Megérkeztek az első hidrogénhajtású kamionok
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A hidrogén-üzemanyagcella meghajtású járművek köre egyre bővül: Németországban már 2018-ban üzembe helyezték az első hidrogénvonatot, tavaly pedig az USA-ban álltak szolgálatba hidrogénhajtású kompok. Most a kamionokon a sor, a dél-koreai Hyundai ugyanis kedden leszállította az első hidrogén-üzemanyagcellás Xcient nehéz tehergépkocsikat európai vásárlóinak.
Az első hét példány Svájcban kerül az utakra, a cég az év végére összesen 50 ilyen kamiont szeretne az országban tudni. Előrejelzéseik szerint 2030-ig összesen 12 ezer hidrogénhajtású kamiont szállítanak majd az Egyesült Államokba, míg Kínába több mint ennek dupláját – a kínai kormány céljai szerint ugyanis 2030-ra egymillió hidrogén-üzemanyagcella meghajtású járműnek kell járnia az utakat.
A Hyundai Motor Company 1,3 milliárd dollárt fektet a hidrogénhajtású járművek gyártási kapacitásának növelésébe Európa, Kína és az Egyesült Államok területein – 2021-től már évente kétezer kamiont szeretne gyártani. A cég korábban azt is bejelentette, hogy 6,4 milliárd dollárt áldoz a hidrogénhajtású közlekedés infrastruktúrájának kiépítésébe, a gyártástól a töltőállomások létesítésén át a karbantartásig.
Idén júliusban számos európai vállalat csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely egy hidrogén-töltőállomásokból álló folyosó kiépítését tűzte ki célul Hollandia, Belgium és Németörszág területén.
Mivel ezek az üzemanyagcellás járművek a hidrogén oxidációjával működtetik az elektromos motort (amely hatásfoka magasabb a belső égésűénél), a folyamat során nem jön létre szén-dioxid, így a kipufogóból csak víz és gőz távozik.
A H2 Energy nevű svájci céggel közösen gyártott Xcient Fuel Cell 19 tonnát nyom, energiaellátásáról kettő darab 95 kW teljesítményű üzemanyagcella gondoskodik, és egy jármű összesen 32 kilogrammnyi nagy nyomáson tartott hidrogén tárolására képes, ami hét kisebb tartályban helyezkedik el. Egy töltéssel 400 kilométert lehet utazni, a telitankolás pedig 8–20 percet vesz igénybe – ez sokkal gyorsabb az akkumulátoros elektromos autók töltésénél, ami hosszú órákat is igénybe vehet.
A hidrogénhajtású áruszállítás más cégeket is foglalkoztat. Az év elején a Daimler és a Volvo jelentette be, hogy közösen dolgozik üzemanyagcellás kamionokon, míg a Honda az Isuzuval állt párba. A Toyota már teszteli saját járműveit Los Angeles kikötőiben, és ígéretei szerint a jövő év elejére kész formába is önti a kamiont.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Hidrogén üzemanyagcellás hajókat állítanak szolgálatba az USA-ban
Az első, elvileg zéró kibocsátású komp a San Francisco-öbölben jár majd, New York is kap egyet, és a most összeállt cégek USA-szerte szeretnék elterjeszteni a technológiát.
Csak két akadálya van az elektromos autó áttörésének: a hideg és a meleg
Hogyan hat az elektromos járművek akkumulátoraira a nem is olyan extrém hideg és meleg? Hát persze, hogy rosszul. Amire a belső égésű motorok kifejlesztésében volt száz év, az az elektromos járművek esetében még gyerekcipőben jár.
10 éve a klímaváltozás elleni csodafegyvernek tartották, ma már tévedésnek tűnik a bioüzemanyag
Az EU 2030-tól zéró toleranciát hirdetett a pálmaolaj alapú biodízelre, de már évek óta gyűlnek az érvek a bioüzemanyagok ellen, pedig tíz éve még a klímaváltozás elleni harc egyik szuperfegyverének tartották.