Galántai Zoltán: Az evolúció törvényei nem szükségképpen vezetnek az értelem és a civilizáció kialakulásához

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Az 1960-ban alapított Nemzetközi Űrkutatási Akadémia (International Academy of Astronautics) földön kívüli civilizációk kutatásával és a kutatással kapcsolatos problémákkal foglalkozó állandó SETI-bizottsága a nemzetközi hírű magyar csillagász, Almár Iván ajánlásával november közepén tagjai közé választotta Galántai Zoltánt. 

A tudománytörténész-jövőkutatót a SETI (Search for Extra-Terrestrial Intelligence, a földön kívüli intelligencia kutatása) múltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdeztük. 

Qubit: Amikor a SETI-ről esik szó, gyakran elmosódik a határ a tudományosság, az ismeretterjesztés és a szórakoztató ötletelés között. Az univerzum kolonizálása mára fontosabbá vált, mint az idegenek keresése. Komolyan vehető még a földönkívüli intelligencia kutatása? 

Galántai Zoltán: Kétségtelen, hogy a SETI ki van téve a kuncogási faktornak, vagyis annak, hogy mint tudománytalan tevékenységet figurázzák ki, még akkor is, ha a kívülállók éppen nem keverik össze az ufológiával. Vagyis a SETI-nek az elmúlt fél évszázadban nem sikerült ugyanolyan tudományos elismertséget kivívnia, mint az asztrobiológiának, amely egyébként szintén abból indul ki, hogy az élet általános jelenség az univerzumban, és szintén nem tudott még semmiféle eredményeket felmutatni. Számomra azonban nem csak azért izgalmas ez a terület, mert érdekel, hogy vannak-e, vagy nincsenek rajtunk kívül értelmes lények az univerzumban, hanem mert egyetlen olyan tudományterületet sem ismerek, amelyben ennyire tetten érhetőek volnának a tudományos gondolkozás logikai, metodológiai hibái. Itt olyan tudományos problémáról van szó, amiről valójában semmit sem tudunk, de tényleg semmit, úgyhogy minden művelője a saját stílusának és tudományágának megfelelő hibákat követi el, ráadásul manifeszt módon. A SETI ezzel úgy tanít meg gondolkodni, hogy közben azt is megtanítja, hogyan nem szabad gondolkodni.

Galántai ZoltánFotó: Pétervári Kinga

Qubit: Milyen hibákról van szó? 

Galántai Zoltán: Mindenekelőtt arról, hogy mindeddig nem definiáltuk, hogy milyen életet, illetve milyen értelmes életet is keresünk. A SETI az értelmes életet mintha alapvetően a rádiótávcső-építő humanoidokkal azonosítaná. És itt nemcsak az a gond, hogy eközben kizárja az értelmes, de nem rádiótávcső-építő vagy éppen nem bolygólakó lényeket, hanem az is, hogy noha a SETI elvileg az idegen értelem keresésével foglalkozna, közben nem igazán szentel figyelmet annak a kérdésnek, hogy tulajdonképpen mi is az értelem. De ugyanilyen hiba szerintem, amikor a tudósok előbb kijelentik, hogy valami elképzelhető, majd feltételezik, hogy ha elképzelhető, akkor úgy is van, és különböző állításokat fogalmaznak meg az idegen civilizációkkal kapcsolatban. Carl Sagan 1970-es évekbeli felvetése a legjobb példa erre, amely szerint az idegenek minden bizonnyal „kozmikus világító bójákat” helyeznek ki a fekete lyukak mellé, hogy figyelmeztessék az arra járókat, tehát ezeknek a jeleit lenne célszerű keresnünk. 

Jelenleg teljesen természetesnek tűnik, hogy ha a földön kívüli intelligencia kereséséről, vagyis a SETI-ről beszélünk, akkor elsősorban az amerikai kutatók által képviselt felfogásra gondolunk. Az amerikaiak a kezdetektől fogva abból indultak ki, hogy az elméleti kérdések alapos átgondolása helyett egyszerűen neki kell látni a keresésnek, természetesen rádiótávcsövekkel, és akkor már csak idő kérdése, hogy megtaláljuk őket. Ennek az attitűdnek részben az az alapja, hogy a heliocentrikus világkép miatt hosszú ideig a Földhöz hasonló bolygóként írtuk le a hipotetikus idegenek lakhelyét (elvégre ha a Föld is csak egy bolygó a sok közül, akkor a többi akár hasonló is lehet hozzá, és akár még értelmes élet is lehet rajtuk). Logikailag azonban csak a végtelen számú világ létére építő ókori atomista értelmezés tette volna szükségszerűvé annak feltételezését, hogy másutt is van értelmes élet. Eszerint ugyanis amennyiben minden lehetőség végtelenül sokszor megvalósul, akkor az értelmes életnek is végtelenül sok alkalommal kell megjelennie. De a hasonló bolygók esetében ez nem szükségszerű, hacsak a hasonlóságba bele nem értjük az értelmes élet jelenlétét – miközben éppen az a kérdés, hogy tényleg ez-e a helyzet. A SETI hívei arra szoktak hivatkozni az idegen intelligencia jeleinek hiányával kapcsolatban, hogy a bizonyíték hiánya még nem a hiány bizonyítéka, ám ez önmagában, ha más érvek nem támasztják alá, hogy léteznek más értelmes fajok is, nem védhető.

Az 500 méteres kínai FAST rádiótávcsőFotó: Deng gang/Imaginechina

Qubit: A matematikai valószínűség nem elegendő bizonyíték?

Galántai Zoltán: Valójában nem beszélhetünk ilyesmiről. Az amerikai Frank Drake asztrofizikus 1961-es, az első amerikai SETI konferencián elfogadott formulája volt az első keretrendszer a hipotetikus földönkívüli civilizációk kutatásához. Drake viszont olyan dolgokhoz rendelt valószínűségeket, amelyekről semmit sem tudunk. A SETI talán legismertebb képlete (N = R* x fp x ne x fl x fi x fe x L) egyszerűen felsorolja, hogy milyen feltételeknek kellene teljesülniük egy technikai civilizáció megjelenéséhez, kezdve a bolygókeletkezésen, folytatva az életzónában keringő bolygókon, az élet létrejöttén, az értelmes élet megjelenésén meg azon, hogy az idegen társadalmaknak elég hosszú ideig fenn kell maradniuk ahhoz, hogy kapcsolatba léphessünk velük. Csak éppen mivel jelenleg a bolygókeletkezés kivételével egyik tényezőhöz sem tudunk valószínűséget rendelni, ezért lehetetlen megmondani, hogy mi lesz a végeredmény, és hány ilyen létezik. És akkor azt még nem is említettük, hogy a kizárólag hozzánk nagyon hasonló technikai civilizációk keresése esetleg azt eredményezi, hogy egy kevésbé hasonlót, ami mondjuk nem egy az életzónában keringő bolygón alakult ki, nem fogunk észrevenni.

Qubit: Ennek nem az az oka, hogy a SETI meghatározó alakjai mindmáig a matematikát anyanyelvüknek tekintő csillagászok?

Galántai Zoltán: Részben igen, de inkább az jelent problémát, hogy az amerikaiak a kezdetektől fogva abból indultak ki, miként már említettem, hogy az elméleti kérdések alapos átgondolása helyett egyszerűen neki kell látni a keresésnek – elsősorban rádiótávcsövekkel. Jellemző, hogy az örményországi Bjurakan Obszervatóriumban 1971-ben tartott első amerikai-szovjet SETI konferencián, amikor a szovjetek arról beszéltek, hogy milyen ismeretelméleti nehézségek merülhetnek fel, például mi garantálja, hogy meg is tudjuk fejteni az üzenetet, ha képesek vagyunk egyáltalán detektálni őket, akkor Freeman Dyson amerikai fizikus azzal intézte el a dolgot, hogy „a pokolba a filozófiával. Azért jöttem ide, hogy megfigyelésekről és eszközökről halljak”. Marvin Minskytől, a mesterséges intelligencia egyik létrehozójától pedig annyi telt, hogy azt javasolta: küldjük el az idegeneknek egy olyan számítógép tervrajzát, amit majd megépíthetnek. És akkor a számítógép majd szépen megtanítja nekik a földi nyelvet – mintha egy ilyen komplikált tervrajznál nem merülnének fel értelmezési problémák. Hiábavalónak tűnt az akkori vitában részt vevő kevés társadalomtudós egyike, a történész William H. McNeill érvelése is, aki szerint valamiféle „humánsovinizmus” egy olyan, az értelmes lények számára is érthető nyelvbe vetett hit, mely abban az értelemben univerzális, hogy mindenki megérti – még akkor is, ha ez az univerzális nyelv a matematika lenne. Erre az amerikaiak csak annyit feleltek, hogy ezt csak azok gondolják, akik „nem ismerik közelebbről a tudományt, illetve a csillagközi kommunikáció problémáit”. Pedig a szovjetek – akiktől nehéz lett volna elvitatni, hogy járatosak a témában, mivel akkor már évek óta foglalkoztak vele – pontosan amellett érveltek, mint McNeill. 

Qubit: A szovjet kutatók ezzel szemben mit hoztak fel?

Galántai Zoltán: Ők azonnal a felmerülő elméleti nehézségekkel kezdtek foglalkozni, annak ellenére, hogy magától értetődőnek tekintették az idegen civilizációk létezését. A dialektikus materializmus szerint ugyanis az anyag fejlődése szükségképpen elvezet az élet, majd az értelmes élet kialakulásához. Tehát ez nem volt számukra kérdés (ami mai szemmel nézve persze szintén megalapozatlan). Ezért viszont SETI (a földön kívüli intelligencia keresése) helyett a kezdetektől CETI-ről (Communication with Extraterrestrial Intelligence, kommunikáció a földön kívüli intelligenciával) beszéltek, és arra a következtetésre jutottak, hogy a témával kapcsolatos kérdések komplex volta abból fakad, hogy elszakíthatatlanul össze vannak kötve még alapvetőbb problémákkal. Például azzal, hogy ha még jó néhány földi írással sem boldogul az emberiség, egyáltalán nem lenne meglepő, ha egy esetleges idegen jel esetén is kudarcot vallanánk. A szovjet matematikusok azt is felvetették, hogy arra sincs garancia, hogy az idegenek matematikája olyan, mint a miénk, vagyis, hogy érthető lenne a számunkra.

A szovjet idők első számú űrfestőjének számító Andrej Szokolov műve egy földön kívüli civilizáció energiaközpontjáról (olaj-vászon)Fotó: M. Filimonov/Sputnik

Qubit: Sikerült meggyőzni az amerikaiakat? 

Galántai Zoltán: Nem igazán. Ennek több oka is van. Míg a Szovjetunióban a hatalom úgy döntött, hogy az idegen civilizációk kutatása nem ellentétes a hivatalos ideológiával, ezért a kutatók lényegében akadémiai környezetben és akadémiai elvárásokat figyelembe véve tevékenykedhettek, addig az amerikaiaknak a kezdetektől fogva egyszerre kellett volna megfelelniük a tudományos elvárásoknak, hogy a tudományos világ befogadja őket, ami sosem valósult meg teljesen, és közben olyan mértékben felkelteni az adófizetők érdeklődését a kutatásaik iránt, hogy nekik is jusson állami támogatás. Nem mellékes az sem, hogy az amerikai SETI vezéralakjai a behaviorizmus pszichológiai irányzata mentén szocializálódtak. Márpedig ez lényegében azt vallotta, hogy az egyetlen értelmes kérdés az, hogy miként viselkedik a megfigyelt személy, állat, vagy bármi, amit megfigyelünk. Az viszont tudománytalan kérdés, hogy a megfigyelt személy, állat, stb. miként látja a világot, mit gondol, mit érez, mert az ilyesmi laboratóriumi körülmények között nem vizsgálható. Vagyis az amerikaiakban az rögződött, hogy egyszerűen nem lehet olyan dolgokat tanulmányozni egy hipotetikus idegen lénnyel kapcsolatban, amelyeket egy ember vagy egy patkány esetében sem lehetne – és ennek megfelelően nincs is értelme rákérdezni. A szovjeteknél viszont, ismét csak mivel a hatalom rábólintott, elfogadottá vált a kibernetika, és ennek a rendszerszemléletű megközelítésébe nagyon is belefért, hogy az emberi intelligencia csupán az értelem egyik, de nem egyetlen lehetséges vagy kizárólagos formája. 

Ráadásul az amerikaiak fiatal koruktól kezdve a tudományos-fantasztikus irodalom lelkes olvasói voltak H.G. Wellstől Edgar Rice Borroughs-ig – a Tarzan-sorozata mellett a Marson játszódó ponyváiról is ismert utóbbi szerzőért a SETI legismertebb vezéralakja, Carl Sagan például egyenesen rajongott. Márpedig ezek a művek irodalmi igényességtől és színvonaltól függetlenül alapvetően humanoid idegeneket szerepeltettek, akiknek talán még a kinézetük is hasonló volt hozzánk. Motivációik, gondolkodásuk mindenképp.  A szovjet tudósok viszont először akkor kezdtek azon gondolkodni, hogy milyenek lehetnek a földönkívüliek, amikor tudományos problémaként találkoztak ezzel. Tehát Sagannel és általában véve az amerikai SETI-kutatókkal ellentétben nem hitték azt, hogy mivel ezek a hipotetikus földönkívüliek minden bizonnyal nagyon is emberszerűek, ezért a velük való kapcsolatfelvétel sem jelenthet problémát.

Carl Sagan fénykorábanForrás: picryl.com

Qubit: Ma is ez a szemlélet jellemzi a SETI-t?

Galántai Zoltán: Az elmúlt évtizedben azért változott a helyzet. Az evolúcióbiológiai nézőpont például megkérdőjelezett néhány alapvetést. Az evolúció ugyanis a rendkívül népszerű, ám nem kevésbé félrevezető „legrátermettebb fennmaradása” koncepcióval ellentétben mindenki fennmaradását megengedi, aki vagy ami nem túl „rátermetlen” ahhoz, hogy kihulljon a rostán. Vagyis, a lehetséges megoldások fázisterén belül számos különböző megoldás megengedett. Ami azt is jelenti, hogy nem vehető biztosra, hogy az értelem olyan, mint a vízben úszó állatok alakja, ahol a konvergens evolúció érvényesül: a pingvin, a cápa meg a tokhal ugyanahhoz a közeghez alkalmazkodott. Az értelem kialakulása viszont valószínűleg nem ilyen. Az egysejtűektől a cápákig bezárólag más élőlények az ember létezésénél sokkal hosszabb ideig is elboldogultak emberi értelemben vett intelligencia nélkül.  Tehát úgy tűnik, hogy az evolúció törvényei nem szükségképpen vezetnek az értelem és a civilizáció kialakulásához. 

A korábban marginális szerephez jutó társadalomtudományok eközben egyre hangsúlyosabbnak tűnnek. 2014-ben az amerikai űrügynökség, a NASA kiadásában jelent meg például a Régészet, antropológia és a csillagközi kommunikáció című kötet, amely szerint a SETI az elkövetkező időkben inkább az archeológiára és a kulturális antropológiára hasonlít majd, mint a rádiócsillagászatra. De írtak az utóbbi időben könyvet a témáról antropológusok is, meg én is egyet, leginkább tudománytörténészi-tudományfilozófiai hozzáállásból. 

Ez azért is paradigmaváltás, mert a társadalomtudományok ma már elutasítják az unilineáris, vagyis az olyan fejlődés elvét, amely csupán egyetlen utat tart elképzelhetőnek. Az olyan elképzelés pedig, ahol egy teljesen más „feltételrendszer” mellett a földi megoldásokat keressük, lényegében azon a feltételezésen alapszik, hogy csupán egyetlen lehetséges válasz létezhet – méghozzá a miénk. Egy hasonlattal élve: bár a Földet a rovaroktól a teknősökön és a kutyákon keresztül az emberig számos élőlény képes elhagyni (képes elviselni az ezzel járó gyorsulást és egyéb élettani problémákat), még az sem teljesen evidens, hogy más bolygók hipotetikus lakóival is ugyanez lenne-e a helyzet. Még ha úgy is gondoljuk, hogy – az olyan szélsőséges környezetektől eltekintve, mint a fekete lyukak vagy a nagy sűrűségű neutroncsillagok – amennyiben megjelenik az értelem, akkor képes olyan technológiát kifejleszteni, amely lehetővé teszi az űrutazást. 

Qubit: Az evolúcióbiológia és a társadalomtudományok további előretörése mellett tör lándzsát jövő márciusban, amikor először vehet részt tagként a Nemzetközi Űrkutatási Akadémia állandó SETI-bizottságának következő ülésén?

Galántai Zoltán: Az első alkalmat arra szánom, hogy behúzom a nyakamat, és figyelek. De nyilván nagy terveim vannak. Mivel az USA után Olaszország a második legnagyobb „SETI-nemzet”, vagyis tucatnyi olasz tudós és kutató vesz részt a bizottság munkájában, azt szeretném, hogy minél több magyar csillagász, antropológus, ökológus, régész kezdjen el foglalkozni ezzel a szellemi fegyencedzésnek is elsőrangú területtel.

Kapcsolódó korábbi cikkeink: