Két magyar képet is beválasztottak a döntőbe a világ legviccesebb állatfotóinak versenyén
Közzétették csütörtökön a Comedy Wildlife Photography Awards, azaz a legviccesebb állatfotók versenyének 44 döntős fotóját. A győzteseket október 22-éig választja ki a szakmai zsűri, de közönségszavazást is tartanak a 2015 óta évről évre megrendezett verseny honlapján. A Paul Joynson-Hicks és Tom Sullan profi fotósok és természetvédők által alapított verseny célja, hogy pozitív üzenetként közvetítse az élővilág megőrzésének fontosságát.
Éppen ezért idén a szervezők arra kérik a fotókat közlő lapokat, hogy foglalják bele a cikkbe az alábbi egyszerű üzenetet arról, hogyan tehet az ember saját otthonában is a környezetért:
- Vásárolj helyi terméket, vásárolj felelősen. Számos előnye van, ha közeli üzletben vásárolsz: rövidebb ideig tart, támogatja a helyi vállalkozásokat, kisebb a karbonlábnyomod. Ha az egyszer használatos műanyagokat is sikerül elkerülni, még jobb!
- Ültess növényeket az ablakodba. Segítsd a méheket azzal, hogy beporozható virágokkal látod el őket, hiszen tudod, milyen fontos a létük.
- Csak hosszú utazásokat intézz repülővel, ha nagyon muszáj. Ha már a karanténban felismerted, milyen könnyen lehet otthonról is kapcsolatokat tartani, csak akkor repülj, ha minden kötél szakad.
- Legyél zöld influenszer. Azok is hangot adhatnak a közösségi médiában a természetvédelem fontosságának, akik amúgy nem aktivista típusok.
És most jöjjön a válogatás a döntős képekből.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Hipnotikus képeken ábrázolta a madarak röptét egy katalán fotóművész
Xavi Bou a technológiát, a tudományt és a kreativitást ötvöző, poétikus képeken mutatja be a madarak mozgásában rejlő titokzatos rendet.
Lenyűgöző fotók a BigPicture nemzetközi természetfotós verseny győzteseitől
A Kaliforniai Tudományos Akadémia által szervezett nemzetközi versenyen hét kategóriában díjazták a fotókat, a Qubit a szervezők engedélyével közli a 2020-as győztes műveket.
Három magyar fotós munkáját is kiemelték a világ legrangosabb természetfotós versenyén
Máté Bence mellett Potyó Imre és a 14 éves Koncz-Bisztricz Tamás is kiemelést kapott a londoni Természettudományi Múzeum fotóversenyén.