A régióban Ausztria után Magyarországon haltak meg a legtöbben koronavírus-fertőzésben
Szombatról vasárnapra 103-ról 131-re emelkedett a hivatalosan bejelentett magyarországi koronavírusos fertőzöttek száma.
Ez drasztikus, 27,18 százalékos növekedést jelent egyetlen nap alatt, miközben péntekről szombatra még 21,1 százalékos volt a növekedés, legalábbis a hivatalos adatok szerint. A mai adatokból számolt esetszám-emelkedésnél a régióban csak Szerbiában (39,26 százalék), Szlovákiában (29,93 százalék) és Bulgáriában (28,35 százalék) jelentettek nagyobb mértékű növekedést, míg például Olaszországban vasárnap 13,94 százalékkal volt több fertőzött, mint szombaton.
Közvetlen szomszédainkat tekintve ugyanakkor Ukrajna kivételével most is nálunk jut 100 000 lakosra a legkevesebb hivatalosan bejelentett fertőzéses eset: nálunk 100 000 emberből 1,34, Ausztriában 34,28 fertőzött a hivatalos tájékoztatás szerint.
Az összképet árnyalja, hogy a 9,77 millió lakosú Magyarországon mindeddig rendkívül kevés, mindössze 4443 tesztet végeztek el, míg a 8,8 milliós Ausztriában eddig ötször, a 11 milliós Csehországban négyszer, a 2 milliós Szlovéniában háromszor annyi mintát vizsgáltak, mint nálunk.
A járvány kezdete óta történt halálesetek számát tekintve Ausztria után a másodikak vagyunk a régióban: ott eddig 8-an, Magyarországon 6-an hunytak el vírusfertőzés miatt.
Az adatok forrásai: koronavirus.gov.hu, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO), Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (ECDC), Worldometer.
Korábbi térképek és adatok:
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Magyarország túl kevés tesztet végez, és kifejezetten rosszul áll a vírusos esetek felderítésében
A 8 milliós Ausztriában eddig ötször, a 11 milliós Csehországban négyszer, a 2 milliós Szlovéniában háromszor annyi tesztet végeztek, mint Magyarországon, a feleakkora népességű Szlovákiában és az ötödakkora Észtországban pedig nagyjából ugyanannyit. Hogy ez miért baj?
Harari, Žižek, Chomsky: a legnagyobb agyak is elszálltak vírusügyben
Harari szerint a globális együttműködés, Žižek szerint a kommunizmus a megoldás, Chomsky pedig egyenesen azt állítja, hogy az amerikai társadalom működésképtelen, mert nem tudja kezelni a vészhelyzetet. Abban mindannyian egyetértenek, hogy a járvány után a világ nem lesz többé olyan, mint eddig volt.
Két különböző vírus egyesülésével is létrejöhetett az új koronavírus
Egy új kínai kutatás szerint könnyen lehet, hogy többé nem kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy denevértől vagy tobzoskától származik-e az új koronavírus, mert valószínű, hogy az a kettő genetikai rekombinációjával jött létre.
Kapcsolódó cikkek