10 jó könyv karácsonyra a Qubit ajánlásával

Karácsonyra könyvet? Legalább olyan elcsépelt ötletnek hangzik, mint a zokni vagy a robotgép, de szerencsére 2018-ban igenis jelentek meg magyarul olyan kötetek, amelyeket bátran ajánlunk ajándékba – főleg azért, mert nemcsak olvastuk őket, de írtunk is róluk, ráadásul nem is rosszakat. Jó ajándékozást, kellemes ünnepeket!

Orvos lett a lányból, a bimbóból rózsa... – Kertész Edina: A lány, aki orvos akart lenni

De mégis hogyan lett orvos a lányból, aki orvos akart lenni? Még ha ez manapság nem is tűnik kifejezetten rejtélyesnek, amikor Hugonnai Vilma, az első magyar női orvos akart orvos lenni, ez nem is ment olyan könnyen. Hugonnai Vilma elszegényedett nemesi családba született, de nagy tervei voltak: embereket, sőt, szegény embereket akart gyógyítani. Csakhogy Magyarországon nőként nemhogy diplomát, de még érettségi bizonyítványt sem szerezhetett. Na nem a sötét középkorban, hanem a 19. század második felében. Már családanya volt, amikor Svájcban – legalábbis úgy hitte – lehetősége nyílt, hogy álmait valóra váltsa. Zürichben szerzett diplomájáról azonban Magyarországon nem vettek tudomást. Ötvenéves koráig kellett várnia, hogy a vizsgáit másodszorra is lerakva Magyarországon is orvos válhasson belőle. 

Ötvenéves volt, mire hivatalosan is gyógyíthatottGrafika: Maros Krisztina / Naphegy Kiadó

A kisiskolásoknak szánt kötetből egy-két sokkoló adat hiányzik ugyan, de Kertész Edina gyerekkönyve, a Naphegy Kiadó gondozásában megjelent A lány, aki orvos akart lenni mégis viszonylag hűen követi az első magyar orvosnő életének fordulatait. Amellett, hogy izgalmas olvasmány, a történet a felnőtteknél többnyire fogékonyabb kisgyerekek figyelmét a nemek közti, hagyománytisztelet leple alá rejtett egyenlőtlenségekre is felhívhatja. 

– Balázs Zsuzsanna

Viselkedő növények – Daniel Chamovitz: Mit tud a növény?

A növények, ha nem is látnak úgy, mint az ember, érzékelik a fényt; ha nem is hallanak úgy, mint az ember, reagálnak a nekik fontos hangokra; és ha nem is tudnak úgy beszélni, ahogy az ember, kommunikálni igenis képesek egymással – ez derül ki Daniel Chamovitz, a Tel-Avivi Egyetem botanikus professzora Mit tud a növény? című növényélettani kalauzából, amelynek második, frissített változatát a Park Kiadó adta ki

Növényi látás grafikus szemmelFotó: Tóth Róbert Jónás

A kötetben, mint ahogy megírtuk, Chamovitz nem szenzációként, hanem lenyűgözően összetett biológiai (biokémiai és biofizikai, illetve DNS-szintű) folyamatok összességeként tálalja a növényi érzékelés válfajait.

– Vajna Tamás

Róma másképp – Grüll Tibor: A Római Birodalom gazdasága

Vajon a luxusgasztronómiához Pannóniában is ragaszkodó előkelőség hóbortja vagy a távkereskedelmi hálózat delikát portékával is szolgáló kínálata az oka, hogy a mai Zalalövő belterületén friss osztriga lehetett a csemege közel két évezreddel ezelőtt? Grüll Tibor ókortörténész Gondolat Kiadónál megjelentA Római Birodalom gazdasága című tanulmánykötete szerint a kérdés bőven túlmutat a gasztrotörténelmen. A Qubiten is ismertetett átfogó kötet az előbbinél is izgalmasabb új összefüggésekkel, valamint az ókortörténet eddigi leírásait alaposan átfogalmazó narratívával szolgál. Homogén politikai és közigazgatási struktúra, urbanizáció, egységes pénz-, mérték-, adó- és vámrendszer, relatíve kiszámítható jogi környezet, kiépített szárazföldi és állandó vízi úthálózat – sorolja a mai értelemben vett piacgazdasághoz hasonló ökoszisztéma alapfeltételeit Grüll munkája.

Grafika: Tóth Róbert Jónás

A magyar nyelvű szakirodalomban hiánypótlónak számító mű a legfrissebb zoo- és bioarcheológiai, archeobotanikai, buvárrégészeti, történet-ökológiai, természet- és gazdaságföldrajzi kutatások eredményeit ismerteti. Nem kevesebbet állít, mint hogy az Imperium Romanum gazdasága a szabadpiac törvényszerűségei szerint formálódott, és Róma prosperitása a kereslet és a kínálat logikáján alapult. A Pécsi Tudományegyetem ókortörténeti tanszékét vezető Grüll egyike azoknak az úttörőknek, akik a Massachussets Institute of Technology (MIT) gazdaságtörténésze, Peter Temin nyomán újraértelmezik a múltat.

– Vajna Tamás

Városbújócska – Eberhard Straub: Az élő város

A város mindenkié – erősen elkoptatott – szlogenjének valóságtartalmát járja körbe Eberhard Straub a magyarul Az élő város címen a Typotexnél megjelent esszékötetében. A német történész, ahogy mi is megírtuk, a városi életforma változásait világítja át sajátos szemszögből. Az ókortól a 20. századig térben és időben kalandozva arra jut, hogy a város ma már azért nem mindenkié, mert az utcák kitisztítása, a nyüzsgő sokadalmak leszabályozása kiszorította az urbánus terekből a nyilvánosságot, az önrendelkező és érdekérvényesítő szabadságot, a demokrácia alapfeltételéül szolgáló párbeszédet.

Eberhard Straub: Az élő város

„A város mindenkié. Ettől a régi európai ígérettől mostanra a legtöbb városlakót félelem tölti el. Rettegnek az élet drámájától, az utcákon és tereken kialakult spontán fellépésektől, attól, hogy bizonyos csoportok egyszerűen birtokba veszik azokat” – így Straub, aki szerint bár a hátizsákos, guruló bőröndös turistákat kiszolgáló negyedekben pezseg az élet, ám ez csak afféle látszatvitalitás – ahogy a hivatali, kulturális és szórakoztató centrumok, bevásárló központok is élesen elkülönülnek egymástól, és nem szervesülnek egységes élettérré. 

– Vajna Tamás 

Cigányatlasz – Bereznay András: A cigányság történetének atlasza

Elsőként adtunk hírt arról a nemzetközileg is hiánypótló magyar kiadványról, amely a júniusi könyvhétre jelent meg a Méry Ratio Kiadó gondozásában. A romák történelmi emlékeiről, vándorlásuk útvonaláról szóló, A cigányság történetének atlasza című album a fellelhető legalaposabb és legfrissebb – nyelvészeti, genetikai, romológiai – források alapján készült, és az európai rom vagy romani cigányok történetének bemutatására törekszik úgy, hogy közben a közel-keleti dom és az örményországi lom cigányokkal való közös eredetre is kitér. 

Forrás: A cigányság történetének atlasza

A negyven éve Londonban élő történész-kartográfus, Bereznay András 52 térképe nemcsak azért számít kuriózumnak, mert új, a 19. századi cigányrabszolgaságra vonatkozó történettudományi felfedezéssel állt elő, hanem azért is, mert térképekre vitte a már meglévő tudást.

– Vajna Tamás

Kentaurvér és a Nobel-díjas szupermatéria – Lente Gábor: Vízilónaptej és más történetek kémiából

Lente Gábor, a Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémia tanszékének tanára a Vízilónaptej és más történetek kémiából című, a Typotex által kiadott tudománytörténeti kalauzából nemcsak az derül ki, hogy a bolondító beléndek (Hyosciamus niger) magjából kinyerhető szkopolamin (vagy hioszcin) nevű, kis dózisban is mérgező hatóanyag képlete C17H21NO4, hanem azt is, hogy Hamlet feleség- és trónbitorló nagybátyja ezzel ölt Helsingør várában. Lente további adalékokkal is szolgál a shakespeare-i életmű biokémiai, gyógyszervegyészeti aspektusairól, de megmagyarázza azt is, hogy mi is volt a görög mítoszokban emlegetett kentaurvér, (a kálium-permanganát és a tömény kénsav elegye).

Grafika: Tóth Róbert Jónás/Qubit

A kötet, mint ahogy megírtuk, külön fejezetet szentel az eredetileg biokémikusnak tanuló Kurt Vonnegut Macskabölcső című regényében szereplő szuperjégnek. A rejtélyes matéria ott egy 45,8 Celsius-fokos olvadáspontú, az ismert jégnél stabilabb vízmódosulat, amelynek a Földre érkező egyetlen kristálya elég ahhoz, hogy kristályosra szilárdítsa a bolygó teljes vízkészletét, beleértve az élő szervezetek víztartalmát. Vonnegut az ötletet a felületkémiai kutatásaiért 1932-ben Nobel-díjjal jutalmazott Irving Langmuirtól kapta, aki állítólag eredetileg is irodalmi hasznosításra szánta a destruktív módosulatot.

– Vajna Tamás

Az eltűnt idő nyomában – Carlo Rovelli: Az idő rendje

Sokan egyenesen az utóbbi évek egyik legfontosabb filozófiai munkájának tekintik Carlo Rovelli olasz fizikus időről szóló könyvét, Az idő rendjét – amelyben szerencsére (vagy nem, ízlés dolga) mindössze egyetlen képlet szerepel, annyi pedig még akár egy science fiction regényben is elfér. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Park Kiadó gondozásában megjelent könyv lebutítaná a kvantumfizika és az idő nagy kérdéseit, sőt azt sem, hogy tökéletes választ adna arra, hogy mi is az idő. Illetve ad rá valamilyen választ, végső soron azt, hogy idő márpedig nem létezik. 

Az idő problémája természetesen a metafizika egyik ősi kérdése, és mielőtt a fizikusok megpróbálták volna megérteni, hogyan működhet, és egyáltalán mi az idő, a kérdést a természetfilozófusok és metafizikusok kutatták Anaximandrosztól Leibnizen át Rovelliig, aki tulajdonképpen azzal együtt, hogy fizikusként tanulmányozza a kérdést, egy klasszikus, inkább természetfilozófiai, mint természettudományos megközelítést alkalmaz. (Azt, hogy az idő kérdése az ürességhez hasonlóan mennyire megosztotta a filozófia és a tudomány nagyjait, a Rovellivel együtt az időt létét tagadó Leibnizről szóló anekdota is jól mutatja: a filozófus azért hagyta ki a nevéből a t betűt, az idő jelét, hogy ezzel is mutassa, mennyire nem létezik szerinte az idő).

Carlo RovelliFotó: leemage

Rovelli szerint ugyanis kvantumszinten nincs idő, és annak ellenére, hogy a leginkább hétköznapi tapasztalataink is arra utalnak, hogy itt márpedig valamiféle időfélében létezünk, ez inkább csak egy megszokott szempont vagy a világhoz való reláció, nem pedig valami univerzális és állandó kozmikus óra, amihez igazíthatnánk az életünket – vagy, ha már itt tartunk, bármit. Még azok számára sem telik ugyanúgy az idő, akik viszonylag közel vannak egymáshoz: más az idő Párizsban és más New Yorkban, de ha az egészen apró eltéréseket is figyelembe vesszük, más a hegyen és más az alföldön. Annak a kérdésnek, hogy most vajon mire gondol egy barátom, aki külföldön tartózkodik (vagy akár csak nem pontosan ugyanott, ahol én), nincs semmi értelme, hiszen nincsen most. Annak ellenére, hogy nem mindenki érzi kellően megalapozottnak Rovelli elméletét, még kritikusai is elismerik, hogy valami olyat csinált, amire érdemes odafigyelni: egy olyan ősi metafizikai alapkérdést hozott vissza a köztudatba, amelyről legalábbis érdemes elgondolkodnunk. 

– Dippold Ádám

Kevesebbet gyilkoljuk egymást – Steven Pinker: Az erőszak alkonya

Steven Pinker, a Harvard ünnepelt nyelvész- és pszichológiaprofesszora szerint hiába tűnik úgy, hogy egyre jobban öljük egymást, valójában még sosem voltunk akkora biztonságban, mint napjainkban, és ha végigtekintünk az emberiség történetén, a huszadik század nagy háborúi ellenére is látszik, hogy lassan kezdünk lehiggadni. Korábban a fizikai erőszak a hétköznapi élet szerves része volt: ember embernek farkasa, tartja a mondás, csak a farkasok nem szoktak hihetetlen energiákat fektetni abba, hogy kreatív módokon essenek egymás torkának, és valószínűleg soha nem jutna eszükbe kerékbe törni egymást. Az embereknek nemcsak hogy eszükbe jutott, hanem még meg is csinálták, az ehhez hasonló kegyetlen büntetéseket ráadásul nem is csak extrém esetekben szabták ki egymásra, hanem bármikor, amikor épp unatkoztak, vagy úgy gondolták, hogy nem árt példát statuálni. Pinker Az erőszak alkonya című, magyarul a Typotex kiadásában megjelent könyvében egy külön fejezetet szentel az olyan páratlan mókáknak, mint a középkorban bevett mulatság, amelynek során egy póznához kikötözött macskát kellett lefejelni, a közönség akkor szórakozott a legjobban, ha a macskafejelőnek az állat ijedtében a szemét is kikapta. 

Pinkernek a kötetben tetten érhető humanizmusa kritikusai szerint inkább optimizmus: nem számolja az áldozatok közé a konfliktusok civil áldozatait, márpedig többek szerint épp ezek miatt van egyre több vérontás a világon, még ha katonákból kevesebb is esik el a harctéren. Az irtózatos adatmennyiséggel dolgozó könyv mindenesetre alapos és érdekes képet ad az erőszak kultúrtörténetéről és arról, hogy vajon miért lettek biztonságosabbak a hétköznapjaink – még akkor is, ha ez nem feltétlenül igaz a Föld minden tájára.

– Dippold Ádám

Pelevin visszatér – Viktor Pelevin: iPhuck10

Viktor Pelevint valamikor az Agyag géppuska környékén kiáltották ki (itthon is) az orosz irodalom fenegyerekének, jelentsen ez bármit is, azóta pedig jobb esetben minden könyvfesztiválra érkezett egy-egy új kötet tőle, aztán egyszer csak megszakadt a diadalmenet. Pelevin továbbra is írt, a legtöbb könyve meg is jelent magyarul, de azok, akik vagy az Agyag géppuskával, vagy mondjuk a Generation P-vel, esetleg a Rovarok életével szerették meg a szerzőt, morgolódni kezdtek, mindenki a maga vérmérséklete szerint – én valahol a T környékén éreztem úgy, hogy ez már nem az, aminek indult, és miközben egyre hosszabbra nyúltak a regények, egyre kevesebb eredetiséget láttam bennük. Rendben, mégiscsak Pelevin, úgyhogy nem adtam fel, de már nem az volt az első dolgom, hogy azonnal ellenőrizzem az Európa pultjánál, hogy jött-e valami újdonság a szerzőtől. 

Aztán Pelevin visszatért az iPhuck10-nel: lehet, hogy nem ugyanolyan, mint a nagy klasszikusok, de látszik belőle, hogy maradt még benne spiritusz (közben oroszul megjelent még két regénye). A Helikon Kiadónál megjelent iPhuck 10 meglepő, kellően abszurd, hasonlóan filozofikus, mint a most már kultstátuszú két leghíresebb regénye, épp annyira kortárs, amennyire egy iPhone X az, és talán kicsit annyira öncélú is. Science fiction szatíra a nem túl távoli jövőből, művészetelméleti és ismeretelméleti problémákkal megfejelve, vagyis valami olyasmi, amire pont Pelevintől lehet számítani. Épp annyira orosz, hogy azért el tudjuk helyezni a térképen, és épp annyira határokon túli, hogy ne kelljen annyira az olvasó szájába rágni, hogy mit is olvas éppen.

– Dippold Ádám 

A technolgóia nem gonosz, a köré épült rendszer az – Tim O'Reilly: WTF? – Miért rajtunk múlik, hogy mit hoz a jövő?

A techvilág legjavának otthont adó Szilícium-völgy titkairól számtalan könyvet írtak már, de ezek általában két szélsőséges nézőpont híveit szolgálják ki: vannak, akik az emberiség szisztematikus pusztításának végrehajtóit látják a mindennapi életünket formáló techcégekben, mások szerint viszont az állandó adatgyűjtési és megfigyelési botrányok apró, megbocsátható bűnök az internetközpontú szép új világ építésében. Az internet hajnalától tevékenykedő technoevangelista, Tim O'Reilly a lebutított szenzációkra éhes közönség helyett a kritikus gondolkodás híveit célozza a technológia és a modern gazdaság kapcsolatát boncolgató, a mesterséges intelligencia által keltett kihívásokra megoldásokat kínáló könyvével, ami Magyarországon a Typotex kiadásában jelent meg.

O'Reilly a technológiai szektor minden bűnét egyetlen mozzanatra vezeti vissza: arra a pontra, amikor az értékteremtő vállalkozások elkezdik a befektetők, a részvényesek érdekeit kiszolgálni. Az ő értelmezésében ennek köszönhető az álhírek felemelkedése (a legtöbb kattintást vonzó posztok előnyben részesítése az algoritmusban = profitmaximalizálás), az adatvédelmi botránysorozat (a begyűjtött adatok alapján személyre szabott hirdetésekre többen kattintanak = profitmaximalizálás) valamint az óriáscégek öncélú robotizációja is (kevesebb emberi munkaerő = profitmaximalizálás). Mindezek ellenére O'Reilly ugyanolyan optimista a jövőt illetően, ahogy az elmúlt 30 évben mindig – a techvilág és a magából kifordult gazdaság szerinte nem menthetetlen, a könyvében is tanácsolt megoldásokkal pedig a következő generációnak már eggyel könnyebb dolga lesz, hogy élhető maradjon a társadalom.

– Bodnár Zsolt

Kecskefej

Csak nézte, ahogy a húszéves kisfia ott áll teljes harci díszben, vérivó koponyára festett pofával, majd kinövöd ezt is, kicsim, mint a többi hülyeséget.