Az oltásellenes reklámok többségét két szervezet pénzeli
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A George Washington egyetem kutatói az oltással kapcsolatos reklámok hátterét vizsgálták, és arra jutottak, hogy bár közel azonos számban jelennek meg a Facebookon oltáspárti és oltásellenes reklámok, ez utóbbiak többsége mögött mindössze két szervezet áll.
A oltásbarát hirdetések a vakcinázás eredményességéről és a rászorulók segítéséről szóltak, az oltásellenesek a szabad választás fontosságát, a szerek haszontalanságát vagy éppen károsnak vélt hatásait emelték ki.
A kutatócsoport 163 vakcinapárti és 147 oltásellenes reklámot talált, de az utóbbiak 53 százaléka mögött mindössze két vásárló, az ifjabb Robert F. Kennedy által elnökölt World Mercury Project, illetve a Larry Cook vezetésével működő Stop Mandatory Vaccinations állt.
Autizmus, világméretű összeesküvés
David Broniatowski mérnök, a kutatás vezetője szerint az eredmények meglepőek. A kutatók az eddig kifizetett reklámokat vizsgálták, könnyen lehet, hogy ezek a jövőben még változnak – a Stop Mandatory Vaccination egy kampányát a brit reklámfelügyelet például levették az oldalról. A szervezet ebben azt híresztelte, hogy az összes létező oltás halálos kórokat okoz, és egy világméretű összeesküvés áll a vakcinalobbi mögött. Legjellemzőbb üzenetük az, hogy „ez a gyerek 14 hetesen megkapta az oltást, 24 órán belül halott volt".
Robert F. Kennedy, aki miatt a testvérei már többször is bocsánatot kértek, elsősorban a higanyt hibáztatja mindenért, és azért akarja lebeszélni az embereket a vakcinákról, mert szerinte azokban is higany van. A valóság az, hogy ugyan van olyan oltás, amelyhez használnak ugyan higanyt, de az ebben a formában nem veszélyes az emberre. Az egykori legfőbb ügyész Robert F. Kennedy gyermeke 2016-ban indította el ezért a Stop Mercury Projectet - valamilyen oknál fogva ennek a szervezetnek a hívei is úgy gondolják, hogy a higany akár autizmust is okozhat.
A WHO az oltásellenességet a világ tíz legnyomasztóbb egészségügyi problémájaként tartja számon, annak a vádnak pedig, hogy a vakcinák autizmust okoznak, semmilyen tudományos alapja nincs. Ez utóbbi tévhit Andrew Wakefield brit orvos egy számtalanszor megcáfolt tanulmánya óta terjed, Wakefield azonban hamis adatokkal, kontrollcsoport nélkül dolgozott, ezért kirúgták a brit orvosi kamarából is.
Terjed a kanyaró Amerikában, a fiatalok már stikában oltatják magukat
A kanyaró ellen már 1963 óta hozzáférhető a védőoltás, de vannak, akik nem hisznek benne. Hogy a gyíkemberek vagy az autizmus miatt, az momentán mindegy: az Egyesült Államokban ismét terjed a betegség, az oltásellenes szülők gyermekei pedig kerülő úton keresik a vakcinát, hogy anyu-apu meg ne tudja.
Gigantikus méretű kutatás bizonyítja, hogy a kanyaró elleni oltás nem okoz autizmust
657 ezer gyerek évtizedekig tartó megfigyelésével bizonyították dán kutatók, hogy az MMR-oltás és az autizmus között nincs összefüggés. Kérdés, hogy érdemes-e ezt még kutatni.
Letiltotta a Facebook az oltásellenes reklámkampányt
A halott csecsemő képével riogató reklámban azt állították, hogy az összes létező védőoltás halálos kockázatot jelent. A kampánnyal a kisgyerekes szülőket célozták meg. A brit reklámfelügyelet úgy ítélte meg, hogy megalapozatlan állításokat tartalmaz.