Áll a bál a táplálkozástudományban: egy új kutatás szerint mégsem biztos, hogy rákot okoz a sertés- és a marhahús

2019.10.01. · tudomány

A vörös és feldolgozott hústermékek a mai napig ellenjavallottnak számítanak az egészségügyi szervezeteknél és az orvosoknál, főleg 2015 óta, amikor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mindkét típusról megállapította, hogy rákot okozhat. A WHO akkor a vörös húsokat (pl. sertés, marha, borjú) a „valószínűleg rákot okozó” kategóriába sorolta, míg a feldolgozott húsokról (pl. virsli, sonka, kolbász) kijelentette: „elegendő bizonyíték van rá, hogy embereknél végbélrákot okoz.”

Az említett élelmiszereket szívproblémákkal is összekötő orvosok mellett időközben már a klímaváltozással foglalkozó kutatók is felkarolták a kevesebb hús fogyasztásának ügyét, az üvegházhatású gázok állattenyésztésből fakadó kibocsátása miatt, egy friss kutatás azonban boríthatja a kialakult világrendet, miszerint a vörös hús rossz, a feldolgozott húsokról nem is beszélve.

A korábbi bizonyítékok nem voltak elég meggyőzőek

A kanadai Halifax Dalhousie Egyetemének közegészségügyi kutatói arra jutottak, hogy egészségügyi okokból senkinek sem kell feladnia a húsfogyasztást. „Kutatásunk szerint nem állítható biztosra, hogy a vörös vagy feldolgozott húsok rákot, cukorbetegséget vagy szívbetegséget okoznak” – mondta a Guardiannek Bradley Johnston, a nemzetközi kutatócsoport vezetője. A lap szerint a tudományos álláspont eddig is az volt, hogy a korábbi kutatások bizonyítékai nem voltak túl meggyőzőek, és sok mozgásteret hagytak az eredmények értelmezésére, vagyis hogy tényleg komoly betegségeket okoznak-e a szóban forgó húsfélék.

photo_camera Húskánaán egy francia hentesüzletben Fotó: PHILIPPE HUGUEN/AFP

Több tudományos szereplő azonban elítélte a mostani eredményeket. A fenntartható, növényalapú étrendet javasló EAT-Lancet Bizottság januári tanulmányának vezető szerzője, a Harvardon táplálkozástudományt és epidemiológiát kutató Walter Willett azt mondta: „ez a jelentés több szinten is hibákat tartalmaz, és olyan bődületesen manipulálja a bizonyítékokat, amilyet én még nem láttam.” Willett szerint a kutatás alanyai túl fiatalok voltak, és a kutatás rövid ideje alatt esély sem volt rá, hogy kialakulhasson a szervezetükben bármilyen húshoz kötődő betegség.

Az Annals of Internal Medicine nevű folyóiratban megjelent kutatási anyag szerint azonban a módszertanban nem lehet ilyen hiba, hiszen az adatokat számos nemzetközi tanulmányból szedték össze elemzésre. „Az 54 ezer alanyt felölelő, 12 randomizált klinikai vizsgálat során nem találtunk statisztikailag jelentős vagy fontos összefüggést a szívbetegségek, a rák vagy a cukorbetegség kialakulásában azok között, akik több vagy kevesebb vörös és feldolgozott húst fogyasztanak” – mondta Johnston. Más, milliókat érintő hatástanulmányokból ugyan kiderült, hogy kisebb ezeknek a betegségeknek a kockázata azoknál, akik heti hárommal kevesebb étkezésnél esznek ilyen húsokat, de ezeknél a bizonyítékok minősége a gyengétől a nagyon gyengéig terjedt.

Míg a Rákkutatási Világalap (WCRF) visszautasította az új eredményeket, a táplálkozástudomány több kutatója szerint nem azzal van baj, amire jutottak a Dalhousie Egyetemen, hanem amit egy ilyen hír sugallhat. „A vörös és feldolgozott húsok ugyan képezhetik az egészséges étrend részét, de ha túl sokat fogyasztanak belőle, az megnöveli a bélrák kialakulásának esélyét. A kiegyensúlyozott étrend a kulcs az egészség hosszú távú egészség fenntartásához” – mondta a brit lapnak Louis Levy, az angol közegészségügyi hivatal táplálkozástudományi vezetője.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás