-ban/-ben vagy -ba/-be? Megoldjuk okosba!

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A nyelvészek, ahogy a többi tudomány képviselői is, óvakodnak attól, hogy jóslatokat fogalmazzanak meg a nyelvek változására vonatkozóan. (Másféle jóslatokat viszont imádnak, például azt a fajtát, hogy „nem fogunk olyan emberi nyelvre bukkanni, amiben...”, mert az általános nyelvészet lényege éppen ez, hogy a nyelv általános törvényszerűségeit keresi.) Ennek ellenére utólag meg tudjuk ítélni, hogy melyik változás váratlan, meglepő, mert szokatlan típushoz tartozik, és melyik az, amelyik banális, várható volt, mert már küszöbön állt, vagy mert hasonlóakat állandóan megfigyelhetünk a legkülönbözőbb nyelvekben.

Most sem jóslásra vállalkozom, csak egy olyan magyar jelenségről fogok beszélni, amiből akár változás is lehet. Egyelőre még azt sem állítom, hogy ez a változás megkezdődött (és még megállhat), de az ellenkezőjét sem merem állítani, azt, hogy sosem fog végbemenni. Előbb azonban két kitérőt kell tennem, mert a jelenség a -ba/-be toldalékhoz kapcsolódik, ami évszázadok óta keveredik a -ban/-ben végződéssel, és még az sem teljesen világos, hogy ezek a toldalékok micsodák. Ezeket az ügyeket kell előbb tisztáznom.

Gumicsont, vesszőparipa, nünüke: -ban/ben és -ba/be

Akár teljes egészében idemásolhatnám a Korrektorblog don B néven író szerzőjétől, Zsadon Bélától A választékos nyelvbe hibának számít című cikket, amiben minden fontos információt megtalálunk a -ban/-ben és a -ba/-be harcáról. Röviden arról van szó, hogy az úgynevezett „belviszonyragoknak”, vagyis a gyakran valaminek a belsejére utaló toldalékoknak a jelentéstani hármasságát (a -ba/-be 'oda' értelmezése, a -ban/-ben 'ott' értelmezése és a -ból/ből 'onnan' értelmezése) lényegében mesterségesen alakították ki, és ma is csak a választékos írott nyelvre jellemző. Korábban, a magyar nyelv egész dokumentált történetében viszont a nyelv minden rétegében, beszélt és írott nyelvben egyaránt a legnagyobb kavarodás volt megfigyelhető: természetesen használták a -ba/-be toldalékot 'ott' értelmezésben is, a -ban/-ben toldalékot pedig 'oda' értelmezésben is, a jelek szerint minden különösebb lelkifurdalás nélkül. Csak a nyelvújítás idejében kezdtek el, az általános szabványosítás szellemében, azon igyekezni, hogy az irodalmi normában (értsd: az emelkedett írott nyelvben) következetes jelentéstani eltérést fejezzen ki a két toldalék különbsége. (Ahogy Zsadon fogalmaz, „az írásbeliségben viszont idővel rendet vágtak az egyre-másra megjelenő grammatikák szerzői, de még inkább a nyomdászok, és elkülönítették a kétfajta ragot”.) Az egész jelenség történetébe kár itt belemenni, Zsadon is idézi például Sinkovics Balázs Nyelvi változók, nyelvi változások és normatív szabályozás című doktori disszertációját, ahol minden elolvasható.

Mint annyi más esetben, itt is tapasztaljuk, hogy a mindennapi élet milyen magasról hány fittyet a tudomány alaposan alátámasztott álláspontjára. Rengetegen kérik számon egymáson a másik hétköznapi beszédjében, informális szövegeiben, leveleiben, internetes megszólalásaiban azt a különbségtételt, amit még a legműveltebb közszereplők sem feltétlenül gyakorolnak, még a legünnepélyesebb megszólalásaikban sem. Mivel a következőkben sok olyan példáról beszélek, amik elsősorban az informális, főleg beszélt nyelvből származnak, ezért szinte mindig a -ba/-be formát tartalmazzák (bár persze a két toldalék keveredése miatt időnként -ban/-ben végződéssel is megjelennek), én az egyszerűség kedvéért mindig így fogom őket írni.

Más kérdés: rag vagy képző?

Az iskolai nyelvtanban azt a toldalékot szokták ragnak nevezni, ami után a szóalakon belül már nem állhat további toldalék. Ezért hívják a -ba/-be, -ban/-ben, -ból/-ből toldalékokat is ragoknak. (Régen a birtokosra utaló toldalékokat – pl. a majmom utolsó -m-jét – is ragnak hívták, de a mai meghatározás szerint ez nem lehet rag, mivel jöhetnek utána újabb toldalékok: majmomat stb.) Ezzel szemben képzőnek azokat a toldalékokat hívják, amik a szótőhöz a legközelebb helyezkednek el, és utánuk még bármiféle toldalék következhet. Sajnos ezeket az egyszerű meghatározásokat beárnyékolja, hogy egyúttal funkcionális különbségeket is próbálnak kimutatni a képzők és a ragok között (plusz van egy harmadik kategória is, a jel, ami sorrendben kettejük között helyezkedhet el – ilyen az előbb említett birtokosra utaló toldalék is). Eszerint a képzők funkciója a szótári egységek alkotása (a szer, a szerez és a szerzet három különböző szótári egység), míg a jelek és a ragok nem hoznak létre új szótári egységet (a majom, a majmom és a majmomat ugyanannak a majom szótári egységnek az alakjai).

Egyszer külön is írok majd erről a problémáról. Egyelőre legyen elég annyi, hogy természetesen (sokakkal egyetértve) nem vagyok megelégedve ezzel a felosztással, és ezért az ebben az írásban főszerepet játszó -ba/-be toldalékot is diplomatikusan csak toldaléknak nevezem. Mert bár az esetek döntő sokaságában igaznak tűnik, hogy a szóalakon belül már nem következhet utána további toldalék, ezért jogos, hogy az iskolai nyelvtanban ragként tartják számon, de ugyanilyen jogos lenne az is, ha határozóképzőnek tekintenék. A határozók ugyanis eleve olyan állatfajták, amik nem toldalékolhatók tovább, tehát ha valami határozóképző, akkor ebből a szempontból ugyanúgy viselkedik, mint egy rag.

Felmerül persze az az ellenvetés, hogy a -ba/-be nem lehet képző, hiszen sorrendben előtte jelek is állhatnak (pl. majmomba), ami pedig sértené azt az elvet, hogy jelek után már nem következhetnek képzők. Csakhogy ehhez még két dolog is kellene: az, hogy a jel meghatározását elfogadjuk, és az, hogy a birtokosra utaló toldalékot jelnek tekintsük. Maradjunk annyiban, hogy ezeket nem vehetjük eleve adottnak.

Akkor jósoljunk!

Nem tudom, az olvasó találkozott-e már ezekkel, én már az életben is, sőt írásban is szembesültem ilyenekkel: óvatosba 'óvatosan', nyugodtba 'nyugodtan', idegesbe 'idegesen' stb. Egyelőre szűk körűnek látszanak ezek, az általam gyűjtött példákban mindig melléknévhez járul a -ba/-be, méghozzá lelkiállapotot, attitűdöt kifejező melléknevekhez. Szerény jóslatom a következő: nemsokára minden ilyen jelentésű melléknév kaphat majd -ba/-be toldalékot a megszokott -n határozói toldalék mellett, később pedig másféle melléknevekre is átterjedhet a jelenség, sőt, akár főnevekre is. A „jóslatot” persze csak viccből mondom, valójában arra gondolok, hogy ha így történne, nem lennék meglepve.

Továbbá azon sem lennék meglepve, ha a kétféle határozói alak, a -ba/-be és az -n végű között egyre inkább használatbeli különbség is kialakulna. Valahogy így szokott ez történni az emberi nyelvekben, mintha be lenne építve a gondolkodásunkba egy „nincs szinonímia” elv: ha két kifejezésnek eltér az alakja, akkor térjen el a funkciójuk is. Persze ezt az elvet nem érvényesítjük következetesen, de mintha a hajlam bennünk lenne. Például megfigyelték, hogy a magyar igék rövidebb és hosszabb felszólító módú alakja (pl. hozd és hozzad, hozz és hozzál) között a legkülönbözőbb jelentésbeli eltéréseket érzékelik (tájegységenként is, de sokszor egyénenként is különbözőket). Valahogy nem tudunk igazán megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy két különböző alak teljesen egyenértékű.

Van is már legalább egy példa erre, a fentieknél jóval régebbi: okosba. Ennek a használata speciális, nem pusztán azt jelenti, hogy 'okosan, furmányosan', hanem azt is, hogy 'szabályellenesen, korrupt módon'. Megoldjuk okosba, értsd: számla nélkül, lopott anyagból, a szabályokat kijátszva.

A jelenség eredete

Hogy a nyelvészek néha úgy gondolják, egy változás várható, előre látható vagy legalábbis nem meglepő, annak nemcsak az lehet az oka, hogy más nyelvekben is gyakran bekövetkezik hasonló. Sokszor azért legyintenek rá unottan, mert magában abban a nyelvben, amiben megjelenik, megvannak az alapjai, előzményei, előképei. Így állunk ezzel a -ba/-be határozói toldalékkal is.

Méghozzá annyi előképe van ennek, hogy nem is tudom, melyikkel kezdjem. Először is talán vegyük észre azt, hogy sok olyan -ba/-be végű határozó létezik már évszázadok óta, amiben szabályszerűséget alig figyelhetünk meg, nem állnak össze csoportokba, vagyis ahol a -ba/-be érezhetően nem tekinthető valamiféle produktív, termékeny eszköznek, amit csak úgy bármire alkalmazni lehet: hiába, izibe, frissibe, hamarjába, telibe. Ezeknek a szavaknak olyan a felépítésük, hogy még akkor is kiérezzük belőlük a -ba/-be végződést, ha nem teljesen tiszta, hogy az „mihez van hozzárakva”. Hiszen a hiába vagy az izibe töve már inkább csak fosszília a magyarban; a frissibe, a hamarjába és a telibe persze egyszerűbb eset.

