Megérkeztek az eddigi legnagyobb felbontású képek a Hold túlsó oldaláról
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A kínai Csang'o-4 holdszonda és a vele együtt közlekedő Jütu-2 holdjáró rover egy kéthetes pihenő után újra elkezdett barangolni a Hold túlsó oldalán, és olyan nagy felbontású képeket küldött, amilyeneket korábban még nem láthattunk a javarészt feltérképezetlen vidékről.
A fotók egy része még korábban készült, de a kínai űrügynökség (CNSA) a küldetés egyéves évfordulójára adta ki azok nagy felbontású változatát.
A misszió 2019. január 3-án landolt a Hold déli féltekéjén található Kármán-kráternél, és a napenergiával működő járművek azóta folyamatosan küldik a csillagászati és geológiai adatokat a kínai űrügynökségnek.
Bár az eszközök élettartamát csak három holdi nappalra (körülbelül három földi hónapra) tervezték, január 18-án és 19-én már a 14. holdi napjukat kezdték meg, és a jelek szerint kifogástalanul működnek. A holdi éjszakákon azért pihennek a járművek, mert nem éri őket napfény.
A küldetés eddigi legnagyobb eredménye az volt, amikor 2019 nyarán nyálkás, zselészerű anyagot talált egy kráter belsejében. Bár a rovert azonnal visszaküldték a kráterhez, hogy spektrométerével jobban is tanulmányozhassa a furcsa anyagot, a CNSA egyelőre nem osztott meg semmilyen információt az elemzésről.
A nagy felbontású képek összesen 10,5 gigabájtot tesznek ki, ezeket itt lehet elérni, de az egyszerűség kedvéért néhány fotót, köztük több panorámaképet a Google Drive-on is megosztott az ügynökség.
Nyálkás anyagot talált a kínai szonda a Hold túloldalán
Az ismeretlen anyagról szóló első teória szerint olvadt üvegről van szó, de a leletet még alapos vizsgálatnak kell alávetni.
Vidám fényképezkedésbe kezdett a kínai űrszonda és a rover a Hold túloldalán
A Csang'o-4 lekapta a Jáde Nyúl 2-t, erre a Jáde Nyúl 2 visszalőtt. Ekkor lépett akcióba a Szarkahíd. De mi köze mindehhez Kármán Tódornak?
Sikerült a kínai űrbravúr, megjöttek az első képek a Hold sötét oldaláról
Újabb mérföldkőhöz érkezett az űrkutatás: Kína sikeresen küldött űrszondát a Hold sötét oldalára. A holdjáró geológiai vizsgálatokat végez, és máris küldött haza néhány képet.