ellenségek híján el is szaporodott az országban.
A poloska is invazív, hát még az ember
Szerencsére – vagy sajnos – nem a mérgező béka az egyetlen ehető megszálló: az Eat the Problem a vaddisznótól a Hemigrapsus sanguineusig, vagyis egy ázsiai tízlábú rákfajtáig sorolja, mi mindent lehetne megkóstolni az élővilágból.
Az ázsiai pontyot a szakemberek az algásodó tavak megtisztítására vetették be a hatvanas években, azóta sem sikerült megszabadulni tőlük, ugyanez a helyzet azokkal az állatokkal, amelyeket valamilyen meglévő kártevő kiiktatására telepítettek. A már említett mérgező varangyot például azért vitték Ausztráliába, hogy megegye a cukornádat pusztító rovarokat. Nem ette meg.
Ennek tükrében némileg aggasztónak tűnik, hogy az elmúlt éveinket megkeserítő ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys) megfékezésére egy nemzetközi kutatócsoport a szintén ázsiai származású szamurájdarazsat (Trissolcus japonicas) akarja bevetni. Magyarországon 2013-ban bukkantak fel először a barna bogarak, azóta sem tudják őket megfékezni.
Az ausztrál művészeti-kulináris projektben a márványpoloska pont nem szerepel (pedig valószínűleg korianderrel passzolna az íze), az ember viszont igen: ha már a macska helyet kaphatott a kártevők között, a Homo sapiens sem maradhatott ki.
Az emberraguhoz a könyv fokhagymát és babérlevelet javasol fűszernek, bár arra nem tér ki, hogy pontosan hol és milyen körülmények között tekinthető invazívnak az ember. Ám ha mást nem, új-zélandit valószínűleg bátran lehetne fogyasztani, itt ugyanis csak 1300 környékén bukkantak fel először az emberek, mégpedig a maorik, és csakhamar fel is zabálták a történelem legnagyobb ismert madarát, a moát. A kölcsönkenyér pedig visszajár.
Kapcsolódó cikk a Qubiten:
