A finn titok: minimális bájcsevej, maximális boldogság

„Hällgätni äräny, beszélni ezüst” – tartja az ősi finn közmondás. És ez nem véletlen! Nyelvrokonaink körében népszerűek azok a mémek, amelyek a finnek látszólagos zárkózottságát figurázzák ki, például az alábbi, ahol a várakozók inkább a megállón kívül álldogálnak, csak nehogy közeledniük kelljen az idegenhez.

Fotó: Imgur

Finnországban gyakorlatilag ismeretlen fogalom a small talk, a chit-chat, a bájcsevej, hacsak nem közeli barátok a partnerek. Ha valaki ott fennhangon beszélget a buszon, szinte biztosan külföldi. A finnek úgy ülnek, állnak és sétálnak, hogy a lehető legkevésbé legyen esélyük felfigyelni az idegenekre. A fecsegés a kávézó pultosával odafent északon arra korlátozódik, hogy az ember milyen kávét kér, szó sem esik időjárásról vagy arról, hogy a másiknak milyen szép nyakkendője van. Ez a Magyarországon sem ismeretlen hozzáállás érthetően meglepi az udvarias, de tartalmatlan beszélgetésekre nyitott angolszász kultúrából érkezőket; a BBC szerzője, Laura Studarus is rácsodálkozik a jelenségre.

Amikor Studarus Helsinkiben járt, annyira egyedül érezte magát, hogy találkozóra hívta egy kinti ismerősét, akivel korábban csak minimális munkakapcsolatuk volt. Legnagyobb meglepetésére néhány óra elteltével már politikáról, vallásról, szexről és az életről beszéltek olyan belemenős szinten, amelyet rendszerint csak több éves baráti kapcsolatokban ér el az ember, legalábbis az angolszász ember. A finn ismerős a jelenséget röviden így magyarázta meg: „a finnek nem szeretnek hülyeségekről beszélni”. Ha nincs valóban érdemi téma, a beszélgetés el sem kezdődik.

Bájcsevegés? Szauna!Fotó: JONATHAN NACKSTRAND/AFP

A szaunában a finneknek semmi gondjuk azzal, hogy személyes dolgokról beszélgessenek anyaszült meztelenül, ruhában azonban máshol húzzák meg határt. A más kultúrákba mélyen beágyazott joviális beszélgetős formulák annyira nem részei a finn mindennapoknak, hogy Tiina Latvala lappföldi angoltanárnak magával a bájcsevej fogalmával is meg kellett ismertetnie a diákjait. Az órákon tipikus kávéházi vagy közlekedési helyzeteket szimuláltak, és a táblára felírták azokat a biztonságos témákat, amelyekről ilyen szituációkban szót ejthetnek, ha például egy angollal akadnak össze. A finn diákoknak általában ez elég nagy nehézséget okozott.

Alina Jefremoff, egy 18 éves finn diák is felidézett hasonló élményeket, csak a másik oldalról. Bár filmekből már ismerősek voltak neki a hasonlóan jelentéktelen beszélgetések, angol nyelvleckéken tanulta meg az olyan kész válaszokat, mint a „fantasztikusan vagyok, veled mi a helyzet?”. „Világosan megszabták, hogyan vegyünk részt a beszélgetésekben, mintha nem tudtuk volna már eleve. Egészen furcsa volt, mintha a kérdésekre lennének megfelelő, előre gyártott válaszok.“ Amikor a diáklányt arról kérdezték, milyen fajta nyitottságot látna viszont a finnekben, azt a példát hozta, hogy ha mondjuk leejtene valamit a metrón, és kinevetné magát, milyen jó lenne, ha idegenek vele nevetnének, vagy vicces megjegyzéseket tennének. Hogy beszélgetést kezdeményezzenek valaki ismeretlennel? Isten őrizz, erre nem tanították meg a finneket.

Még a boldogság is visszafogott

Mindezek mellett a finn a legboldogabb nép az ENSZ idei rangsora szerint, de azt sem úgy kell elképzelni, ahogy például a kanadaiak vagy a latin-amerikaiak boldogságát. Frank Martela jóllétkutatással foglalkozó finn filozófus szerint ha a rangsor összeállítását megelőző közvélemény-kutatásban úgy tették volna fel a kérdést, hogy milyen gyakran élnek meg a válaszadók pozitív érzelmeket és élményeket (ahelyett, hogy mennyire elégedettek az életükkel), a finnek a lista alján kullognának. Ugyancsak kedvezőtlen eredmények születtek volna, ha a depresszió gyakoriságát vizsgálták volna, ebben ugyanis Finnország a második a világon. Martela szerint a finnek titka, hogy óvatosan viszonyulnak saját boldogságukhoz, nem mutatják ki, pláne nem túlozzák el pozitív érzelmeiket, ezzel realisztikusabb összehasonlításokhoz segítik egymást. Ami az elégedettség egyik kulcsa.

Óvatosan viszonyulnak saját boldogságukhoz.Fotó: Laura Grier/robertharding

Többféle teória született arról, hogy mi ez a csönd, ami körüllengi a finneket. Az angoltanár Latvala szerint a legendás közvetlenségnek lehet valami köze a finn nyelv összetettségéhez (ha most a magyar nyelv és a magyar közvetlenség jut eszünkbe, jó, ha tudjuk, van, aki szerint az csak megjátszott, és a magyaroknál mindig a sorok között kell olvasni), illetve ahhoz, hogy olyan nagy távolságok vannak a települések között. Ugyanis ha annyit kell utazni, csak hogy találkozzanak valakivel, minek arra vesztegetni az időt, hogy útközben ostobaságokról fecsegjenek?

A Helsinki Egyetemen európai történelmet oktató Laura Kolbe professzor szerint a finneknek semmi bajuk nincs azzal, hogy érintkezéseikből hiányzik a szóbeli udvariaskodás. Minden kultúra önmagához hasonlítja a másikat, ezért terjedt el a tartózkodó, csendes finnek sztereotípiája az érzelmesebb népek körében. Különösen a közeli szomszédoknak szembetűnő a finnek hallgatagsága. Miért nem szólalnak meg ezek sem svédül, sem németül? – tűnődhetnek a külföldiek Kolbe elbeszélése szerint. Az biztos, hogy nem a nyelvtudás hiánya az ok, Finnországban ugyanis hivatalos nyelv a svéd, és a gyerekek rendszerint 6-7 éves korukban elkezdik az angoltanulást. Inkább arról lehet szó, hogy amikor a finnek kénytelenek idegen nyelven kifejezni magukat, tartanak attól, hogy mondandójuk nem ér teljes egészében célba, ezért inkább hallgatnak. Amikor pedig egymás között vannak, a csend a kellemes beszélgetés kiterjesztéseként funkcionál – véli Kolbe.

Anna Vatanen, az Oului Egyetem kutatója a csendes finnek sztereotípiájáról és a beszélgetésben beálló szünetekről még tanulmányt is írt, amelyben bemutatva, hogy a finnek a kényelmes csenddel is kommunikálnak, különösen ha ismerősökkel beszélgetnek. A dolog akkor válik érdekessé, amikor külföldiekkel kerülnek szembe, amire a „hogy vagy?” a legbeszédesebb (haha) példa. Az angol nyelvű országokban ez a köszöntés egy fajtája, amire véletlenül sem várnak őszinte választ, de ha a finneknél hangzik el a „Mitä kuuluu?” kérdés, a hallgató legtöbbször hosszú, kifejtős válaszra számíthat, ami arról szól, hogy áll momentán a megkérdezett élete, milyen újdonság van, hogy szolgál az egészsége. Ez azért eléggé így van a halszagú Magyarországon is.

A finn csend és a kultúra

Amikor a finnek inkább passzolják az alkalmi beszélgetések lehetőségét, valójában a másik ember iránti tiszteletből is döntenek így – mondta Karolina Korhonen, aki Finn rémálmok címmel vicces kis karikatúrákon ábrázolja a finn komfortzónába gázoló, de valójában szelíd kihívásokat. „Úgy képzelem, hogy a finnek sokra tartják a személyes teret. Ha valakit nem ismernek, nem akarják zavarni. Lehet, hogy a másik éppen jól elvan magában, vagy egyszerűen nem akarja, hogy egy idegen zargassa. Ha látják, hogy mindkét fél nyitott, akkor megtörténhet a csoda, de a finnek legtöbbször udvariasak, és megtartják a távolságot.”

A csendes finnek sztereotípiáját persze meg is lehet lovagolni, ahogy Kimi Räikkönen tette egy néhány évvel ezelőtti reklámban. Korhonen kedves karikatúrái annyira népszerűek lettek Kínában, hogy azok a tinédzserek, akik nem élvezik a társasági eseményeket, úgy írják le magukat, hogy lélekben finnek. A japánok is rokonságot éreznek a különös nyelvű néppel, és ez amúgy kölcsönös. A csordultig telt Japánból érkező turistákat és expateket érthetően vonzzák a tágas, lakatlan tájak, de van kulturális, sőt lelkinek mondható rokonság is. Mindkét nép hagyományait őrző, dolgos, udvarias és befelé forduló emberekből áll, akik értékelik a természetet, az egyszerűséget, a technológiát, a jó kajákat és a valóságtól messzire elrugaszkodott műveket. A finn szauna és a japán közösségi fürdőzés már-már közös hagyományáról nem is beszélve.

Minden finn kisvárosban van egy japán étterem valahol.Fotó: CAVIGLIA Denis \ hemis.fr/hemis.fr

Vannak arra utaló jelek, hogy a finnek tettek néhány lépést a nyitottabb hozzáállás felé, de ez mindenképp lassú folyamat lesz. A Goodio nevű finn csokoládécég ügyvezetője, Jussi Salonen például két évet töltött Los Angelesben, és ma már úgy gondolja, nem ártana a finneknek egy kis amerikai közvetlenség. „Amikor hazamentem, majdnem rosszul esett, hogy amikor beugrottam kávét venni, egy szót sem szólt hozzám az eladó. „Mit kér?” – ennyit kérdezett. Hogy lehet ilyet mondani? Komolyan egyetlen kérdést sem tesznek fel előtte? Hát igen, ez az én hazám, így működnek itt a dolgok. Vicces volt látni, hogy más színben tűnik fel ez a rutin, ha az ember él egy kicsit odaát. Pedig szerintem egy kis könnyű csevej nem árthat.”

Az ideális persze az lenne, ha a finnek valahol középúton állnának meg, továbbra is tisztelve a másik ember magánéletét. Egyelőre azonban ebben az érdekes társadalmi kettősségben élnek: nem állnak le velünk beszélgetni az utcán, de ha szerencsénk van, néhány óra alatt a barátunkká válhatnak.

Penész

Márta azt mondta, nem kell mindent elhinni nekik. Az lehet, hogy igaz, hogy a jövőből menekültek vissza hozzánk, azért, hogy megbüntessenek, mert tönkretettük a Földet, de az már nem igaz, hogy mindent, de mindent előre tudnak, úgy, ahogy állítják.