20 éve először idén csökkenhet a világ hústermelése

2019.11.08. · gazdaság

Az idei lehet az első év az elmúlt több mint 20 évben, amikor a világ hústermelése csökken, ami főként a Kínában pusztító afrikai sertéspestis számlájára írható – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új elemzésében.

2019-ben mintegy 335 millió tonna élősúlyú marha-, birka-, baromfi- és sertéshúst állítottak elő az előzetes adatok szerint, ami 1 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi mennyiség.

A globális termelés közel felét kitevő kínai sertéshústermelés becslések szerint 20 százalékkal esik vissza a járvány miatt. Ugyanakkor Kínában baromfival pótolják a hiányt, így a baromfihús-előállítás 17 százalékkal növekedett, tehát a kínai hústermelés-kiesést összességében csak 8 százalékot tesz ki.

A globális hústermelésnek egyébként a sertéshús adja a több mint harmadát, míg a baromfi 39 százalékot, a marhahús 21 százalékot tesz ki.

Ez utóbbiakból várhatóan nagyobb lesz a globális kibocsátás, mivel Argentínában, az Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban is bővült a termelés.

A húsfélék globális kereskedelme 6,7 százalékos bővüléssel zárhatja az évet.

Kevesebbet termel, többet fogyaszt a világ

Az élelmiszerekkel kapcsolatos kilátásokról szóló FAO-jelentés egy sor alapvető árucikk (gabonák, hal, cukor, tej, hús stb.) termelési és piaci trendjeit elemzi. Az előzetes adatok szerint nőtt a világ búza- és kukoricatermelése, míg a rizs csökkent a tavalyi rekordévhez képest. Eközben a fogyasztói oldalon mindhárom esetében pozitív lesz a mérleg, sőt, a bővülés mértéke még a népességszám növekedést is meghaladja a FAO szerint. A növekvő fogyasztás ellenére a cukor előállítása 2,8 százalékkal csökken.

A globális tejtermelés 1,4 százalékkal bővül, köszönhetően az indiai és pakisztáni tejelő szarvasmarha-állomány gyarapodásának. A világ haltermelése lényegében változatlan maradt, miután a halászat kibocsátásának 3,4 százalékos csökkenését az akvakultúra 3,9 százalékos gyarapodása ellensúlyozta.

A banánvész miatt negyedmillió munkahely megszűnik

A mostani jelentés a globális banántermelést fenyegető fuzárium trópusi 4-es rasszára (TR4) is részletesen kitér, amely a közelmúltban már Latin-Amerikában is felütötte a fejét. A betegség veszélyt jelenthet a banán és a főzőbanán 45 milliárd dolláros nemzetközi piacára.

Konzervatív becslések szerint – amelyek szerint a fuzárium nem terjed tovább Latin-Amerikában – a TR4 továbbfertőzése leginkább Ázsiában jelent majd problémát, és globálisan 2 százalékos termeléskiesést, 240 ezer munkahely megszűnését és áremelkedést okoz majd.

A TR4 terjedése felidézi egy korábbi fuzáriumfajta pusztítását, amely az 1950-es években tönkretette a Gros Michel banánvariánst – ezzel több milliárd dolláros veszteséget okozott, és hozzájárul egy új banánfajta, a Cavendish elterjedéséhez. A Cavendish az egyik legnépszerűbb exportgyümölcs, de termőhelyein kevésbé fogyasztják, és a TR4-es variáns nem csupán erre a banánfajtára veszélyes.

A fuzáriumfertőzés különösen súlyos fenyegetést jelent, mivel évtizedeken át túlél a talajban, ezért elhagyott földek és újonnan művelésbe vett területek is fertőzhetnek.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás