Az idei nyár megmutatta, milyen fontos az energia és a víz közötti kapocs: több európai atomerőmű reaktorát le kellett állítani, mert a kiszáradt és felmelegedett folyók már nem tudtak hűtővízként szolgálni. És a helyzet csak fokozódik.
A 2011-es atomkatasztrófa óta egyre csak gyűlik a szennyezett víz, naponta 150 tonnányit kell elraktározni belőle. 2022-re megtelnek a speciális tartályok, a japán hatóságok még nem tudják, hogy fognak megszabadulni tőle.
Még augusztusban elindul kelet felé a Roszatom első úszó atomerőműve, hogy szibériai háztartásokat lásson el elektromos árammal. A monstrum szó szerint zászlóshajója az északi-sarki orosz expanziós terveknek, állítólag egy súlyos szökőárt is átvészel. A környezetvédők aggódnak, mert Oroszország exportálni készül a technológiát olyan országoknak, mint Szudán.
Elég szigorúak a paksi biztonsági előírások? Mennyire lehet Csernobilhoz kötni az egyes betegségeket? Tényleg visszaszállítják Oroszországba a radioaktív hulladékot Paksról? A kék sarokban Zagyvai Péter, az MTA atomkutatója, a zöld sarokban Perger András, a Greenpeace szakértője.
A nagy atomparadoxon: a klímaváltozás hatásai miatt egyre kevésbé biztonságos a nukleáris energia, pedig nélküle nehéz lesz mérsékelni a klímaváltozás hatásait. Mi köze Paksnak Csernobilhoz és Fukusimához, és hova kerül a radioaktív hulladék? Aki válaszol: Zagyvai Péter, az MTA atomkutatója.
A cézium-137 izotóp nyomára bukkantak egy olyan kaliforniai borban, amely a fukusimai atomkatasztrófa után készült.