Kamu, hogy Finnország bevezeti a négynapos munkahetet

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

A brit bulvárlapoktól egészen a Guardianig terjedt, majd azon keresztül szinte az egész – online – világsajtón végigment az a hír az elmúlt napokban, hogy Finnország frissen megválasztott, 34 éves miniszterelnöke, Sanna Marin bejelentette a négynapos munkahét bevezetését – ráadásul hatórás munkanapokkal.

Aztán keddre a legtöbb oldalon már a javított verzió volt látható, miután a finn kormány a Twitteren jelezte: nincs napirenden a munkaidő-csökkentés.

A finn News Now szerint 2019 augusztusáig vezet vissza a történet, amikor a szociáldemokraták Turku városában ünnepelték a párt 120. születésnapját, és egy könnyed hangulatú panelbeszélgetésen az akkor még a közlekedési miniszteri posztot betöltő Marin megemlítette, hogy az ország produktivitását fellendíthetné a négynapos munkahét vagy a hatórás munkanapok bevezetése – szó sem volt együtt a kettőről. Antti Rinne miniszterelnök két hónappal az esemény előtt bemutatta kormányprogramját, így a helyi média is úgy kezelte az ügyet, mint egy miniszter magánvéleményét.

Sanna Marin finn miniszterelnökFotó: Dursun Aydemir/Anadolu Agency

Az ausztriai Kontrast már Marin miniszterelnökké választása után, decemberben kapta fel újra a sztorit, majd azt a brüsszeli New Europe januárban már úgy hozta le, mintha Marin a kormányprogram részeként tekintene a munkaidő-csökkentésre, ráadásul a két felvetést összemosva, négy hatórás munkanapból álló hétről írva. A brit médiában már ez a változat jelent meg, és onnantól már globálisan terjedt az álhír.

A pontos augusztusi idézet így hangzott: „Négynapos munkahét vagy hatórás munkanap, miért ne jelenthetnék ezek a következő lépést? Tényleg a nyolc óra a végső igazság? Szerintem az emberek több időt érdemelnek, amit a családjukkal, a hobbijukkal és az életükkel tölthetnek.”

Marin felvetése azért nincs olyan távol a valóságtól, máshol már próbálkoznak munkaidő-csökkentő programokkal: Japánban egyelőre csak a Microsoft vizsgálta a négynapos munkahét hatásait, de már a Magyar Tudományos Akadémia egyik kutatócsoportja is elemzi a lehetőségeket a Németország egyes vállalatainál bevezetett 28 órás munkahét alapján.

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző hat újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: