Újraindul az energiatermelés Fukusimában

2019.11.14. · tudomány

A Nikkei japán lap értesülései szerint a kormány 2,75 milliárd dollárból hozná helyre a jelenleg elhagyatott fukusimai termőföldeket, ahol a 2011-es földrengés, cunami és atombaleset után nem indulhat újra a gazdálkodás. A beruházásban 11 napenergiát felhasználó erőművet és 10 szélfarmot telepítenek.

Az itt előállított energia nem éri majd el az egykori atomerőmű teljesítményét, de annak újraindításáról szó sem lehet, ráadásul egy 2017-es felmérés adatai szerint a helyi lakosok 54 százaléka kifejezetten a megújuló energia felhasználását támogatja.

Érthető a helyiek averziója: a nyolc évvel ezelőtti katasztrófa után hátramaradt radioaktív vízzel a hatóságok nem tudnak mit kezdeni, hiába szivattyúzzák folyamatosan, a területen lassan nem fér már el több tartály. A fertőzött víz a talajba és a tengerbe is szivárog.

Fenntartható Fukusima

Fukusimában 2014-ben döntöttek úgy, hogy a cunami után újjáépülő prefektúra a megújuló energia útjára lép, és a tervek szerint 2040-re teljes egészében ilyen forrásokból fedezi majd az energiaszükségletét. A következő kitűzött cél a 40 százalékos arány elérése 2020-ban, amelyet 2030-ban kétharmadosra akarnak emelni, mielőtt teljes egészében megújuló forrásokból fedeznék a szükségleteiket.

A területre a lakosság egy része az atomerőművet ért baleset óta nem mer visszatelepedni, és ezen az sem segített sokat, hogy nemrégiben újabb katasztrófa érte a régiót, a legutóbbi tájfun pusztításában hetvenen veszítették életüket. Az új erőművekkel az evakuált területeket is hasznossá tennék. Arra számítanak, hogy az atomerőműtől távolabb élők közül sokan szintén elvándorolnak, ebben az esetben oda is megújuló energiát használó erőműveket telepítenének.

Japánban 1973 óta az állam elsősorban az atomerőművek építését támogatta, jelenleg összesen 37 reaktor üzemel az országban. A 2011-es katasztrófa és a megújuló energiaforrások használatára való törekvés ellenére a tervek szerint 2100-ra az ország szükségleteinek 60 százalékát fedezik majd atomerőművek; ugyanekkorra az egész ország szükségleteinek 10 százalékát állítják majd elő megújuló forrásokból.

Még az atomenergiáról:

link Forrás
link Forrás
link Forrás