A lájkok diktatúrájában saját magunkról jelentünk

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Byung-Chul Han nem szereti a fogyasztói társadalmat. Ez már persze rég kiderült a koreai-német filozófusról: magyarul tavaly megjelent kötetében, A kiégés társadalmában azt fejtegette, hogy a modern élet természetes velejárója a kiégés, erről pedig a neoliberális kapitalizmus tehet. Nemrégiben magyarul is megjelent kötetében, a Pszichopolitikában ismét ezzel a témával foglalkozik, csak itt nem az egyéni kiégést helyezi a középpontba, hanem azokat a hatalomtechnikákat, amelyeket ez a rendszer alkalmaz (és amelyekhez a neoliberális kapitalizmus minden tagja tevékenyen hozzá is járul). Ebben az új esszékötet hasonlít az előzőre: a kiégést is magunk idézzük elő, a lájkok diktatúrájában pedig önként adjuk fel a szabadságunkat, és építjük az orwelli disztópiát.

A Psychopolitik 2014-ben jelent meg németül. Az már akkor is világos volt, hogy a techcégek és a közösségi média mekkora hatalommal bír az emberek élete felett, de ez a téma igazán csak a 2016-os amerikai elnökválasztás után került a figyelem középpontjába. Ha már politikáról van szó, Han szerint a politikai magatartás is megváltozott ebben az új világrendben, ugyanis az ember nem a politika létrehozójaként van jelen az államban, hanem ugyanúgy, mint az élet minden más területén: fogyasztóként. 

Saját magunkról jelentünk

Az esszékötetben kifejti, hogy a neoliberalizmus és a big data nem elnyomó külső, hanem épp ellenkezőleg, a kitárulkozást kikényszerítő belső hatalomként fosztja meg az egyént a szabadságától: „az átláthatóságot az informácószabadság nevében követelik. Valójában nem egyéb, mint egy neoliberális eljárás. Mindent erőszakosan kifelé fordít, hogy információ lehessen belőle”. Ebből az információból pedig elvész a kontextus: kezelhető, adható-vehető, ez az álszabadság pedig annyira csábító, hogy az ember önként mond le a titkairól, végső soron pedig a saját lényegéről és egyéniségéről, csak hogy csatlakozhasson ahhoz a nagy közösséghez, amelyben már nem szükséges egy mindent látó Nagy Testvér, mert mindenki önként uniformizálódik. Titkosszolgálatokra sincs többé szükség: mindenki mindenkit felügyel, még azelőtt, hogy bárkit beszerveznének. „Ma a felügyelet felügyelet nélkül is zajlik (…). Ez az elsődleges és belső felügyelet sokkal problematikusabb, mint a titkosszolgálatok által foganatosított másodlagos, külső felügyelet”.

Okoshatalom

A felügyelet legfontosabb eszköze Han szerint nem más, mint a mindenki zsebében ott lapuló okostelefon, ennek mintájára a neoliberalizmust ebben a könyvében okoshatalomnak is nevezi. „A neoliberális pszichopolitika okospolitika, tetszeni, kielégíteni akar, nem pedig elnyomni” – írja A sokk című fejezetben, de ezzel a csábítással hiába ígéri a folyamatos önfejlesztést, mert maga az én eltűnik a folyamatos önoptimalizálásban. Az egyén mellett a szellem is a modern kor vesztesei közé tartozik: a Big Data „tisztán additív, és soha nem jut el a következtetésig vagy a lezárásig (…). 

A Big Data egészen összezsugorítja a szellemet. A tisztán adatüzemű szellemtudomány nem szellemtudomány többé. A totális adattudás abszolút nemtudás a szellem nullpontján”.

Hát ez nem hangzik valami jól, de Han szerencsére megoldást is kínál: azt javasolja, hogy legyünk hülyék, hiszen „az idiótát játszani a filozófia egyik feladata”. Ha ez nem lenne elég: „az idiotizmus a gondolkodás számára egy eseményekből és egyediségekből álló immanenciamezőt nyit meg, amely mentes minden szubjektivációtól és pszichologizálástól”. A könyv állítása, hogy a mostani társadalmi berendezkedés hibás, és az egyén felszámolásával jár, de ha az ember hajlandó kiszakadni belőle, hiába nézik hülyének, megmarad a szabadsága: ehhez sajátos életművészet szükséges, amely lefegyverzi a pszichológiát. Han itt Foucault-t idézi, szerinte az élet művészete a szabadság gyakorlása, a pszichológia elvetése és olyan sajátosságok létrehozása, amelyek olyannyira nem hétköznapiak, hogy még nevük sincs.

Byung-Chul HanFotó: Byung-Chul Han / Facebook

Offline idiotizmus

Maga a szerző valószínűleg hasonló hülyének látja magát: nincs jelen a közösségi médiában, néhány éve van csak mailcíme, azt sem használja, és az is igen valószínűnek tűnik, hogy nem ő az első a sorban, amikor megjelenik a legújabb iPhone. Gilles Deleuze francia filozófust idézve Han azt írja, hogy „egy élet az immanenciák immanenciája, az abszolút immanencia, a tökéletes képesség, a tökéletes boldogság”, az élet pedig így semminek nincs alávetve, elég önmagának, ezen a szinten pedig „semmiféle uralmi rendszer nem rendezkedhet be”. 

Hant a kortárs német filozófia egyik legnagyobb alakjaként ünneplik, de valami itt nekem gyanús. Igaz, ez nem jelent sokat: amikor azt olvastam Heideggertől, hogy a „a semmi semmizik”, szintén gyanakodtam egy kicsit. Nem véletlen, hogy Heidegger jutott eszembe, Han többek között őt is idézi. Ha végigolvassuk az esszéket, Marxtól indul, utána jön Deleuze és Foucault, hirtelen felbukkan Nietzsche és Heidegger, majd a filozófiai idiotizmus programjának ismertetésénél ismét Deleuze. A Guardian recenziója a Pszichopolitikát és általában Hant könnyen olvashatóként emlegeti, de ezzel nem tudok egyetérteni, legalábbis akkor nem, ha az olvasó nem fenomenológián edződött. A nyakatekert nyelvezetnek viszont legalább a formátum kedvez, a rövid esszék között meg lehet állni pihenni, de az az érzésem, hogy itt inkább nyelvi tűzijátékról van szó, nem arról, hogy feltétlenül szükséges előcibálni Nietzschétől Foucault-ig mindenkit.

A digitus a phalloszhoz közelít 

Ezt a gyanúmat erősíti az is, hogy Han a szakmai fejtegetéseket jól láthatóan tételmondatoknak szánt, egyébként elég vicces következtetésekkel zárja le. Amikor a dataizmust, a számszerűsíthető én problémáját fejtegeti, előkerül a következő mondat: „a dataizmus digitális dadaizmus”. Ziccer, nem lehetett kihagyni, de van még tovább is: „a számokat és adatokat ma nem csupán abszolutizálják, hanem szexualizálják és fetisizálják is. (…) A digitus a phalloszhoz közelít.” Valamint: „Orwell felügyeleti állama a teleképekkel és a kínzókamrákkal alapvetően különbözik az internettel, okostelefonnal és Google-szemüveggel fölszerelt digitális panoptikumtól (…). Itt nem kínoznak, hanem twittereznek és posztolnak.”

Nem tudom megítélni, hogy Byung-Chul Han mekkora filozófus, de az biztos, hogy baromi jó marketinges: az utóbbi évek legjobban idézhető könyvét tette le az asztalra, igaz, a nagy retorikai tűzijátéknak, úgy tűnik, nagyobb lett a füstje, mint a lángja. Ha az ember olvasta a szerző előző könyvét, már tudja, hogy mit gondol az önkizsákmányoló neoliberális társadalomról, ez az esszékötet pedig még hozzáteszi, hogy ennek hatékony eszköze és katalizátora a közösségi média és a digitális kiszolgáltatottság is. Igaz, hogy a kötet eredetileg hat évvel ezelőtt jelent meg, de a Big Data már akkor sem számított újdonságnak. Han az idiotizmus filozófiai tradíciójához akar visszatérni, de két olvasás után is úgy érzem, hogy hiába Marx, Hegel és a fenomenológiai nehézfegyverzet, csak odáig jut el, hogy baj van a mai világgal, de azt tudjuk, hogy már Szókratész korában is milyenek voltak azok a mai fiatalok, ugye. 

Minden fenntartásom ellenére viszont azt sem állíthatnám, hogy a Pszichopolitika rossz könyv vagy álfilozófiai parasztvakítás lenne, mert nem az: fontos problémákra hívja fel a figyelmet, de olyanokra, amelyekhez nem szükséges Bentham és Foucault, elég ebben a világban élni.

(Byung-Chul Han: Pszichopolitika – A neoliberalizmus és az új hatalomtechnikák. Typotex, Budapest, 2020, fordította: Csordás Gábor).

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző hat újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

Kapcsolódó cikk a Qubiten: