Alábbhagyott a betárazási kedv Magyarországon, kevesebb a pánikvásárló
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A hazai hiper- és szupermarketek és a drogériák forgalma március 23-29 között a normálishoz közelített az előző évi azonos időszakhoz képest. A Nielsen piackutató cég kiskereskedelmi láncokra vonatkozó felmérése szerint már csak 4 százalékos növekedést mutatnak a forgalmi adatok; egyik hétről a másikra 30 százalékkal csökkent a vásárlási kedv.
A legnagyobb keresletet továbbra is a vegyi áruk iránt mérték, az előző év azonos időszakához képest háztartási fertőtlenítőből háromszor, vitaminokból két és félszer több fogyott március utolsó hetében. A tartós élelmiszerek, például a száraztészta és az étolaj forgalma viszont konszolidálódni látszik az adatok alapján. Az egy-két héttel korábban az adatokból is kimutatható pánikot, vagyis az átmeneti készlethiány miatt kialakuló félelmet felváltotta a megfontoltság – írta a Nielsen. A forgalomingadozásban szerepet játszhat a nyitvatartási idő rövidülése, és az, hogy 27-től a 65 év felettiek 9-12 óra között, a 65 évnél fiatalabbak viszont csak a 12 óra után léphetnek be a boltokba.
A felvásárlási láz csökkenésével a termékek fogyasztási kosár szerinti ára is konszolidálódott: a Nielsen kutatásaiban használt, ezer terméket tartalmazó fogyasztói kosár összege az utolsó márciusi héten nem tért el jelentősen a 8. heti adatoktól. Hasonló tendenciát figyeltek meg a webáruházak által kínált termékek áraiban is, a webáruházak kínálatára vonatkoztatott fogyasztói kosár 8. heti adatokhoz viszonyított árnövekedése mindössze 1 százalékos volt.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ha az ember egy kiló liszt helyett tízet vesz, az nem pánik, hanem racionális döntés
Hogyan okozhat egy többnyire legfeljebb csak náthaszerű tüneteket kiváltó kórokozó világméretű pánikot? Mit kell és mit lehet tenni a fertőzés elkerülése érdekében? Mennyire lenne indokolt bezárni az iskolákat, illetve mennyire racionális több hétre való hideg élelmet raktározni otthon?
Fegyverkeznek az ázsiaiak Amerikában a koronavírus miatt
Megrohanták az ázsiai-amerikaiak a fegyverboltokat az Egyesült Államokban, mert attól tartanak, hogy a vírus kínai eredete miatt rasszista támadások célpontjává válhatnak. A fertőtlenítő, a cukor és a babkonzerv után a lőszer lehet a következő hiánycikk, amit lerabolnak az üzletekből.