A legjobb ország a világon: QualityLand
QualityLand az az állam, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. QualityLand az az állam, ahol algoritmusok lesik a legtitkosabb vágyaidat is, és ahol mindenki pontosan tudja, hol a helye, az állampolgárokat ugyanis egy százpontos rendszerben osztályozzák, és szigorúan a maguk véleménybuborékán belül tartják, nehogy valami számukra kellemetlen dologgal találkozzanak. Algoritmusok határozzák meg, hogy ki kivel találkozhat, algoritmusok intézik az ismerkedést, és ezek találják ki azt is, hogy az ember vajon mire vágyik, legyen az akár egy rekesz sör vagy egy rózsaszínű delfines vibrátor.
Marc-Uwe Kling német humorista és zeneszerző nagy fába vágta a fejszéjét 2017-es könyvével, a QualityLanddel: bár egyértelmű, hogy a nagy techcégekről, a populizmusról, a menekültellenességről és a különféle szélsőségekről akar írni, látszik rajta, hogy mindeközben szeretne Kurt Vonnegut babérjaira törni, ami azért nem egyszerű feladat. A regény tele van irodalmi utalásokkal és paródiákkal: akad itt Romeo nevű robotdzsigoló, aki reménytelenül szerelmes Júliába, de magát Vonnegutot is megemlíti a szerző, valószínűleg azért, hogy véletlenül se felejtsék ki a kritikusok az összehasonlítást – ami egyébként nagyon is adja magát.
A Börleszk után
Kling nem tudott egy újabb Börleszket letenni az asztalra, de igyekezett: míg Vonnegut (poszt)apokaliptikus disztópiájában az emberek olyan vezetéknevet kaptak, mint Evetke, Dévérkeszeg vagy Galagonya, hiszen NINCS TÖBBÉ MAGÁNY, a QualityLandben mindenkit a szülei foglalkozása után keresztelnek el, elkerülendő a félreértéseket és azt, hogy az ember rossz társaságba kerüljön. Ennek megfelelően a regény főhőse Munkanélküli Peter, aki már eleve elég rosszul indult az életben ezzel a névvel, de úgy általában sem tud érvényesülni a tökéletes világban. Peter egy árubontó tulajdonosa, ahol a rossz vagy megunt gépeket semmisítené meg, és régi tárgyakkal kereskedne, persze mindez senkit sem érdekel, mert azonnal rendelkezésre áll mindenből az új, Peter meg egyébként is csak 9-es besorolást kapott a 100-as skálán, úgyhogy tulajdonképpen senkiházi, csak szavazni jó állampolgár, akit még a drónok is letegeznek. Persze csak azután, hogy a mágikus 10-es értékelés alá csökkent a szintje.
Ez a regény egyik fele, a másik egy nagypolitikai versengés egy android és egy populista barom között a miniszterelnöki tisztségért: ennek az ártatlan áldozatává válik maga Peter is, ugyanis mindkét fél tökéletesen átlátható adatokkal dolgozik, csak a robot jobban bánik velük. A Peterhez hasonló látszólagos anomáliákat viszont egy uniformizált-digitalizált társadalom nem tudja a helyükön kezelni, azt pedig már végképp nem, hogy miért nem vágyik egy delfines vibrátorra, ami miatt kafkai zarándokútra indul, hogy visszaadhassa végre valakinek, de ez már csak azért sem sikerülhet, mert ebből kiderülne, hogy QualityLand mégsem a létező világok legjobbika, és az algoritmusok nem képesek a helyén kezelni az embert.
A Galaxis útikalauz után
Maga a delfines vibrátor viszonylag olcsó poén, de szerencsére Kling sem akarja magát véresen komolyan venni, a jelek szerint Douglas Adams és Vonnegut mentén próbálja előadni a humoros disztópiát – ez pedig sikerül, még akkor is, ha eredetiségben egyikükkel sem veheti fel a versenyt. A nyilvánvalóan vonneguti alapgondolat mellett a kúrós rockzene gyakori szerepeltetése valószínűleg a Galaxis útikalauz szexjelenete előtti főhajtás, ami gyakorlatilag egy orgazmikus óda egy Knopfler-szólóhoz, de az ilyesmi inkább szórakoztató, mint koppintásgyanús: Kling azért tudja, hogy honnan lehet meríteni, és használja is a rendelkezésére álló forrásokat. Örkény István valószínűleg elkerülte a figyelmét, pedig ő már egy egypercesben megénekelte, hogyan kell bizakodva tekinteni a jövőre – igaz, ebben még nem szerepelt sem a Facebook, sem az Apple.
A flemagtikus anarchista
A magát flegmatikus anarchistaként meghatározó szerző a könyvben a kapitalizmust karikírozza ki, persze ahogy mondja, úgy, hogy a könyveiből „jó sokat el lehessen adni”. Ez sikerült is, a QualityLand Németországban hatalmas siker lett, a kiadó közleménye szerint már félmillió eladott példánynál tart, ami nem is csoda: közérthető, humoros kritikát fogalmaz meg egy kiüresedett, kapitalista, kegyetlen társadalom ellen, ahol a lájkok száma többet mutat meg az emberből, mint bármi más.
QualityLand besorolási rendszere, randiappja, keresője már működik Kínában, és működik mindenhol máshol is, igaz, eltérő mértékben, 2017-ben, Magyarországon pedig 2020-ban ez jó muníció egy disztópiához. A projekt tulajdonképpen sikeres: a fizetésre és személyazonosság azonosítására alkalmas puszi ötlete például kifejezetten szórakoztató, ahogyan a robot észjárásának szembeállítása is az a populista baromságokkal. A könyv legnagyobb erénye a véleménybuborékok létének hangsúlyozása, igaz, ezt Kling annyira hangsúlyozza, hogy nagyjából a regény fele táján unalmassá válik, de a lelki defektusok széles tárházát felvonultató humán és droidszereplők azért időben visszarángatják az olvasót a történethez.
A regény persze Peter és az ő nem kívánt vibrátora körül forog, ami egyrészt némileg abszurd, másrészt alkalmat adott a kiadónak arra, hogy pont ezt tegye a címlapra, ráadásul a védőborító eltávolítása sem segít a helyzeten, alatta ugyanis egy még nagyobb rózsaszín robotpöcs lapul, szintén delfin alakban, ezért karantén idejére ideális olvasmány, otthon legalább nem kell tömegközlekedni a könyvvel. Vonnegut és Douglas Adams rajongóinak Kling túl sok újat nem tud mutatni, de mivel mindketten halottak, valakinek el kellett csúfolódnia a közösségi médián és a mindent megfigyelő algoritmusokon, Kling pedig rányomott az OK gombra – QualityLandben ugyanis nem létezik olyan opció, hogy ez ne legyen mindenre elfogadható válasz, hiszen mégis minden világok legjobbikáról van szó.
A könyvet a Helikon Kiadó bocsátotta a rendelkezésünkre, köszönjük. Marc-Uwe Kling: Qualityland, Helikon Kiadó, Budapest, 2020, fordította: Bartók Imre.