Aztán ide számolhatjuk még azokat is, amiknek a szerkezete világos, és amiket nagyon sokszor hallunk -ban/-ben végződéssel is, de a -ba/-be végű változatok annyira természetesek, hogy külön alaknak kell őket tekintenünk: keresztbe, egybe, körbe. Az ilyeneket én még (talán kicsit habozva, de) -ban/-ben végződéssel írnám le hivatalos szövegben, tudatosan engedelmeskedve a mesterséges normának, de teljesen megértem azt, aki nem így jár el.

Végül van egy nagy családja a -ba/-be toldalékos határozóknak, amik viszonylag koherens, de szűk csoportot alkotnak, és amiknek döntő jelentőségük lehetett az okosba meg aztán a további -ba/-be végű határozók megjelenésében. Ezek azok, amiknél az egész határozói alak arra utal, hogy egy tranzakció milyen anyagi feltételekkel valósul meg: dolgokat lehet adni vagy kapni örökbe, ajándékba, kölcsönbe, cserébe, bérbe, hitelbe, lízingbe (régen: árendába). Érzésem szerint ezeknél a -ban/-ben-es változat lehetősége fel sem merül. Lehet, hogy azért, mert eredetileg az ad (és hasonló igék) 'valahova' értelmű bővítményeként jelentek meg, de ez legfeljebb történeti érdekesség. Amióta a kap, vesz (és hasonló igék) bővítményei is lehetnek ilyen alakúak, azóta ez az esetleges eredet érdektelen.

Ezeken felül szerepet játszhatott még egy nagyon szűk szóalak-csoport, aminél valójában a -ban/-ben végződés is nagyon gyakori, de a beszélt nyelvben persze a -ba/-be végű változat is általános: stikába(n), alattomba(n), suttyomba(n) és ezek szinonimái.

... és egy döntő tényező

A végére hagytam azt, ami szerintem a legfontosabb. Létezik a magyarban egy nagyon gyakori szerkezet, amiben a -ba/-be teljesen produktív, korlátlanul használható határozót alkotó toldalék. Emiatt a korlátlansága miatt gondolom fő tényezőnek a vizsgált változásban. Arra gondolok, amit talán „kérdőszó-bővítésnek” lehet nevezni. Sok nyelvben látunk ilyet: az egyszerű kérdőszót valamilyen érzelmi többlet kifejezésére „felpumpáljuk” egy testesebb kifejezéssé. Például az angolban a what 'mi(t)', who 'ki(t)' stb. kérdőszavak után tehetjük, hogy the hell 'a pokol' (és még sok mást), és ugyanígy a magyarban van mi a franc, ki a fenének, hol az ördögben, és így tovább, se vége, se hossza a hasonlóknak. Vannak nagyon gyakori (és gyakran obszcén) bővítő elemek, de az emberek alkalmilag újakat is kreálnak, én is megtehetem itt, hogy azt írom, Mi a lekváros gumimajom köze van ennek a témához?

Grafika: Tóth Róbert Jónás / Qubit

Hát az a köze, hogy ha megnézzük az ilyen bővített kérdőszavak felépítését, akkor azt találjuk, hogy a toldalékos kérdőszavak esetében a „felpumpált” változatban a toldalék nem a kérdőszón, hanem a bővítő elemen jelenik meg: a mitől kérdőszónak például az felelhet meg, hogy mi a haláltól. Azoknál a kérdőszavaknál, amik nem alany szerepűek, de mégsem toldalékosak, szintén a bővítő elem kap toldalékot, méghozzá a megfelelő funkciót kifejezőt. A hol kérdőszónak például a hol a csudában felelhet meg, a honnan kérdőszónak meg a honnan a szöszből. És itt a lényeg: a hogy(an) kérdőszó esetében ugyanis a bővítő elem rendszeresen -ba/-be toldalékot kap! Itt a mi általános, dzsolidzsóker-toldalékunk, ami mindenféle határozót alkothat! Hogy a mennydörgős ménkűbe?

Azt hiszem, ez ékes bizonyítéka annak, hogy a -ba/-be már réges-régen betölti az általános határozóalkotó toldalék szerepét, ha másban nem is, de ebben a nagyon gyakori szerkezetben igen. Hát nem természetes, hogy ez a szerepe más esetekre is átterjedjen?

Az más kérdés, hogy tanácstalanul állok az előtt, hogy a kérdőszó-bővítésben hogyan kaphatott ilyen teljesen általános határozói szerepet a -ba/-be. Hiszen ennek is meg kellett lennie az előzményének, ennek is valahogyan ki kellett alakulnia. Őszintén szólva nem tudom, hogy történt, hogy elég volt-e hozzá a hiába és a többi -ba/-be végű határozó létezése; ezt a kérdést rábízom másokra.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

A szerző nyelvész, az MTA Nyelvtudományi Intézetének főmunkatársa. A Qubit.hu-n megjelent írásai itt olvashatók

 Kapcsolódó cikkek a Qubiten: