Napi 2500 kalóriát tartalmaz az emberiséget megmentő bolygódiéta

2019.01.17. · gazdaság

Az észak-amerikaiaknak 84 százalékkal kevesebb vörös húst és az eddigieknél hatszor több babot és lencsét, az európaiaknak pedig 77 százalékkal kevesebb marha-, disznó- és vadhúst, de tizenötször több dió- és magfélét kellene fogyasztaniuk ahhoz, hogy 2050-ben mind a 10 milliárd ember egészségesen táplálkozhasson, és a Föld se zsigerelődjön ki végképp. Az utóbbihoz a vörös húsok és a finomított cukrok arányának radikális csökkentése szükséges, és még hatványozottabban emelni kell a zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, valamint a diófélék részesedését a globális étrendben.

A fenti ajánlás a 16 ország vezető mezőgazdaság-, társadalom- és orvostudományi kutatóit, valamint ökológusait tömörítő nemzetközi EAT Alapítvány friss jelentésében szerepel, amelyet a Lancet folyóiratban tettek közzé. A kutatók szerint a Föld ökológiai stabilitását leginkább az emberiség fenyegeti, ha az emberiség el akarja kerülni a végső pusztulást, globális mezőgazdasági forradalmat kell végrehajtania. Ehhez a termelés és előállítás fenntartható hozamnövelése mellett a táplálkozást is radikálisan át kell alakítani, különben a túlélés csak hiú ábránd.

Az EAT által bolygódiétának (planetary diet) elnevezett, átlagosan napi 2500 kalóriás étrend ugyan túlnyomórészt növényi eredetű hozzávalókból áll, a fehérjebevitelt pedig diófélékből fedezi, de hetente egyszer engedélyezi a marhahúsból készült hamburgert, kétszer pedig a halat is, mivel a kutatók saját bevallásuk szerint nem „deprivációs”, vagyis elvonásos diétát dolgoztak ki.

Példák a planetáris diétára
photo_camera Példák a planetáris diétára Fotó: EAT

A fehérjeszükséglet fennmaradó részét a napi egy pohár tej, illetve a módjával fogyasztott sajtok és a vaj fedezi. A zöldségek és a gyümölcsök mellett a teljes kiőrlésű gabonafélék biztosítják az egészséges rostokat és ásványi anyagokat, nyomelemeket.

A Qubiten többször is foglalkoztunk az étkezési szokások kibocsátásra gyakorolt hatásával:

link Forrás
link Forrás
link Forrás