Ez az amerikai filozófus úgy nekiment az evolúciós pszichológiának, mint eddig talán soha senki
Subrena Smith filozófus, a New Hampshire-i Egyetem adjunktusa szerint komoly baj van az evolúciós pszichológia háza táján: a tudományterület alapjait jelentő premisszák hibásak. Ez azt jelenti, hogy az ezekre épülő következtetéseket sem lehet bizonyítottnak tekinteni, végső soron pedig azt, hogy Smith szerint az egész evolúciós pszichológia mehet a levesbe.
Az evolúciós pszichológia alaptétele az, hogy az emberi viselkedést területspecifikus programok irányítják, amelyek nem változtak a kőkorszak óta. Ezek a panelek evolúciós kényszer hatására jöttek létre, velünk született sémákként működnek, és azért fejlődött ki belőlük több, de univerzálisnak tekinthető séma, mert az ember az evolúció során számos kihívással szembesült.
Ezek az agyi modulok határozzák meg például az idegenekkel szembeni bizalmatlanságot, a párválasztást, az érzelmek kifejezését, a kockázatvállalást, az anya-gyermek kötődést és az emberi nyelvet is, de gyakorlatilag mindent, ami a viselkedést meghatározza. Az emberi természet – mondja az evolúcióbiológia – a vadászó-gyűjtögető emberelődök idején jött létre, és miután a faj történelmének 99 százaléka ebben a stádiumban telt, a fennmaradó, evolúciós szempontból szempillantásnyi idő nem is változtatott lényegében azokon a kialakult viselkedési mintákon, amelyek a szaporodás és a létfenntartás sikere érdekében alakultak ki.
Az átfogó elmélet
Az elmélet hívei szerint az evolúciós pszichológia „képes összerendezni a pszichológia és a biológia különböző diszciplináiban folyó kutatásokat, és az emberi természet máig legteljesebb leírását nyújtja. Ez azt is jelenti, hogy az egyének viselkedése, vagy legalábbis motivációi között nem sok különbség akadhat, hiszen ahogy a test különböző szervei különböző feladatokra optimalizálódtak, az agy különböző moduljai is specifikus problémák megoldására fejlődtek ki, és alapjaiban minden embernél ugyanúgy működnek. Az evolúciós pszichológia emellett azt is állítja, hogy ezek a modulok a pleisztocén óta változatlanok.
Az elméletet sokan kritizálták, és még hívői, köztük Steven Pinker, a Harvard Egyetem kognitív pszichológusa is elismerik, hogy nem egyetlen teóriáról van szó, hanem hipotézisek összességéről. Smith szerint azonban az evolúciós pszichológia alapjaiban elhibázott: lehetetlen bebizonyítani, hogy az ember mostani kognitív mechanizmusai megfelelnek a jégkorszaki emberének. Miután az elmélet szerint ezek a modulok változatlanok, a mostani pszichológiai vonásoknak ugyanolyanoknak kellene lenniük, mint annak az ősi vonásnak, amelyet egy evolúciós kényszer hívott életre, ráadásul, miután az agy moduljai nem változtak, ugyanazt a problémát is kell megcélozniuk.
Smith szerint az sem elég, ha hasonló pszichológiai modulokat tudunk felmutatni az emberek őseiben és a mai emberben: az elméletnek azt is bizonyítania kellene, hogy azért működnek hasonló problémamegoldási, párválasztási és egyéb viselkedési formák, mert ugyanazt a problémát hivatottak megoldani (holott, ahogy írja, könnyen lehet, hogy egy mostani működő mechanizmus nem ugyanannak a kihívásnak a hatására alakult ki).
Smith nincs meggyőzve
A biofilozófus kritikája nem áll meg ennyiben: szerinte az evolúciós pszichológia számos követője azzal kerüli ki az összevetés problémáját, hogy a mai viselkedésformákból következtet ezek evolúciós gyökereire. Smith példája szerint például nem egyértelmű, hogy ugyanaz a modul felelős azért, hogy a mai ember hajlamos elfutni, ha valami az életét fenyegeti, és azért, mert az emberelődök is futással kerülték el, hogy prédává váljanak.
A filozófus szerint ráadásul arra a modularitásra sincsen meggyőző bizonyíték, amelyet az evolúciós pszichológia követői készpénznek fogadnak el, ennek elvetése pedig nem jelenti magában az evolúció folyamatának elvetését. Smith úgy gondolja, hogy még ha el is fogadjuk, hogy létezik a ragadozók elkerüléséért felelős modul, lehetetlen bizonyítani, hogy az egyetlen pszichológiai vonásból állna: könnyen lehet, hogy összetettebb folyamatról van szó, amelyben változó mértékben vannak jelen a különböző indítékok.
Statikus vagy dinamikus?
Még komolyabb problémát jelentenek az elméletet alátámasztó kutatások: ezeket szerinte általában egyetemi hallgatókon végzik, ami jellemzően egy szűkebb mintát jelent, ráadásul gyakran tartalmaznak a szexuális preferenciákra és szokásokra vonatkozó kérdéseket, amelyekre valószínűleg még ez a szűk minta sem ad őszinte választ, aztán ezekből az adatokból következtetnek a jégkorszak embereinek viselkedésére.
Az evolúciós pszichológia híveit gyakran azzal ugratják, hogy egészen addig elfogadják az evolúciót, amíg az a nyak szintje alatt marad: semmi sem utal arra, hogy az agy statikus módon működne, sőt, Smith szerint az ember evolúciós sikere éppen az elme dinamikus, gyors reakcióinak köszönhető, amivel nem evolúciósan mérhető időszakokon belül, hanem rendkívüli sebességgel tud alkalmazkodni a hirtelen megváltozott körülményekhez.
Etikai és módszertani kérdések
Nem ez az első támadás, ami az evolúciós pszichológiát érte: filozófusok a szabad akaratot hiányolták belőle, a hívők Istent, a homoszexuálisok szerint megbélyegző az elmélet, mások szerint az eugenika újjászületéséről van szó, ismét mások pedig – Smith-hez hasonlóan – a meggyőző bizonyítékokat hiányolták a kutatásokból. Smith nem nézi hülyének az elmélet híveit, csak azt állítja, hogy a nem kellőképpen alátámasztott alapfeltevésekre épített következtetések egyszerűen nem hitelesíthetőek tudományosan, viszont az, amit ebből le lehet szűrni, már veszélyes is lehet, és akár egy új szociáldarwinizmusnak is megágyazhat.
Smith ennek a veszélyeire is felhívta a figyelmet: egy tavaly megjelent tanulmányában óva intett attól, hogy evolúciós pszichológiai alapon hozzanak meg a társadalmat érintő döntéseket – miközben mások épp az evolúciós pszichológiában látják a legfőbb bizonyítékát az oktatás fontosságának, hiszen az elmélet szerint az ember nem igazán tud átlátni 150 főnél nagyobb csoportokat érintő döntéseket (viszont, ahogy Edward Hagen antropológus is rámutat, az olvasáshoz vagy épp a nagyobb tömegeket érintő döntésekhez szükséges bonyolultabb mechanizmusokat az ember képes megtanulni).
Van válasz
Hagen válaszcikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy Smith figyelmen kívül hagyta a meglévő komparatív kutatásokat: az ugyan igaz, hogy az emberelődök viselkedéséről és adaptív problémamegoldásáról nem sokat tudunk meg a fosszíliákból, de a főemlősök viselkedése sokat elárulhat arról, hogy milyen alapvető modulok dolgozhatnak bennük, ebből pedig arra is lehet következtetni, hogy ezek közül melyiket használhatják komplexebb problémák megoldásához.
Smith nem gondolja úgy, hogy a tanulmányával teljesen megsemmisítette volna az evolúciós pszichológiát: ahogy egy interjúban nyilatkozta, kérdéseket vetett fel, amelyekre válaszokat vár az elmélet híveitől. Ő a maga részéről úgy véli, hogy a genetikával nem érdemes vitatkozni, az evolúciósan örökölt viselkedésmintákra viszont továbbra sem lát semmilyen meggyőző bizonyítékot.