Hiába tisztítjuk meg az óceánokat, a 22. századra valószínűleg eltűnnek a korallzátonyok a Földről
Óceánkutatók keddi csúcstalálkozójukon a kaliforniai San Diegóban arra jutottak, hogy a korallzátonyok 70-90 százaléka nemhogy a következő évszázadot, de a jelenleginek a közepét sem éri meg, és ez ellen már nem is nagyon van mit tenni. Bár a korallok tömeges pusztulását ugyan az óceánok szennyezése is előidézi, a speciális tengeri ökoszisztéma legnagyobb ellensége az éghajlatváltozás – foglalta össze az oceanográfiai csúcstalálkozó legfontosabb állításait a Phys.org.
Miközben 2018-ban már az is sokkoló volt, hogy az ausztráliai partoknál található, 2500 kilométer hosszú Nagy-korallzátony közel harmada a szó szoros értelmében csendben megfőtt néhány év alatt, mára az oceanográfusok megpecsételve látják a korallok sorsát. Annak ellenére is, hogy számos kutatócsoport próbálja élő korallcsoportok transzplantációjával és egyéb módszerekkel megakadályozni a korallpusztulást a legveszélyeztetettebb területeken. Csakhogy a világtengerek felszínének a hőmérséklete és savasodásának a mértéke még évtizedekig nem fog csökkenni, így a kutatók szerint csekély az esély, hogy a korallpusztulás folyamatát vissza lehessen fordítani.
Így pusztulnak ki a világ koralljai
Ha tartósan magas a környezetükben a víz hőmérséklete, a korallok azért halnak meg, mert nem tudják megtartani a velük szimbiózisban élő algákat. A korallpolipok a medúzákhoz hasonló felépítésű csalánozó élőlények. A mészvázukat folyamatosan bővítgető kis polipok viszont képtelenek alga szimbiótáik nélkül élni. Utóbbiak – az emberekben élő bélbaktériumokhoz hasonlóan – nemcsak színt, hanem táplálékot is biztosítanak a koralloknak, sőt, a végső soron közös vázukat alkotó mész felszabadításában is fontos szerepet játszanak.
Túl meleg környezetben azonban nincsen maradásuk: a hőgutát szenvedő korallok maguk okádják ki az algákat, megpecsételve ezzel saját sorsukat. A beteg korallok ilyenkor haldokolni kezdenek, végül nem marad más hátra belőlük, mint élettelen fehér mészvázuk. Nagyjából így:
Az újratelepítési programok sikerességét biztosítandó Renee Setter, a Hawaii Egyetem biogeográfusa és kutatócsoportja számítógépes modellezés segítségével térképezte fel, hogy a világtengerek mely területein lennének a legsikeresebbek a korall-újratelepítési kísérletek.
A szimulációban a tengervizek felszíni hőmérsékletének alakulása mellett figyelembe vették azokat az előrejelzéseket, amelyek a hullámok energiáját, a tengervizek savasságát, a szennyezés mértékét, a túlhalászás alakulását hivatottak megbecsülni az elkövetkező években, évtizedekben.
Az eredmény lesújtó: a kutatók szerint 2045-re a most még korallok borította területek szinte kivétel nélkül alkalmatlanná válnak majd arra, hogy otthont biztosítsanak a tengeri ökoszisztémának. A folyamat ráadásul rohamosan romlik majd tovább az évszázad második felében. A korallokkal együtt ráadásul a zátonyok környékén élő több ezernyi tengeri faj sorsa is megpecsételődhet.
A szimuláció értelmében a mexikói Baja California partjainak elenyészően kicsi területén, valamint a Vörös-tengerben lehet esetleg számítani arra, hogy a korallzátonyok még képesek lesznek megélni. A Vörös-tengeri lokáció viszont ma sem épp a legideálisabb környezet a már ott lévő korallzátonyok számára, mivel több folyó is túl közel van a San Diegó-i kutatók által elfogadhatóként meghatározott területhez.
(Forrás: Phys.org)
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
