Magnus Carlsen nyerte a Magnus Carlsen által rendezett, történelmi jelentőségű online sakktornát

2020.05.04. · majom

Az elmúlt hetekben a koronavírus-járvány miatt egymás után törölték vagy halasztották el a nagy sporteseményeket, köztük az idén nyárra tervezett tokiói olimpiát. És bár például az autóversenyzők próbálkoznak online szimulátoros versenyek rendezésével, amelyeken sokszor a legnagyobb nevek, Formula-1-es versenyzők is részt vesznek, az e-sportokon kívül kevés olyan sportág létezik, amelynek rendezvényeit le lehetne bonyolítani a versenyzők személyes jelenléte nélkül. Közéjük tartozik a sakk.

Ezt ismerte fel szemfüles módon a jelenlegi és sokszoros norvég sakkvilágbajnok, az 1990-es születésű Magnus Carlsen, aki sok versenyzőtársával ellentétben kifejezetten nyitott, színes egyéniség, és nem elefántcsonttoronyból szemléli a világot, hanem vagy a rivaldafényben sütkérezik, vagy álnéven csap össze a neten amatőrökkel és profikkal, sőt a poén és a médiafigyelem kedvéért egyszer még a New York-i Washington Square Parkban prédára leső, pénzben sakkozó héjákkal is hajlandó volt megmérkőzni – inkognitóban, és persze borítékolható eredménnyel.

link Forrás

Carlsen a járványhelyzetre való tekintettel április elején jelentette be, hogy megrendezi a világtörténelem legerősebb online sakktornáját, a Magnus Carlsen Invitationalt. Most vasárnap ért véget az április 18. és május 3. között lebonyolított, 250 ezer dollár összdíjazású, 8 fős verseny, amelyen a világbajnok mellett a legjobb játékosok vettek részt, köztük a világranglista második helyezettje, az amerikai Fabiano Caruana, aki ellen Carlsen 2018-ban világbajnoki döntőt játszott; a ranglista harmadik helyezettje, a kétszeres olimpiai bajnok Ting Li-zsen (angol átírással és a szakirodalomban: Ding Liren), aki egyben a minden idők legmagasabb Élő-pontszámát elérő kínai játékos; a világon jelenleg negyedikként jegyzett, őrült stílusáról híres, rapid- és blitz-specialistának számító orosz Jan Nyepomnyascsij (a szakirodalomban: Ian Nepomniachtchi); a rapid világranglista második helyezettje, egyben a franciák legerősebb játékosa, Maxime Vachier-Lagrave, illetve az ugyanezen a ranglistán 4. helyezett japán születésű, amerikai Hikaru Nakamura. És persze ott volt a 16 éves iráni csodagyerek, Alireza Firouzja, akit a szakma a legígéretesebb tehetségnek tart, és aki a jövőben méltó ellenfele lehet Carlsennek a világbajnoki címért folyó küzdelemben.

Saját verseny, saját szabályok

A verseny alatt külön szabályok vonatkoztak a játékosok öltözékére – a szabálykönyv business casual (kb. irodai) viseletet írt elő – , és csalásellenes intézkedéseket is bevezettek: minden játékosnak kamerával kell bizonyítania, hogy nem használ külső segítséget a játszmák alatt. A mérkőzéseket a chess24.com sakkportálon lehetett követni, amelynek nem mellesleg Carlsen az egyik résztulajdonosa, és ahol szakkommentátorok elemezték az egyes partikat. A chess24.com mérései szerint a játszmákat összesen több mint 10 millióan követték világszerte.

photo_camera Magnus Carlsen Fotó: Vladimir Vyatkin/Sputnik via AFP

A versenypartikat az élőben játszott, több órás mérkőzésekhez képest 15 perces formátumban rendezték meg. A kevesebb rendelkezésre álló idő miatt a versenyzőknek kevésbé tudtak elmélyedni az állásokban, sokkal hamarabb fel kellett gyorsulniuk, ez pedig a szokottnál nagyobb izgalmakat hozott, és színesítette a játszmákat.

A játszmákat követően a chess24.com kommentátorai rendszeresen miniinterjúban kérdezték a versenyzőket az alig pár perccel azelőtt befejezett játszmáikról, és a sakkrajongók testközelből láthatták, hogyan értékelik a legjobbak saját teljesítményüket. Carlsen magához képest meglepően sok súlyos hibát vétett: az egyik Nyepomnyascsij elleni játszmában például világossal már a 7. lépés után szinte reménytelen állásba került, amit a világbajnok úgy értékelt, hogy hiába ismerte a táblán megjelent változatot, az agya egyszerűen lefagyott, és képtelen volt gondolkodni.

Ahogy az alábbi diagramon látható, világos 7.Hxe6 Fxe6 8.Fxe6 Ve7 után vesztett állásba kerül, mert a megtámadott világos futó ellépésére, sötét Hg3+ felfedett sakk után lenyeri a h5-ön álló világos vezért. Carlsennek ezért fel kellett áldoznia a futóját, ami után már nem volt esélye a játszmában.

photo_camera Ez a játszma gyakorlatilag már a 7. lépésben elveszett

Ting Li-zsen ellen sem alakultak tökéletesen a dolgok: a közel egyenlő állásban Carlsen 5 perces gondolkodás után, érthetetlen módon azonnal vesztőt lépett a kínai nagymester ellen. Sötét 31..Kh7?? lépése után világos a bástyája beáldozásával végzetesen meggyengíti sötét királyállását, és védhetetlen mattot ad. 32.Bxf6 gxf6 33. Ve3, és Carlsen feladta a játszmát, mert tehetetlen volt a Vxh6 és Vg7 fenyegetéssel szemben.

photo_camera Azonnali vesztő a kínai Ting Li-zsen ellen

Az alábbi videón látható Carlsen reakciója, amikor szembesül azzal, hogy vesztőt lépett:

link Forrás

A Magnus Carlsen Invitational döntőjében végül a két nagy rivális, Carlsen és Nakamura találkozott egymással. Bár Carlsen elsőségéhez és fölényéhez a normál versenypartikban nem fér kétség, a villámkezű Nakamurát a világ legjobb blitz ( 5-10 perces időbeosztású játszmák) játékosának tartják, és a 2887 Élő-pontos Carlsen előtt 2900-as, szuperszonikus élőpontjával épp ő vezeti a Nemzetközi Sakkszövetség, a FIDE blitz-világranglistáját. A 15 perces rapidpartik kimentele ezért megjósolhatatlan volt. Az élő közvetítésben a játékosok arcán jól látható volt a feszültség, Carlsen szokásos módon a szemöldökét ráncolta, míg Nakamura grimaszolt és a fejét rázta.

A japán születésű amerikai Hikaru Nakamura
photo_camera A japán születésű amerikai Hikaru Nakamura egy korábbi offline versenyen Fotó: Vladimir Vyatkin/Sputnik via AFP

A 4 játszmás döntőt és a 70 ezer dolláros fődíjat végül 2,5-1,5-re Carlsen nyerte, aki az utolsó játszma után így nyilatkozott: „Nagyon boldog vagyok, hogy legyőztem Hikarut és megnyertem a versenyt. Ez egy egyedülálló, történelmi jelentőségű torna volt, és nem fogok hazudni, csalódott lettem volna, ha nem én vagyok a győztes. Elégedett vagyok a verseny lebonyolításával, és úgy látom, hogy ezek a gyorsított játszmák sok esetben több izgalmat, feszültséget és drámát rejtenek, ami a nézők számára szórakoztatóbbá teszi a sakkot”.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás