Alkotmánysértő az erdőtörvény 2017-es módosítása: mostantól visszaszorulhatnak a tarvágások

2020. június 16.
gazdaság
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Visszaállítják a természeti értékek megőrzésének feltételeit a védett és Natura 2000 területeken az Alkotmánybíróság friss döntése értelmében – közölte kedden Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) igazgatója. Az MME mellett két másik zöld civil szervezet, a WWF Magyarország és a Magyar Természetvédők Szövetsége is nagyra értékeli a döntést.

Bár a 2009-ben meghozott új erdőtörvény az érdekeltek széles körű bevonásával készült és természetvédelmi szempontból is sok előremutató előírást tartalmazott, az erdőgazdálkodók erőteljes nyomására 2017-ben módosították. A módosítás a civil szervezetek tiltakozása ellenére jelentősen csökkentette a védett és Natura 2000 erdőterületeken található természeti értékek védelmének eszközeit, az erdőlakó állatfajok állományainak megőrzését.

Az említett három szervezet a törvénymódosítás miatt az alapvető jogok biztosánál tett panaszt, aki 2019-ben az Alkotmánybírósághoz fordult arra hivatkozva, hogy a kifogásolt törvény több ponton a visszalépés tilalmába ütközik, valamint sérti a jogbiztonságot.

Az Alkotmánybíróság hétfőn közé tett állásfoglalása szerint az alkotmánysértő rendelkezéseket megsemmisítette, és ezzel lehetővé tette az erdészeti és természetvédelmi hatóságok számára, hogy az összes erdőben az adott terület egyedi természeti értékeire alapozva rendelhesse el az értékek megóvásához feltétlenül szükséges intézkedéseket.

Tarra vágott ártéri erdő Tiszaugnál – ezt a pusztítást már a módosított erdőtörvény tette lehetővé.
Fotó: WWF

„Bár a törvénymódosítás célja az erdész ágazat nyilatkozatai alapján elsősorban az adminisztrációs terhek csökkentése lett volna, ehhez képest egy sor – a védett és Natura 2000 területeken álló erdőkre vonatkozó – természetvédelmi előírást is enyhítettek, illetve megszüntettek. A tarvágás legjobb alternatíváját jelentő, folyamatos erdőborítást biztosító kezelési módok visszaszorítása különösen fájdalmas lépés volt. Ennek kötelező bevezetéséért az állami erdők egy részén sokan küzdöttünk 2009-ben, erdészek és természetvédelmi szakemberek egyaránt” – idézi az MME közleménye Gálhidy Lászlót, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetőjét.

A hagyásfa csoportok és a holtfa megőrzése, a nagytestű védett madárfajok fészke körüli védőzónák meghagyása, valamint az erdészeti munkák időbeli korlátozása a biológiai sokféleség védelmének régóta elfogadott eszközei. Halmos Gergő, az MME igazgatója szerint ezért is okozott komoly csalódást, amikor azzal szembesültek, hogy ezek megóvását még a legértékesebb erdőkben sem garantálja a módosított törvény.

Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke szerint a társadalom alapvető elvárása az erdőkkel szemben a faanyag biztosításán túl egyre inkább a közjóléttel kapcsolatos értékek megőrzése felé mozdul el. Egészséges, jól működő erdőket kell fenntartani a klímaváltozás hatásainak csökkentése érdekében, ami összhangban van az Európai Unió nemrégen közzétett Biodiverzitás Stratégiájának alapvetéseivel is. „A környezeti krízisek világát éljük, a természeti erőforrásaink felelős és fenntartható kezelése minden eddiginél fontosabb. Az erdőgazdálkodásnak, a mezőgazdaságnak és a vízgazdálkodásnak is igazodnia kell az emberek megváltozó elvárásaihoz, az élhető és egészséges környezet fontosságának felértékelődéséhez” – mondta Éger.

A szervezetek nagyra értékelik az alapvető jogok biztosának elemző munkáját és az Alkotmánybíróság döntését is – mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója. „Bízunk benne, hogy a jövőben a természetvédelem és az erdőgazdálkodás szereplői is zsinórmértékként tekintenek a most kiadott alkotmánybírósági határozatra, és a jövőben nem kerülhet sor olyan kirívó természetpusztításokra, mint a bükki Tar-kő vagy a Tiszaug melletti idős erdők letermelése.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Tarra vágtak egy védett erdőt a Tiszánál

Tarra vágtak egy védett erdőt a Tiszánál

Qubit.hu gazdaság 2020. február 11.

A védett fekete gólyák fészkelőhelyéül szolgáló, 90 év körüli nyárfaligetet a környezetvédelmi engedélybe foglaltak megsértésével termelték ki – írta a WWF. A Natura 2000-es területet a hullámtér rendezésének részeként tarolták le. A szervezet szerint Mordorra emlékeztet a pusztaság, ami a kivágott fák után maradt.

Létezik olyan árvízvédelem, ami miatt nem kell tarra vágni az erdőt

Létezik olyan árvízvédelem, ami miatt nem kell tarra vágni az erdőt

Vajna Tamás gazdaság 2020. február 14.

A vízügy szerint az árvízi kockázat csökkentése miatt vágták ki a csaknem százéves ártéri fákat Tiszaugon januárban. A védekezésnek ugyanakkor létezik egy természetkímélő, a folyók természetes életciklusához alkalmazkodó, a víznek teret engedő modern változata, amely ráadásul a klímaváltozással együtt járó aszályok megelőzését is szolgálja.

Itt az ideje, hogy létrehozzuk a modellt, amely többet ad vissza a Földnek, mint amennyit elvesz tőle

Itt az ideje, hogy létrehozzuk a modellt, amely többet ad vissza a Földnek, mint amennyit elvesz tőle

Vajna Tamás gazdaság 2020. május 27.

A magyar természetvédők és ökológusok szerint a korábbi fellengzős, konkrétumokat nem tartalmazó nyilatkozatoktól eltérően számszerűsített célokat és pontos feladatokat is tartalmaz az Európai Bizottság május közepén elfogadott két stratégiája. A kérdés már csak az, hogy az uniós tagállamok hajlandók-e megvalósítani azokat.