A Hold felszínén kétszázszor nagyobb a sugárterhelés, mint a Földön
Az 1972-ben befejeződött Apollo küldetések űrhajósai ugyan vittek magukkal megfelelő műszereket, de a Hold felszínén tartózkodó asztronautákat érő sugárdózist nem mérték külön, ezt először a kínai Csang-o–4 holdszonda végezte el 2019. januárjában – hívja fel a figyelmet a Science Advances folyóiratban szeptember 25-én megjelent tanulmány.
A kínai és német kutatók által jegyzett publikáció szerint a Föld felszínén mért kozmikus sugárdózis kétszázszorosa tapasztalható a Hold felszínén, ahol akár tízszer több sugárzás érheti az emberi szervezetet, mint amennyit egy magaslégköri New York-Frankfurt repülőút alatt az utasoknak és a személyzetnek kell elviselnie.
Robert Wimmer-Schweingruber, a Kieli Egyetem fizikusa, a tanulmány társszerzője a kutatást ismertető Science kérdésére elmondta, hogy a fentiek ismeretében már a Holdon történő rövidebb tartózkodás sem veszélytelen kaland. Márpedig az amerikai űrhivatal, a NASA Artemis-programja 2024-ben hetekig tartó emberes expedíciót tervez a Holdra, a Kínai Nemzeti Űrhivatal pedig a 2030-as évek elején tenné ugyanezt.
A tanulmányból kiderül az is, hogy a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) a sugárzás mértéke alig tízszer magasabb, mint a Földön, mivel az objektum pályája még a bolygó mágneses védőburkán belül található. A Holdig azonban már nem ér el a magnetoszféra oltalmazó burka.
A többféle forrású kozmikus sugárzásról tudható, hogy szürke hályogot, rákos elváltozásokat válthat ki, illetve a központi idegrendszer vagy egyéb szervek elváltozásait okozhatja. Az efféle krónikus hatások mellett egy napkitörésnek közvetlen hatásai is lehetnek, mivel a Holdnak nincs a földihez hasonló magnetoszférája, amely megvédené az élő szervezeteket a töltéssel rendelkező vagy/és nagy energiájú részecskéktől, amelyek a DNS-t is jelentősen károsíthatják, és más azonnali degeneratív és visszafordíthatatlan elváltozásokat okozhatnak, illetve kóros folyamatokat indíthatnak be. Nem véletlenül tartja a NASA a sugárzást az emberi űrutazást veszélyeztető tényezők közül a legfenyegetőbbnek.
Wimmer-Schweingruber és kollégái azt is kiszámították, hogy a Hold felszíne alatt 50 centiméterrel, illetve a Holdat borító félméteres talajréteg mögött a jelenlegi űrállomáson tapasztalható lenne az asztronauták sugárvédettsége. Egy 10 méter vastag vízköpennyel árnyékolt bunker pedig a durvább napkitörésekkel szemben is megfelelő óvóhely lehetne számukra a Holdon. A kutatók szerint egy ilyen kamrának egyébként a napkitörés észlelését követő 30 percen belül elérhetőnek kell lennie ahhoz, hogy megfelelő időben védelmet biztosítson az expedíciók tagjainak.
Korábbi kapcsolódó cikkeink: