A 20-44 évesek közül majdnem feleannyian kerülnek kórházba koronavírus miatt az USA-ban, mint a 65 év felettiek közül

Nemcsak az időseknek van félnivalójuk a SARS-CoV-2 vírussal szemben, még akkor sem, ha egyébként valóban ők a leginkább veszélyeztetettek a járványban. Egy amerikai gyorsjelentés szerint a COVID-19 fertőzésben elhunytak ötöde fiatal felnőtt vagy felnőttkorú, vagyis elmúlt 20 éves, de még nem érte el a 65. életévét. További aggodalomra adhat okot, hogy a kórházi ápolásra szoruló felnőttek 20 százalékának az életkora még a 44-et sem haladta meg.  

Az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) 4226 beteg adataiból készített statisztikát korcsoportok szerinti bontásban arról, hogy a február 12-e és március 16-a között megfertőződötteknek hány százalékát kellett kórházban, illetve intenzív osztályon ápolni. Azt is megvizsgálták, hogy az elhunytak között melyik korcsoport milyen arányban képviseltette magát. 

A fiatalabbak éppúgy kórházba kerülhetnek a koronavírus miattFotó: SAUL LOEB/AFP

Bár a koronavírussal kapcsolatos hivatalos kommunikáció és sajtóhírek alapján arra lehetne számítani, hogy csak a 65 év felettiek vagy a még idősebbek vannak kitéve a súlyos tüneteknek, az amerikai korcsoportos bontásból kiderül, hogy komplikációk bőven adódhatnak a fiatalabbak körében is. Még akkor is, ha a CDC-elemzésből is az derül ki, hogy a komplikációk valószínűsége és súlyossága az életkor előrehaladtával meredeken nő. 

Az adatok alapján összességében az Egyesült Államokban is az idősödő korosztályt fenyegeti inkább a SARS-CoV-2 vírus: az igazolt fertőzöttek közel harmada, a kórházban ápoltak 45 százaléka, illetve az intenzív osztályon kezeltek 53 százaléka esett ebbe a korcsoportba. A COVID-19 járványban elhunytak négyötöde ugyancsak betöltötte a 65. életévét. 

A hírekről sok helyen tájékozódhatsz. A Qubit krízisben és békeidőben is arra törekszik, hogy az események mögött álló mélyebb összefüggéseket is megértsük – szigorúan a modern tudomány szemszögéből, több mint 100 tudós-szerzőnk és szakértő újságíróink révén. Ez nekünk sokba kerül, de reméljük, nektek is sokat ér.
Támogasd a Qubit fennmaradását!

A 4226 igazolt beteg közül 2449-ről tudták az életkorát is. Ennek alapján számolták ki, hogy a betegek 31 százaléka került ki a 65 év felettiek köréből. Az amerikai statisztika arra is rávilágít, hogy az ismert esetek 18-18 százaléka 55 és 64, valamint 45 és 54 éves kor közé esett, vagyis a 45-64 éves korúak együtt nagyobb (36 százalékos) arányban képviseltették magukat a betegek között, mint az idősebbek. A 20-44 évesek körében ráadásul önmagában majdnem annyi, 29 százaléknyi beteget regisztráltak, mint a 65 felettiek között. 

A 20 és 44, valamint a 45 és 54 éves kor közötti betegek aránya egyébként a kórházi ápolásra szorulók körében is jóval magasabb volt, mint amennyit a közszájon forgó adatok alapján gondolna bárki is. Előbbi csoportból került ki a kezeltek 20, míg utóbbi csoportból a 18 százaléka. A vizsgált hónapban a koronavírus miatt ápolásra szoruló 508 beteg között magasabb (55 százalék) volt a 20 és 64 éves kor közöttiek aránya, mint a 65 év felettieké (45 százalék). Magyarországon is van olyan 40-es éveiben járó beteg, akinek súlyossá váltak a tünetei, de a világ más országaiból is érkeznek figyelmeztetések olyan 30-as, 40-es betegekről, akik életveszélyes állapotban vannak, noha semmilyen ismert krónikus betegségük nem volt, mielőtt a SARS-CoV-2 megtámadta volna a szervezetüket.

Nem fest sokkal jobban a kép az intenzív ellátásra szorulók statisztikája alapján sem. Az amerikai összefoglaló szerint a COVID-19 miatt intenzív ápolásra szorulók közül 53 százalék volt a 65 év felettiek aránya. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a 20-64 évesek közül került ki az intenzív osztályon ápoltak 47 százaléka. Azt az amerikai gyorsvizsgálat is visszaigazolta, hogy az életkor előrehaladtával arányosan nő a komplikációk valószínűsége. Míg a 45-64 évesek az intenzív ellátásban részesülők 36 százalékát, a 20-44 évesek csak a 12 százalékát adták.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: