A magyar középfokú oktatás bebetonozza a gyerekek közötti különbségeket
Nemzetközi összehasonlításban jól teljesít a magyar munkaerőpiac, akár a teljes népességet, akár a fiatal munkavállalókat nézzük – akik a fejlett országokban hagyományosan és jól körülírható okokból nagyobb arányban munkanélküliek, mint az idősebb korosztályok. A válság óta eltelt időszakban, 2012 és 2018 között a 30–34 éves magyar férfiak foglalkoztatási rátája 85 százalékról 92 százaléka nőtt, eközben a 15–29 éveseké 38-ról 53-ra.
A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) szakértői mégis arra figyelmeztettek a Munkaerő-piaci tükör 2018 című, 264 oldalas kiadvány pénteki bemutatóján, hogy a fiatal korosztály iskolázottsági mutatói viszont romlottak az elmúlt években, ami középtávon már nagyobb bukást kódol magában. Ahogy Scharle Ágota, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet munkatársa, a kötet egyik szerzője és szerkesztője fogalmazott, a nagyon hiányos kompetenciájú fiatalokat (akik szerencsére kevesen vannak), ma a közmunka szívja fel, az alacsony kompetenciájúakat pedig a munkaerőhiány és az állami bértámogatások rendszere. De mindkét csoport bajban lesz abban az eléggé valószínű esetben, ha beüt egy válság, hosszú távon pedig azért, mert a technológiai változások miatt elveszíthetik munkájukat, hiányos készségeik pedig nem lesznek elegendők ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a kötet egyik tanulmányában is felvázolt munkaerő-piaci változásokhoz.
Az idei kiadvány 2018-as adatokkal dolgozott, fókuszában a fiatalok munkaerő-piaci részvétele, az iskolából a munkába való átmenet áll. Fazekas Károly, a KRTK Közgazdaság-tudományi Intézetének volt főigazgatója a bemutatón elsősorban az államigazgatásban dolgozó szakemberek figyelmébe ajánlotta a könyvet, a kutatásokhoz egyébként az állam maga is hozzájárult adatokkal és tudással. A kötet húsz éve nagyjából változatlan szerkezettel készül el, általánosan szól a magyar munkaerőpiacról, gazdag statisztikai melléklettel rendelkezik, a leghosszabb, Közelkép című fejezet alfejezeteiben pedig 4 nagy kérdéskört járnak körül az idei fókusztéma mentén:
- Milyen készségekkel érkeznek a fiatalok a munkaerőpiacra?
- Hogyan történik az iskolából munkába való átmenet, milyen intézmények, intézkedések segítenek ebben?
- Mennyire felelnek meg az oktatásban elsajátított készségek a keresletnek?
- Működnek-e a korrekciós mechanizmusok, azaz a tanulás munka mellett, a foglalkozásváltás, illetve a külföldre költözés?
A fiatalok foglalkoztatási adatai azért érdemelnek nagyobb figyelmet, mert alakulásuk egyrészt előrevetíti a munkakínálat változásait, amelyek a gazdasági növekedésre is kihatnak, másrészt a pályakezdőknek több segítségre van szükségük az álláskeresésben, ezért ezeken az adatokon jól felmérhető a különféle állami és EU-s programok, például az uniós Ifjúsági Garancia Program hatékonysága. Emellett a nemzetközi szakirodalom szerint a pálya elején megtapasztalt hosszabb munkanélküliség negatívan hat a későbbi bérszintre, illetve álláskeresési esélyekre, ezért sem mindegy, hogyan történik az átmenet az iskolából a munkába.
Miért nem tanulnak a magyar fiatalok?
Különösen beszédes a nem tanuló, nem dolgozó (NTND) fiatalok aránya, amely az unióban és a visegrádi országokban is rendre megnövekedett a válság idején, majd a fellendülés időszakában csökkenni kezdett. Magyarországon 2018-ra a fiatal NTND férfiak aránya 7,5 százalékra esett vissza a válság idején mért 14 százalék fölötti értékről – igaz, a 15–29 éves nőknél maradt a magas érték, 2018-ban 18,6 százalék volt körükben azoknak az aránya, akik nem dolgoztak, és nem is tanultak. Ezzel párhuzamosan a tanuló fiatalok aránya is a válság idején tetőzött (Magyarországon 67-68 százalék körül volt), a konjunktúra időszakában pedig visszaesett – Magyarországon 60 százalékra, ami az EU-átlagtól 7 százalékponttal, a cseh adattól pedig 10 százalékponttal maradt el 2018-ban.
A válság előtt folyamatosan javuló iskolázottsági trend tehát 2012-ben megfordult. A nappali képzésben tanuló fiatalok aránya a 17–19 és a 20–24 éves korcsoportban is csökkent; a legérintettebbek a 20–24 éves férfiak, akiknél 2012 és 2017 között 10 százalékpontot esett ez a mutató.
A relatíve kevés magyar tanuló fiatal persze lehet pozitív fejlemény is, amennyiben az magyarázza a fenti adatot, hogy a pályakezdőket és a fiatal munkanélkülieket gyorsabban felszívja a piac. Kevésbé üdvös, ha a fiatalok foglalkoztatottsága azért nő, mert idő előtt otthagyják az iskolát – amit a kötet egyik tanulmánya részletesebben is vizsgált. Ha kevesebben tanulnak tovább közép- és felsőfokon, az azzal jár, hogy az érintett évjáratokba tartozó fiataloknak kevesebb lesz az emberi tőkéjük és ebből adódóan a termelékenységük is. Az oktatásban kevesebbet szereznek meg azokból a kompetenciákból, amelyek szorosan összefüggnek későbbi sikereikkel a munkaerőpiacon.
A kötet egyik tanulmányában Horn Dániel, a KRTK Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatója és szerzőtársai kimutatták, hogy a 10. osztályos matematikai és szövegértési kompetenciaméréseken elért eredmények korrelálnak a későbbi bérrel – tehát minél magasabb pontszámot ért el valaki, annál nagyobb az esélye rá, hogy később jól keressen –, illetve szinte lineárisan összefüggnek a későbbi munkanélküliséggel is: minél kevesebb pontot ér el valaki, annál nagyobb az esélye a munkanélküliségre.
A könyv szerzői szerint a munkaerő iránti kereslet fellendülése mellett szakpolitikai intézkedések is hozzájárultak az iskolázottsági trend romlásához. Utóbbiak közé tartozik a tankötelezettség korhatárának leszállítása, a középfokú képzés átalakítása, az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek szűkítése, de még az oktatás centralizációja is. Eközben az iskolai végzettség bérben jelentkező pozitív hatása is csökkent (de azért még mindig markáns a diplomások bérelőnye).
Az sem mindegy, hogy a fiatalok foglalkoztatottságának bővülése milyen munkaformákból adódik: a stabil, további fejlődésre és előrelépésre lehetőséget adó munkakörök értelemszerűen kedvezőbbek a fiatalok életpályája és a gazdasági növekedés szempontjából. A határozott idejű szerződéses, alkalmi, átmeneti munkával, illetve a közmunkával eltöltött hosszú idő viszont a későbbiekben is negatív hatással lehet az egyén termelékenységére és keresetére is.
Bebetonozzák a különbségeket a középiskolák
Hermann Zoltán, a Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos főmunkatársa az Országos kompetenciamérés (OKM) adatain azt vizsgálta, hogyan hat a középfokú iskolatípus a tanulói teljesítményekre, és hatalmas különbségeket talált. Hétfokú skálán kifejezve a matematikából nyújtott teljesítmények a szakközépiskolások (korábbi szakiskolások) egynegyedénél kiugróan gyengék, azaz az 1-es vagy az alatti szintet érik el; 50 százalékuk legfeljebb a 2-es szintet éri el, négyötödük pedig legfeljebb a 3-ast. A gimnazisták 60 százaléka ezzel szemben legalább 5-ös szintig jut, további egyharmaduk pedig kifejezetten jó, 6-os vagy 7-es szinten állt a vizsgált évek kompetenciatesztjein. Az érettségit is adó szakgimnáziumokban (a korábbi szakközépiskolákban) a diákok zöme közepes eredményt ért el. Ahogy a szerző fogalmaz, „ezek a különbségek persze nem írhatók a középfokú oktatás számlájára: döntő részben az általános iskolában alakulnak ki, és a középiskolai felvételi szelekció hatásait tükrözik”.
Ha ez nem lenne elég, Hermann időbeli követéssel vizsgálta az eredményeket, és ebben már az is megmutatkozott, hogy a szakközépiskolába járó gyerekek szövegértésből tizedikben is hasonló pontszámot érnek el, mint nyolcadikban, matematikából pedig még romlik is az átlagos teljesítményük a középiskolai évek során. A szakgimnáziumokban és a gimnáziumokban viszont matekból és szövegértésből is javul a teljesítmény az évek múlásával. Az eredmények azt mutatják, hogy egy szakközépiskolás tanuló átlagos eredményei matematikából 50, szövegértésből pedig 60 ponttal maradnak el egy olyan szakgimnazistáétól, akivel általános iskolában még ugyanúgy teljesítettek. Utóbbiakhoz képest a gimnáziumba járók előnye 20-25 pontnyi.
Az eredmények tehát arra utalnak, hogy a már általános iskolában kialakult nagy különbségek tovább nőnek a középiskola első két évében a három iskolatípusban továbbtanuló diákok között.
A szakképzési reform és a korhatár csökkentésének hatásai
Mindez persze nem független a 2013-as szakképzési reformtól, amelynek a tanulók kompetenciáira gyakorolt hatásait először mérték meg tudományos igénnyel. A német mintát követő reformot azért vitte végig a kormány, hogy ezzel kezelje a munkanélküliséget, segítsen a hátrányos helyzetűeken, illetve hozzáigazítsa a képzést a gazdaság igényeihez – ismertette a könyvbemutatón Horn. A reform fő lépései közé tartozott (a szakközépiskolák és a szakiskolák átkeresztelése mellett), hogy utóbbiakban 4 év helyett 3 évre szorították le a képzési időt; az első évfolyamtól bevezették a gyakorlati képzést; valamint csökkentették a közismereti órák számát, az oda járóknak heti 1, illetve 2 órával kevesebb magyar- és matekórájuk van, mint korábban.
A nemzetközi szakirodalom szerint a szakképzés erősítése a közismereti tárgyak rovására eleinte valóban álláskeresési előnnyel jár, ám az évek múlásával ez az előny hátrányba fordul az érettségizettekhez képest – mivel az általános készségek hiánya nagyban megnehezíti, hogy az egyén a változó munkaerő-piaci körülményekhez alkalmazkodjon. Az elemzéshez a kutatók az OKM 2010 és 2017 közötti nyolcadikos és tizedikes pontszámait vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy a reform bevezetése után már az első évben megnőtt a különbség az érettségit nem adó szakképzés és a másik két iskolatípus tanulói között, különösen a matematika pontszámoknál, és a lányoknál. A szakközépiskolás teszteredmények nemcsak a másik két intézménytípushoz képest romlottak, hanem saját korábbi értékeiket sem érték el a reform után, és ez a hatás a szerzők szerint jelentősnek mondható. Megfelelő konkrét vizsgálatok híján csak feltételezik, hogy a hanyatlás a lecsökkentett közismereti óraszámok következménye.
Hermann egy másik tanulmányban a tankötelezettségi korhatár csökkentésének hatásait vizsgálta, és arra a nem túl meglepő következtetésre jutott, hogy az intézkedés növelte a nem tanuló fiatalok arányát, különösen a 16–18 éves korosztályban. Ugyanakkor nem csökkent számottevően a középfokú végzettséget szerzők aránya, ami arra enged következtetni, hogy 18 év alatt azok lépnek ki a középfokú oktatásból, akik a korhatár csökkentése előtt is lemorzsolódtak volna, amint elérik a felnőttkort. A magasabb tankötelezettségi korhatár visszaállítása tehát önmagában valószínűleg kevés lenne a korai iskolaelhagyás csökkentéséhez.
És vajon mivel foglalkoznak azok a 17 évesek, akik nem járnak iskolába? Ezt a kérdést Köllő János, a Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos tanácsadója és kollégája, Sebők Anna tudományos segédmunkatárs vizsgálta meg. Egy részük valóban dolgozni kezdett, hányaduk a teljes 17 éves népességen belül 1,5–2 százalékra, a közmunkásokat is beleszámolva 2–2,5 százalékra nőtt. Ez azonban nem egyenlítette ki a korai iskolaelhagyók arányának növekedését: az NTND 17 évesek aránya a korhatár leszállítása előtti 3 százalékról 5-6 százalékra nőtt – ebben ráadásul nagy regionális különbségek mutatkoznak.
A munka és tanulás nélkül kallódó 17 évesek gyarapodása kifejezetten aggasztó fejlemény a munkaerőpiac szempontjából, mivel ezek a fiatalok rendszerint később sem pótolják a hiányzó tanulmányokat, ami későbbi tartós munkanélküliségüket vetíti előre. Ráadásul a munkába nem álló korai iskolaelhagyóknál nem érvényesül az iskola úgynevezett távoltartási hatása sem: ha a gyerekek 16–18 éves korban iskolában töltik az idejüket, az csökkenti a bűnelkövetés és a tinédzserterhességek esélyét.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
