Akár a Valentin-nap és a Halloween, az anyák napja is Amerikából érkezett Magyarországra
Valószínűleg mindenki emlékszik néhány iskolai és óvodai anyák napjára: ilyenkor jön az, amikor az embernek minden jobb meggyőződése ellenére egy klasszikus, zöld fémvázas, kopott székre kell felállnia, fehér ingben és öltönyben elszavalnia azt, hogy „kicsik vagyunk, székre állunk”, miközben a tantestület és a szülők is szorongva várják, hogy gyermekük mikor fogja elfelejteni az éppen kiosztott verset. Az élmény olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy a mai napig emlékszem Nadányi Zoltán versére, az Anyura, az óbudai szék tetején állva a lambériás-zöld olajfestékes falak között persze semmi pénzért nem jutott volna eszembe, hogy „mindjárt porcukor hull kávéba, mártásba, csak egy szóba került, csak egy kiáltásba”. Azóta is feketén iszom a kávét.
Megint a politika
De miért alakult ki ez a szokás, és miért pont ilyenkor, május első vasárnapján ünnepeljük az anyákat? Magyarországon először a Budapesti Hírlap 1909 áprilisi számában írtak róla, ekkor adták hírül, hogy Amerikában első ízben fognak megülni egy új ünnepet, az anyák napját. Valójában Elmer Burkett nebraskai szenátor már 1907-ben javasolta az anyák hivatalos ünnepét, méghozzá május második vasárnapjára, amikor minden férfinak fehér szegfűt kellett volna viselnie, ezzel is kifejezve édesanyja iránti háláját és szeretetét.
Az indítványt ugyan nem fogadták el, de bekerült a köztudatba, és magánszorgalomból nem hivatalos ünnepként már az Egyesült Államok több pontján is megtartották az anyák napját. Burkett szerint egyébként azért is lett volna üdvös megtartani az ünnepet, mert ez emlékeztette volna az egyre inkább elvárosiasodó amerikaiakat a gyökereikre, így erkölcsi tartást adhatott volna nekik. A szenátor javaslatát elfogadó politikusok látták a fantáziát az amerikai anyafigura szimbólumában, ellenzői viszont azzal érveltek, hogy az anyák napjának pont annyi értelme lenne, mint egy országos „aludj jól” napnak.
Anna Jarvis
Az ünnep ötletgazdájának mégsem Elmer Burkettet szokták tekinteni, hanem a szintén amerikai Anna Jarvist – de ez sem egészen helytálló, ugyanis az anyák ünneplését először Jarvis anyja vetette fel 1876-ban.
Lánya az idősb Jarvis 1905-ben bekövetkezett halála után arra tette fel az életét, hogy hivatalos ünneppé tegye az anyák napját, ha másért nem, hát azért, hogy emlékezzenek rá – az első valódi anyák napja így épp az anya halálára, május tizedikére esett. Anna ötszáz fehér szegfűt küldött a nyugat-virginiai kisváros, Grafton metodista episzkopális templomába anyja tiszteletére, és Philadelphiában is ünnepséget szervezett az anyák számára.
A fehér szegfű
A fehér szegfűnek jelképértéke volt: Jarvis szerint ez a virág szimbolizálja az anyaság erényeit, a fehér szín a tisztaságot és hitet jelképezi, az illata a szeretetet, a formája pedig a szépséget. A szegfű az Egyesült Államokban ezután is népszerű maradt, a későbbiekben pedig rózsaszín virággal tisztelegtek az élő, fehérrel pedig az elhunyt anya előtt.
Az ünnep lassan gyökeret vert Amerikában, Katharine Lane Antolini, a Nyugat-virginiai Wesleyan College történésze szerint Jarvis nem éppen az anyja szándékai szerint alakította az anyák napját: az eredeti szándék szerint az ünnep arra szolgált volna, hogy a nők egymásnak segítsenek, higiéniai tanácsokat osszanak meg egymással, tanítsák őket és művelődjenek – Jarvis viszont emlékünnepet csinált a dologból.
A vasárnapi iskola
A kezdetekben az amerikai közvélemény sem rajongott az új ünnepért: még a philadelphiai lapok is arról írtak, hogy bár valószínűleg jó szándékú kezdeményezésről van szó, sok értelmét nem látták. Jarvis is érezte, hogy hiába Burkett igyekezete és az ő kezdeményezései, itt nemhogy egy világnap, hanem még egy nemzeti ünnep is elég távol áll a realitásoktól, ezért megkereste az amerikai vasárnapi iskolák főigazgatóját, George W. Bailey-t, és meggyőzte őt a mozgalom támogatásáról.
Az iskolákban eddig is léteztek gyermeknapi, veteránokat ünneplő és egyéb programok, így ez az ünnep is illett az eddigi felhozatalba: 1912-re már képeslapokkal és apróbb ajándékokkal készültek az anyák napjára, az egyesületnek pedig nem is ártott a reklám, a felolvasásokkal és előadásokkal azt igyekeztek bizonyítani, hogy megérte a szülők fáradozása, hiszen a gyermekek szépen és jól tudják felolvasni a rájuk kirótt verseket.
Az anyák napja a kezdeti döcögős indulás után aztán egész Amerikában elterjedt, és ahogy ez már csak szokás, hirtelen többen is azt állították, hogy nekik jutott először eszükbe: az oktatóprogramnak indult emléknap helyett Julia Howard Howe szerint az ünnep gyökerei az amerikai polgárháborúhoz nyúlnak vissza, és a gyermekek értelmetlen halála ellen emelnek szót ilyenkor. Ward Howe egyébként egy nőegyletben jótékonykodott Jarvis anyjával, így lehetséges, hogy ebben még némi konszenzus is uralkodott, ha már a szerzőséget nem sikerült eldönteni. Kentuckyban a törvényhozók egy bizonyos Mary Towels Sasseennak tulajdonítják az ünnepnap kihirdetését, eszerint a tanárnő már 1887-ben indítványozta, hogy legyen külön emléknapjuk az anyáknak. Végül Woodrow Wilson amerikai elnök hivatalosan is május második vasárnapját nevezte meg az ünnep dátumának, amikor nagy nyilvánosság előtt fejezhetik ki a polgárok szeretetüket és hálájukat az édesanyjuk iránt.
Itthon már korán megjelent
Miközben Wilson hivatalosan csak 1914-ben nyilvánította nemzeti ünnepnek az anyák napját, a Pesti Ujság már a május elsejével csaknem egyenértékű, bár friss ünnepként tartotta számon: „Amerika felől pedig már jön egy másik, uj nap is. Az anyák napja. Az anyaság eszméjének ünnepe. Ki mondhatja rá, hogy ez is nem pantheisztikus jellegű! És hogy nem szól az emberi természethez, mélységes, sőt megrendítő szóval.”
A panteisztikus eredet nagyjából vitathatatlan: nem Jarvis volt az első, akinek eszébe jutott, hogy az anyaságot ünnepelni is lehet, és valószínűleg az sem véletlen, hogy ez éppen tavaszra esik. A korábbiakban viszont nem az anyákat, és nem is az anyaságot, hanem anyaistennőket tiszteltek meg egy-egy szent nappal: a görögök Rheát, az istenek anyját ünnepelték, a rómaiak Kübelé tiszteletére áldoztak tavasszal, akit nem túl meglepő módon szintén az összes istenségek anyjaként tartottak számon. A kelta világban Brigid, később Szent Brigitta tiszteletére rendeztek tavaszi ünnepélyeket. A húsvét, mint termékenységi ünnep, szintén ide köthető, bár itt a születés mellett az újjászületést is ünneplik – az viszont megint tagadhatatlan, hogy a tojás, a születő bárány és a locsolkodás is végső soron az anyasághoz köthető.
Felkészültek a csokiboltosok
Az anyák napjára viszont a vasárnapi iskola után (és ennek köszönhetjük tulajdonképpen az alkalmi szavalóversenyeket is) az ajándék- és édességipar is felfigyelt – a politika pedig már a kezdet kezdeteikor megpróbálta kiaknázni az új ünnepben rejlő lehetőségeket. A virágárusok, cukorkagyárosok és képeslapkészítők aranybányát fedeztek fel a vadonatúj ünnepben, Jarvis számára viszont komoly kihívást jelentett, hogy az anyák napját visszaterelje a kezdeti, szerény hagyományokhoz.
A húszas évekre a kezdetekben ingatag lábakon álló ünnep olyannyira megszilárdult, hogy különböző gyűjtésekre adott alkalmat, maga Jarvis is megpróbálta meggátolni az akkori First Lady, Eleanor Roosevelt kampányát, amellyel jótékonysági célokra gyűjtött volna pénzt, méghozzá anyák napi virágok árusításával. Jarvis személyesen is megjelent, sőt, botrányt is kavart egy 1925-ös, hasonló céllal szervezett találkozón, ahol le is tartóztatták a béke megzavarásáért – itt is szegfűt próbáltak árulni jótékony céllal.
Jarvis kiszabadította a szellemet a palackból: az még hagyján, hogy a szuvenírárusok két kézzel kaptak a lehetőségen, de az ünnep csakhamar nemzetközivé is lett. A Budapesti Hírlap 1913 májusában már arról számolt be, hogy az új mozgalmat már „megünneplik Kanadában, Ausztráliában és Délafrikában is. Angliában holnap lesz az anyák első napja, a melyen számos beszédben fogják magasztalni az anyai szeretetet és a gyermeki hálát”. Ezért a hirtelen terjedését valószínűleg szintén az ünnepben jó üzletet szimatoló ajándékgyártók voltak felelősek.
Anya, édesanya, Mária
Magyarországon az első hivatalos anyák napi ünnepséget a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt hirdette meg 1925-ben, igaz, itt tágan értelmezték az anya tiszteletének fogalmát, ugyanis a Mária-tisztelettel kapcsolták össze.
1926-ban már Magyarországon is jótékonysági akciókon gyűjtöttek ezen a napon a szegény sorsú anyák számára, de a Katolikus Tanitóképző Intézet Közlönyében szintén ebben az évben jelent meg az a hír is, hogy ezt az alkalmat ragadják meg arra, hogy a szülői szeretet és tekintély fokozására ünnepséget rendezzenek, ahol Fürstner Antal főtiszteletes tartalmas beszéde mindenkire nagy hatást gyakorolt. Végül Magyarországon 1928-ban miniszteri rendelet sorolta az anyák napját a hivatalos iskolai ünnepségek közé. Az időpontokról voltak viták, és a mai napig is vannak: az 1928-as Székely Nép június 3-ára rendelte el az ünnep egyházi – nem iskolai – megtartását, ekkor a hívőknek a női magasztos elhivatásról kellett megemlékezniük (a hagyományos anyák napját Romániában ugyanakkor tartják, mint nálunk). Amerikában május második vasárnapján, itthon az első vasárnapon tartják az ünnepet, Litvániához, Ausztriához, Portugáliához és Spanyolországhoz hasonlóan.
Szegfű reloaded
Valószínűleg maga Jarvis, aki nincstelenül halt meg egy otthonban, sem hitte volna, hogy mit szabadít el az anyák napjával: valamilyen formában szinte az egész világon ünneplik, és annak ellenére, hogy maga az alapító is kikelt az ajándékbiznisz ellen, milliárdos forgalmat bonyolítanak a képeslapokkal, virágokkal és egyéb ajándéktárgyakkal. Az egyetlen, ami még az ötletgazda számára is elfogadhatónak tűnt az ünnep szempontjából, a virág, méghozzá a szegfű: Jarvis egy 1927-es interjúban el is magyarázta, miért az. A virág, ahogy hervad, összehúzza a szirmait, ahogy egy anya is a szívéhez öleli a gyermekeit, ezért Jarvis úgy gondolta, hogy kiváló szimbóluma lehet az anyai szeretetnek.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: