A kaliforniai Scripps óceanológiai intézet kutatói a Mexikói-öböl mélytengeri halait vizsgálták, és két fontos felfedezésre jutottak: egyrészt rendkívül alacsony oxigéntartalmú vizekben is burjánzik a vízi élet, másrészt pedig könnyen lehet, hogy ez nem sokáig lesz így, a melegedés és a csökkenő oxigéntartalom együttesen ugyanis a mélytengeri élővilágot is érzékenyen érinti.

Natalya Gallo tengerbiológus, a kutatás vezető szerzője arra számított, hogy az oxigénszegény területeken alig talál majd halakat – ez részben így is lett, de még így is meglepő fajgazdagságot tapasztaltak az öböl oxigénben szegényebb részein is. A kutatók egyebek mellett kígyóhalféléket és macskacápákat figyeltek meg. A csapat 48 különböző halfajt azonosított az öbölben, ahol a déli részeken melegebb, oxigénben szegényebb víz található, északon pedig hűvösebb és oxigéndúsabb körülmények uralkodnak. A vizsgált minták szinte mindegyikében élt valamilyen hal, egy kivételével, itt a víz a többi mintához képest is nagyon kevés oxigént tartalmazott, és melegebb is volt.

Romlanak a körülmények

Gallo szerint annak ellenére, hogy ilyen sok halat találtak, a jövőben az üres mintához hasonló körülmények uralkodnak majd a most még élhető helyeken is: ha a felmelegedés a mostani iramban folytatódik, 80 éven belül a Mexikói-öböl északi és középső része is alkalmatlanná válhat a mélytengeri életre. James Barry, a tanulmány társszerzője szerint az több szempontból is fontos: a tengerfenék ökoszisztémája jobbára láthatatlan marad az ember elől, de a mostani eredmények alapján meg lehet jósolni, hogy milyen sors vár a mélység lakóira, és egyebek mellett a halászati kvótákat is ez alapján szabhatják meg. 

Egy korábbi, 2017-es tanulmány szerint a meleg és az oxigénszegény környezet mellett más veszélyek is leselkednek a mélytengerekre: a savasodó óceánok már így is komolyan veszélyeztetik a korallokat, amelyek a 22. századra akár el is tűnhetnek a Föld színéről, de veszélybe sodorják a mélytengeri halakat is. A tanulmány becslései szerint 2100-ra lesz olyan térség az Indiai-óceánban, ahol 55 százalékkal kevesebb élelemhez jutnak majd a mélytengeri halak, ez pedig számos faj sorsát pecsételheti meg. 

A 200-1000 méteres mélységben meghúzódó mezopelágikus zónát a Föld utolsó érintetlen vadonjának tekintik, de a halászat és a mélytengeri bányászat még ezen a kevéssé ismert zónán is rajta hagyta a nyomát, mindez pedig a melegedő óceánok miatt életre alkalmatlanná váló területekkel együttesen felboríthatják a táplálkozási láncot, és jóvátehetetlen károkat okoznak a tengeri környezetnek.