A Facebook mostantól felcímkézi az állami irányítás alatt álló sajtótermékeket
A Facebook csütörtökön bejelentette, hogy, egyelőre csak az USA-ban, elkezdi blokkolni az állami irányítás alatt álló médiacégek hirdetésvásárlásait. A közösségi oldal emellett bevezet egy új címkét, amelynek segítségével a felhasználók azonosítani tudják az állami hirdetéseket és a tartalmi szempontból állami irányítás alatt álló újságok, tévécsatornák és webszájtok Facebook-posztjait. Címkével látják el például az orosz Sputnik, a kínai People’s Daily és az iráni Tasnim News Agency tartalmait.
Nathaniel Gleicher, a Facebook biztonsági főnöke az intézkedéseket azzal magyarázta, hogy ugyan az elmúlt időszakban nem sok példa volt arra, amikor idegen kormányok hirdetésekkel, manipulált információkkal próbálták volna befolyásolni az amerikai felhasználókat, de óvatosságból szeretnék megelőzni ezt a közelgő 2020-as amerikai választások előtt.
A Facebook szakértők bevonásával összeállított listája dinamikusan változik, ahogyan folyamatosan ellenőrzik az egyes médiacégek hátterét, működését. A címkék megjelennek az adott állami irányítású médium Facebook-oldalán közzétett hirdetések mellett, és az amerikai felhasználók az egyes bejegyzések mellett is látják majd az új címkét.
Azok a cégek, amelyeket állami hátterűnek címkéznek, nem vásárolhatnak hirdetési felületeket sem, ám ez a szankció csak az Egyesült Államokban érvényes. A tiltás ellen fellebbezni lehet. Gleicher szerint azért nem távolítják el teljesen az állami irányítás alatt álló médiacégeket a Facebookról, mert a világ számos pontján az állami média jelenti az egyetlen helyi hírforrást. A Facebook azt tervezi, hogy a címkézést rövidesen bevezeti az Instagramon is.
Az axios.com összeállítása szerint a Facebook a Twitter korábban bevezetett intézkedését követi. Mint ismert, a Facebookot számosan bírálták a 2016-os amerikai elnökválasztás kampány miatt, miután kiderült, hogy Donald Trump elnökké választása előtt orosz állami dezinformációs kampánnyal tömegesen manipulálták a Facebook-felhasználókat.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Miután Zuckerberg kritizálta a posztok valóságtartalmának ellenőrzését, vaskos álhírt kezdtek el terjeszteni róla
Két ausztrál szatirikus oldal dobta be magát a közösségi média tartalomszabályozásáról szóló vitába. Az egyik cikk az elhunyt, a másik a gyerekmolesztáló Zuckerbergről szól. Mindkét cikk szabadon terjed a Facebookon és a Twitteren.
Miközben Trump meghozta a közösségi médiát megregulázó rendeletét, a Twitter erőszak dicsőítése miatt elrejtette egy posztját
Néhány nappal az után, hogy a Twitter kiigazította két bejegyzését, az amerikai elnök arra kényszerítené a közösségi oldalakat működtető techcégeket, hogy vállaljanak felelősséget minden felhasználói tartalom után. Ez Trump szándékaival ellentétesen nem nagyobb szólásszabadságot, hanem még komolyabb cenzúrát eredményezhet.
Zuckerberg szerint a Twitter hibázott, amikor helyreigazította Donald Trumpot
A Foxnak nyilatkozó Facebook-alapító szerint a közösségi oldalaknak „nem kell az igazság bajnokait játszaniuk”. A slusszpoént a Twitteren kijavított Trump mondhatja ki, aki a közösségi oldalakat szabályozó nagy elnöki rendelettel készül előrukkolni csütörtökön.