Magyar kutatók bizonyították, hogy a méz igazi időkapszula

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

A méznek a méhek örök életet kölcsönöznek – vallják a méhészek. Az elsőre ezoterikusnak tetsző kijelentésnek az a tudományosan igazolt alapja, hogy a méz enyhén savas kémhatású, és olyan antibakteriális összetevőket tartalmaz, amelyek meggátolják a romlását kiváltó mikroorganizmusok megtelepedését és felszaporodását. Nem véletlen, hogy az ókori fáraósírokban talált mézek több ezer év után is ehető állapotban kerültek elő.  

Ennek ellenére a méz eddig nem volt olyan vizsgálatok tárgya, amelyek történeti vagy környezeti szempontokból vizsgálták volna a méhek által összegyűjtött, raktározott és érlelt anyagot. 

Sajtos Zsófi, Dr. Baranyai Edina (Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék) és Varga Tamás (Atommagkutató Intézet) úttörő módon álltak a témához. A Science of the Total Environment folyóiratban szeptember 20-án megjelent tanulmányukban számolnak be az általuk végzett kutatásokról, amelyek szerint a méz úgynevezett elemanalitikai vizsgálata nem csupán az élelmiszerbiztonságot szolgálhatja. 

Magyar mézek a Fővám téri Vásárcsarnokban BudapestenFotó: Tibor Bognar/Photononstop via AFP

Biológiai indikátor 

A szervetlen összetevőket vizsgáló atomspektroszkópiai analízissorozat célja nem a fogyasztói minőség ellenőrzése vagy a hamisítások kiszűrése volt, hanem annak megállapítása, hogy vajon a méz elemi összetétele, illetve annak időbeli változása miféle információkat hordoz az anyag botanikai és geográfiai eredetéről, illetve az, hogy következtetni lehet-e ebből a környezet állapotának változásaira. 

Ahogy azt a kutatók a Qubitnek elmondták, az korábban is ismert volt, hogy a méz minőségét befolyásolják a környezeti tényezők, így a talaj összetétele, a csapadék, vagyis a víz mennyisége, valamint a mézelő növények fajtája és állapota. Az is ismert volt, hogy a növényvédő szerek, a légszennyező anyagok is kimutathatók a mézben, ahogy mérhető hatással vannak a méhészeti termékekre az olyan környezeti beavatkozások, mint az erdőirtás és a talajdegradáció, amelyek káros komponensek megjelenéséért és felhalmozódásáért is felelősek lehetnek a méhészeti termékekben. 

„Öt éve foglalkozom hazai termelői mézek elemanalitikai vizsgálatával. Az Országos Méhészeti Egyesület segítő közreműködésével ezalatt olyan felbecsülhetetlen értékű, egyedi mintagyűjteményt szereztünk be, amely közel száz hazai mézmintát tartalmaz 1958-tól napjainkig. A származási helyét és fajtáját tekintve is diverz mintakollekció hiánypótló vizsgálatokat tesz lehetővé, elemösszetételük mennyiségi analízise révén részletes képet kaphatunk a nektáradó területen végbemenő természetes és antropogén folyamatokról” – mondta Sajtos.

Ez például azt jelenti, hogy a mézmintákban pontosan nyomon követhető az egészségügyi határértéknél mindig is jóval alacsonyabb ólom mennyiségének csökkenése, ami egybevág azzal, hogy az 1990-es évek második felétől sorra zártak be a légköri ólomterhelést okozó ipari üzemek, és egyre elterjedtebbé vált az ólmozatlan benzin használata a gépjárművekben, illetve azzal, hogy az ólmozott üzemanyagok forgalmazása 1999-től tilos. 

Érdekes vizsgálati lehetőséget nyújt továbbá a régi mézek újabbkori mintákkal történő összehasonlítása annak megállapítására, hogy a méhészeti termékek beltartalmi értékére a mezőgazdasági talajok túlhasználata milyen hatást gyakorol, a nektárt adó növények által felvett és hasznosított mikro- és makroelemtartalom változik-e az évtizedek alatt.

Időkapszula

A kutatók a minták elemanalízisén túl az Atommagkutató Intézettel együttműködve radiokarbon (C-14) vizsgálatokat is végeztek a szóban forgó gyűjteményen. A szénizotópos kormeghatározás olyan radiometrikus kormeghatározási módszer, amely a természetben előforduló szén-14 izotópot használja a széntartalmú anyagok korának meghatározására. 

Kiderült, hogy az akácméz hasonlóan a faévgyűrűkhöz, éves felbontású kormeghatározást tesz lehetővé. A debreceni kutatók szerint ezt bizonyítja az is, hogy az 1958-tól rendelkezésre álló akácmézmintákban a szaknyelvben radiokarbon bombacsúcsnak nevezett időszak megemelkedett C-14 értékei megegyeztek a szakirodalmi adatokkal. Vagyis a mézek megőrizték az 1950-es évek elejétől az 1968-as atomcsend-egyezményig végrehajtott légköri nukleáris robbantások nyomait.

Sajtos és Baranyai a Qubitnek elmondta, hogy az általuk kidolgozott módszertannal a régészeti ásatások során fellelt mézminták alapján rekonstruálható, hogy a múltban milyen volt a környezet állapota – legalábbis ott, ahol egykor a mézelő méhek nektárt gyűjtöttek és mézet készítettek. Ráadásul jól elkülöníthető egymástól a természetes és az antropogén hatás.

Korábbi kapcsolódó cikkeink: