Tripla adag antivirális koktéllal, kísérleti szerekkel állították talpra Trumpot

A Fehér Ház október 2-án jelentette be, hogy Donald Trump megfertőződött a SARS-CoV-2-vel, vagyis a koronavírussal. Az elnököt az ország egyik legjobb egészségügyi intézményébe, a Walter Reed Országos Katonai Orvosi Központba szállították, ahol kísérleti antitestkezelést kapott.

Orvosai szerint Trumpot remdesivir-kúrára fogták; ez a vírusellenes készítmény az eddigi tesztek tanúsága szerint szolid, de hatékony segítséget nyújthat a COVID-19-cel diagnosztizált, kórházban ápolt betegeken.

Remdesivirrel a vírusreplikáció ellen

A remdesivir gyártója, a Gilead Sciences eredetileg a hepatitis C-vírus okozta megbetegedés kezelésére fejlesztette ki a készítményt, de erre alkalmatlannak bizonyult. A remdesivir gátolja a kórokozó replikációjához használt vírusenzim működését.

Bár a szakértők szkeptikusak abban a kérdésben, hogy az alkalmazása jelentősebb klinikai előnyt nyújtana más antivirális készítményekhez képest, a remdesivir és a monoklonális antitestek (azaz olyan immunfehérjék, amelyek egyazon immunsejttelepben termelődnek) a vírus különböző részeit célozzák, így az együttes használatuk szinergikus hatást válthat ki.

Remdesivir. A Veklury márkanéven ismert antivirális készítményt a Gilead Sciences gyártja.
photo_camera Remdesivir. A Veklury márkanéven ismert antivirális készítményt a Gilead Sciences gyártja. Forrás: Istockphoto

A remdesivir-kezelés hatékonyságát a Lancet orvosi folyóirat egy néhány napja hivatkozott tanulmányban tárgyalta. A cikk szerint a koronavírussal fertőzött sejttenyészetekben a remdesivir korai befecskendezése lényegesen csökkentette a vírustitereket, azaz a fertőzés koncentrációját, de csak akkor, ha nyolc órán belül alkalmazták a kezelést; az antivirális hatás ezután csaknem teljesen megszűnt.

A Lancet egy másik tanulmányra is hivatkozik: eszerint az egérkísérletekben a kontrollcsoportba tartozó, SARS-CoV-val megfertőzött egerek tüdőkárosodása jóval kisebb volt, mint a kezeletlen példányoké. Ha a vírus replikációs szintje a csúcsra ért, a remdesivir nem befolyásolta a betegség súlyosságát és mortalitását.

Tripla adag antivirális koktél Trumpnak

A Trumpnak beadott antitestkoktélt a Regeneron nevű biotechnológiai cég állította elő. A koktél a SARS-CoV-2 vírus fehérjéjét célozza. Az antitestek a felületi fehérjék azon régiójához kapcsolódnak, amely elősegíti, hogy a vírus csatlakozni tudjon az emberi sejtek receptorához – ez az angiotenzin-konvertáló enzim 2 (ACE2), amit receptorkötési tartománynak is neveznek. Az eljárásban kétféle antitestet használtak:

  • Az egyik antitestet olyan személytől gyűjtötték be, aki korábban felépült a koronavírus-fertőzésből: az eljárás során begyűjtötték a vérmintából az antitestet előállító B-sejtet, majd izolálták és lemásolták az immunfehérje génjeit.
  • A másik antitestet egy egérből vonták ki, amit genetikailag úgy módosítottak, hogy az immunrendszere működése jobban hasonlítson az emberére, majd beleinjekciózták a tüskefehérjét (spike protein).

A két antitest keveréke a vírus azon fehérjéjét támadja, ami a COVID-19 fertőzést okozza. A ScienceMag cikke szerint az aranyhörcsögökkel és rézuszmajmokkal végzett kísérletek alapján az antivirális koktél csökkentheti a vírus szintjét és a betegség okozta kóros elváltozásokat.

A Regeneron folyamatban lévő klinikai vizsgálatok eredményeivel igazolja a koktél hatékonyságát. A vizsgálatokat olyan személyeken végezték, akiknél a koronavírusteszt pozitív eredményt hozott, de vagy tünetmentesek voltak, vagy csak enyhe tüneteket produkáltak – vagyis nagyjából olyan állapotban voltak, mint Trump. A vizsgálati eredmények szerint azoknál, akiknek a szervezetében a betegség kialakulásakor nem voltak SARS-CoV-2 antitestek, az antivirális koktél csökkentheti a vírusterhelést, és lerövidítheti a koronavírus-fertőzést kísérő tüneteket.

A Trumpot kezelő orvosok nem a klinikai vizsgálatok protokollját követték. A Regeneron adatai szerint a 2,4 milligrammos infúzióval jobb eredményt értek el a vírusszint csökkentésében, mint magasabb dózisú adagokkal, de Trump 8 milligrammos infúziót kapott.

George Yancopoulos, a Regeneron társalapítója és vezető tudományos tisztviselője szerint Trump orvosai alighanem elővigyázatosságból adtak magasabb dózist az elnöknek, és úgy látja, hogy a dózisnövelésnek igen mérsékelt kockázatai vannak. A nagyobb dózissal tartósabb hatást érhetnek el, legalábbis a Regeneron egyes kutatásai szerint a megnövelt adag nagyobb erővel irthatja a vírusokat.

Dexametazon: a kockázatos szteroid

Október 4-én, két nappal Trump kórházba szállítása után Sean Conley, a Fehér Ház orvosa sajtókonferencián elmondta, hogy az elnök szteroid-dexametazont is kapott. Bár a szteroidot általában a súlyosabb állapotú betegeknek adják, az orvosok optimistán nyilatkoztak Trump állapotáról.

A szteroid csökkentheti a szervezet immunválaszának erősségét, ami súlyos fertőzés esetén túlműködésbe léphet, és végső soron több kárt okozhat, mint maga a betegség. Az eddigi kezelési eredmények azt mutatták, hogy a szteroid csökkentheti a mortalitást a súlyos COVID-19-fertőzötteknél, a betegség korai szakaszában azonban súlyosbíthatja a páciensek állapotát.

Dextametazon: a koronavírus-kezelés kockázatos szteroidja.
photo_camera Dexametazon: a koronavírus-kezelés kockázatos szteroidja. Forrás: Istockphoto

A szteroid az Egyesült Királyságban végzett klinikai vizsgálatok során az oxigénmaszkra vagy lélegeztetőgépre szoruló pácienseknél jótékony hatásúnak bizonyult, de másoknál nem. Mivel Trump véroxigénszintje kétszer is lecsökkent, Conley szerint indokoltan adtak szteroidot az elnöknek, de egyes független szakértők rámutattak, hogy a dexametazonnak súlyos mellékhatásai is lehetnek: izgatottság, paranoia, pszichózis. (Az antivirális készítmény használata sem kockázatmentes: a vizsgálatok szerint fennáll a vérszegénység, illetve a máj- és vesekárosodás kockázata.)

A dexametazon csökkentheti a koronavírus-fertőzés mortalitását, legalábbis ezt támasztják alá az eddigi vizsgálati eredmények. Ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy a dexametazon-kezelésen átesett páciensek körében 23-28 százalékos a halálozási arány – vagyis az érintettek csaknem negyede egy hónapon belül meghalt a kezelés után.

Trump orvosa október 2-án azt mondta, hogy az elnök ezenfelül cinket, D vitamint, melatonint, aszpirint és famotidint kapott, de az nem került szóba, hogy a COVID-19 fertőzés diagnosztizálása előtt Trump szedte-e ezeket a készítményeket. Ezek közül a famotidin lehet érdekesebb, amit a COVID-19 kezelésére ajánlottak, de Pepcid néven gyomorégés elleni szerként is forgalmazzák. Még nem bizonyított, hogy a famotidin koronavírus ellen is hatásos lehet, de a Feinstein Orvosi Kutatóintézet már vizsgálja, hogy segíthet-e a készítmény a nem kórházban ápolt betegeken.

Az egyetlen ember, aki ezt a kezelést kapta

Ahogy a CNN cikke is megjegyzi: a kórházba kerülők nem számíthatnak rá, hogy ők is ugyanazt a kezelést kapják majd, mint Donald Trump. A világ vezető szuperhatalmának elnöke értelemszerűen jobb ellátásban részesül, mint egy átlagember, aki alig bírja fizetni a tébét, és az amerikai egészségügy amúgy sem az egyenlő elbánás elvéről híres.

Másfelől a Trumpnak adott készítmények nem engedélyezett gyógyszerek; a többségük még kísérleti stádiumban van. A 275 fővel elvégzett klinikai vizsgálatok szerint a remdesivir hatékonyan veheti fel a harcot a koronavírussal (legalábbis a betegség kezdeti stádiumában), de a szélesebb körű vizsgálatokat csak akkor indíthatják meg, ha a gyártó forgalmazási engedélyt kap az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságtól (FDA).

Trump orvosainak kérésére a Regeneron természetesen küldött nekik a készítményből, de az emberek többsége nem juthat hozzá engedély nélküli gyógyszerekhez, akármilyen szépen kérik a gyártókat. A klinikai vizsgálatok jóváhagyása igen hosszú folyamat – ezzel szemben Trump egy nappal a betegsége bejelentése után megkapta az antivirális koktélt. És alighanem ő az egyetlen ember a Földön, aki ezt a három gyógyszert kapta: a kísérleti antitest-terápiát, a remdesivirt és a dexametazont.

A Regeneron készítménye még kísérleti stádiumban van, akárcsak az Eli Lilly által fejlesztett monoklonális antitest, de nem kizárt, hogy az egészségügyi készítmények forgalmazását engedélyező FDA jóváhagyhatja a vészhelyzetben történő alkalmazásukat.

A monoklonális antitestek az emberi immunrendszer védekező képességét biztosító antitestek szintetikus változatai. A koronavírus-járvány kitörésekor a szakértők nagy reményeket fűztek az ezekre épülő készítményekhez, de a hatékonyságukat aláássa, hogy csak hosszú távú hatástanulmányokkal igazolható a jótékony hatásuk, és nem lehet nagy mennyiségben gyártani őket. A Regeneron tárgyalásokat folytat a Roche svájci gyógyszergyárral, remélve, hogy együttműködésük megnövelheti a gyártókapacitásokat.

Távozott a kórházból, de ez nem jelent gyógyulást

Conley szerint Trump elég jól volt ahhoz, hogy hétfőn elhagyhassa a Walter Reed kórházat, de ez nem jelenti azt, hogy gyógyultan tért haza. A Fehér Háznak saját orvosi létesítménye van (a White House Medical Unit), ahol Trump házon belül is világszínvonalú ellátást kaphat a legjobb orvosoktól, akik a nap 24 órájában felügyelhetik az elnök egészségi állapotát.

photo_camera Fotó: NICHOLAS KAMM/AFP

Conley elismerte, hogy bár Trump jobban van, nem zárható ki, hogy súlyosabbra fordul az állapota. A Fehér Ház orvosa szerint muszáj óvatosan optimistának maradni, és odafigyelni az elnök egészségére. A koronavírus és a hozzá kapcsolódó kezelések ma még feltérképezetlen területnek számítanak – különösen Trump esetében, aki a betegség korai szakaszában kapta meg azt a kezelést, amiben az egész világon csak neki lehetett része.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás