A csernobili atomkatasztrófa robbanáshoz vezetett a magyar tájékoztatáspolitikában

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Az 1986-os csernobili atomerőmű-baleset nemcsak az atomenergia-felhasználás történetének egyik legsúlyosabb katasztrófája volt, hanem döntő hatással volt a magyar médiarendszer működésére is. A hazai újságírók ugyanis törekedtek a pontos tájékoztatásra, ám ezt nem lehetett a szovjet-kommunista típusú sajtómodell keretei között megoldani, így a magyar tájékoztatáspolitika változásra, egyfajta liberalizációra kényszerült. Ez pedig több korabeli médiatörténeti jelentőségű eseménnyel együtt közvetve segítette a nyilvánosság kiszélesedését és a demokratizálódási folyamatokat. A csernobili atomkatasztrófa kommunikációja – számos hibája ellenére – mérföldkő volt a magyar tájékoztatáspolitikában, mert ez az eset világosan megmutatta a merev tájékoztatáspolitikai elvek tarthatatlanságát és azt, hogy a média nem korlátozódhat kizárólag agitációs és propagandamunkára.

1986. április 26-án emberi mulasztás következtében felrobbant a csernobili atomerőmű 4-es számú reaktora a Szovjetunióban. Egészségre káros radioaktív anyagok jutottak a légkörbe, és rövid időn belül több tízezer négyzetkilométernyi területet árasztottak el. Április 27-én az erőmű 30 km-es körzetét lezárták, az ott élő 116 ezer lakost kitelepítették. Az áldozatok számáról a mai napig nincsenek pontos információink. Az Egyesült Nemzetek Atomsugárzás Hatásaival foglalkozó Tudományos Bizottságának (UNSCEAR) 2008-as jelentése alapján a több tíz- és több százezer halálos áldozatról szóló híresztelések eltúlozottak. Annyi tudható, hogy a baleset helyszínére az első egy évben közel 200 000 likvidátort, vagyis sugármentesítő és katasztrófaelhárító munkát végző tűzoltót, katonát, bányászt vezényeltek ki. Közül 134-en április 26-án sugárbetegséget kaptak, 28-an három hónapon belül akut sugárzási szindrómában életüket vesztették. Az is bizonyos, hogy az életben maradtak között magas az elhárító munkával közvetett módon összefüggő – vagyis nem a sugárterhelés, hanem a munkavégzés ténye, körülménye, felelőssége miatt kialakult idegrendszeri, keringési, mentális – betegségekkel küzdők száma.

Az Associated Press amerikai hírügynökség fotója a felrobbant reaktorról

A szovjet vezetés kezdetben megpróbálta eltitkolni a történteket, a hivatalos beismerésre – skandináv diplomáciai nyomás hatására – április 28-a estéig kellett várni. Ekkor már Észak-Európa számos pontján regisztráltak megemelkedett radioaktív sugárzási szintet a szakemberek. A baleset híre több napos késéssel jelent meg a szovjet és a magyar sajtóban, ám ez utóbbiban visszafordíthatatlan folyamatokat idézett elő.

Kedvező politikai körülmények?

A csernobili eseményekről szóló hazai tájékoztatás nem volt hibáktól mentes, pedig több körülmény kedvezhetett volna az objektív tájékoztatásnak. Ezek közül az első a Mihail Gorbacsov által néhány hónappal a baleset előtt meghirdetett glasznoszty, vagyis a nyitottság politikája, amely bizonyos témák nyilvános megvitatását hirdette, így retorikai szinten biztosíthatta volna a csernobili hírek gyors és pontos közlését. A második kedvező tényező a Kádár-rendszer társadalmi legitimációjának jelentős mértékű csökkenése. A Magyar Szocialista Munkáspárt már 1980-ban, a XII. Kongresszuson észlelte azt, hogy a magyar közönséggel szorosabb, kétoldalú kommunikációra és hiteles, gyors tájékoztatásra van szükség ahhoz, hogy a gazdasági krízissel küzdő országban ne alakuljon ki súlyos(abb) társadalmi válság. A párt társadalmi támogatottsága az évtized végére drasztikusan csökkent. Ebből adódik a harmadik körülmény: a második nyilvánosság és a hatalommal szembenálló értelmiségi tömörülések szerveződése, valamint a szamizdatirodalom felvirágzása. Az 1980-as években már adott volt egy olyan (második) nyilvánosság Magyarországon, amelyben különösebb politikai retorzió nélkül áramolhattak a hírek, és – amint a korabeli közvélemény-kutatások is mutatják – a közönség egyre nagyobb része tájékozódott külföldi rádióadókból is. Fontos médiatörténeti esemény volt az 1986-os sajtótörvény elfogadása is, amely a pártosság helyett már a pontosságot jelölte meg a sajtó és a hírközlő szervek elsődleges feladataként. Ez ugyan szeptember 1-jén lépett hatályba, ám a törvény előkészítéséről és az arról szóló vitákról többször beszámolt a sajtó, a törvényjavaslat heteken át közéleti téma volt 1986 tavaszán. Végezetül ötödik közvetett hatásként számolhatunk Kádár János külpolitikai tárgyalásaival, amelyek az 1970-es évek második felében váltak intenzívvé, és elsősorban az új gazdasági mechanizmus és az életszínvonal-politika fenntartását szolgálták. Ennek eredményeképpen Magyarország idővel – Lengyelországgal együtt – kivívta a keleti blokkon belül az „élenjáró reformország” szerepét, és a magyar külpolitikában a Szovjetuniótól való függés helyett a nyugat felé nyitás és a hitelfelvételek miatti elköteleződés lett domináns. Vagyis az 1980-as évek második felében Magyarország már több tekintetben élvezett a keleti blokk országaihoz képest kivételezett és bizonyos szinten önállóbb pozíciót, volt egy politikai irányváltás, amely hivatkozási alapként katalizálhatta volna a balesetről való pontos tájékoztatást, és már kialakult egy olyan társadalmi csoport is, amelynek tagjai kiábrándultak a politikai rendszerből, és egyre inkább a második nyilvánosságból, illetve a nyugati hírforrásokból tájékozódtak, ami nem volt titok a pártvezetés előtt sem.

Lavírozás

A kedvező körülmények ellenére a szovjet-kommunista típusú magyar médiarendszer alapvetően dermedten követte a csernobili eseményeket. A propaganda működését – elsősorban a szovjet–magyar érdekkapcsolat védelme miatt – láthatóan egy atomkatasztrófa híre sem tudta kizökkenteni. Ugyanakkor megjelent a részletesebb, bővebb tájékoztatás igénye is, ez viszont egyértelműen alulról, újságírói és hírszerkesztői kezdeményezésre történt, és nem az MSZMP törekvésének volt köszönhető. A pártos és a pontos hírközlés közötti lavírozás kétféleképpen valósult meg: időbeli késlekedésben és a hírek megfogalmazásában.

Időben

Magyarországon először a Magyar Televízió számolt be az atomkatasztrófáról, két nappal a történtek után, április 28-án az esti Híradó végén. Hardy Mihály moszkvai tudósító élőben jelentkezett, és röviden összefoglalta a Szovjet Távirati Iroda (TASZSZ) által néhány órával korábban kiadott kormányközleményt. Ez nem sokkal azután történt, hogy a Szovjetunió – a tények elhallgatása és a szándékolt időhúzás után – hivatalosan beismerte az atomerőmű-baleset tényét. A TASZSZ-jelentésben olyan általános érvényű megállapítások szerepeltek, mint hogy a baleset sérültjeit orvosi ellátásban részesítik és kormánybizottság alakul a történtek kivizsgálására. Az MTV-n aznap este többször megismételték, majd napokon át a vezető hírek között tartották a hírt – ezzel közvetve utalva a történtek jelentőségére.

A Magyar Rádióban szintén április 28-án este került adásba a baleset híre, ám itt volt egy rövid cenzúramentes időszak. Bedő Iván, az akkor ügyeletes turnusvezető nemcsak a TASZSZ hírét engedte adásba, hanem a rádió lehallgató szolgálatán keresztül BBC-től megszerzett és a Magyar Távirati Iroda (MTI) által kizárólag a rádió szerkesztőinek tájékoztatására kiadott anyagból vett információt is, hogy a baleset után pár nappal már több ezer kilométerrel északabbra is észlelték a radioaktív sugárzási szint megemelkedését. Ez a rövid, ám nem elhanyagolható hír még az MTV-nél is pontosabban utalt a baleset méretére és következményeire. Másnap, a reggeli turnusváltást követően eltűntek a rádióhírekből a nem hivatalos forrásból származó közlemények.

 

Az első rádióhír (Kossuth Rádió, 1986. IV. 28. 21:00)Forrás: 168 Óra, 1993. 05. 04.,18. sz. 4. o.

A hírközlési versenyben a nyomtatott sajtó nem tudta felvenni a versenyt a televízióval és a rádióval, így a napilapok háromnapos késéssel, április 29-én közölték az atomkatasztrófa hírét. Kizárólag a szovjet közleményt ismertették, vagyis ezek a hírek a magyar közönség egy része számára nem voltak informatívak. Sőt szűkszavúságuk fokozott érdeklődésre és aggodalomra adhatott okot, hiszen az olvasók joggal várták az előző este a televízióból és a rádióból hallott kedvezőtlen hírek további kiegészítését.

A baleset híre a sajtóban 1. (Népszava 1986. IV. 29. 2. o.)Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
A baleset híre a sajtóban 2. (Magyar Nemzet 1986. IV. 29. 8. o.)Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
A baleset híre a sajtóban 3. (Népszabadság 1986. IV. 29. 2. o.)Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár

Az első részletes beszámolókra két hetet kellett várni. A Magyar Rádió 168 óra című műsora előbb május 10-én, majd május 17-én tematikus műsorral jelentkezett. A műsoridő nagy részét mindkét esetben a történtek tárgyalásának szentelték: jelentkezett Barát József moszkvai tudósító, és több hazai szakemberrel is készült interjú. A magyar sajtó három héttel a történtek után, május 19-én tette közzé az első részletes tájékoztatást: ez a radioaktív felhő Magyarországra érkezésének időpontját és a szennyeződés mértékét közölte. A napilapok megírták azt az ekkor már nem releváns információt is, hogy a kereskedelmi forgalomba hozott élelmiszer és az ivóvíz mindvégig fogyasztható volt. A televízióban a rendelkezésre álló, töredékes források szerint június 4-én, vagyis másfél hónappal a baleset után jelent meg az első részletekbe menő híranyag: a balesettel kapcsolatban felmerülő nézői kérdéseket válaszolta meg Sztanyik B. László sugárbiológus szakértő, aki a korábbinál közérthetőbb módon fogalmazott, és több addig nem hallott témáról is beszélt.

A Magyar Nemzet, a Népszabadság és a Népszava címlapjai 1986. április 28-ánForrás: nemzetikonyvtar.blog.hu

A Magyar Televízió volt az egyetlen médium, ahol az első hír megjelenésétől kezdve észlelhető volt az a műsorkészítői igyekezet, amely arra irányult, hogy még az első információhiányos időszakban is többféle riporttal, interjúval jelentkezzenek a balesetről: készültek felvételek a Radiológiai Osztályon, a Meteorológiai Intézetben, a Polgári Védelem Országos Parancsnokságán, sőt még a légszennyezettség-mérést végző helikopteren is.

A szavak szintjén

A csernobili eseményekről szóló tájékoztatások tartalmát és megfogalmazását vizsgálva azt láthatjuk, hogy a magyarországi radioaktív szennyezettségi adatokat tekintvea nyomtatott sajtóban és az elektronikus médiában is az implicit kommunikációt alkalmazták. Az újságcikkekben és a rádióhírekben a baleset utáni három hétben szinte szó szerint ugyanazokat az információkat közölték, ezek között csupán stiláris eltéréseket találhatunk. Az első napokban egyik médium sem számolt be arról, hogy a reaktorsérülés miatt felszabadult, az egészségre káros nukleáris felhő elérte Magyarország légterét is. A második héten jelentek meg azok a tudósítások, amelyekben már a radioaktív sugárzási szint „nem számottevő emelkedéséről”, „ingadozásáról” vagy „csökkenéséről” volt szó. Ekkor vált gyakorivá az a kommunikációs stratégia is, hogy a kedvezőtlen híreket kedvezőkkel ellensúlyozzák: megjegyezték, hogy a sugárszint-emelkedés csak „néhány helyen” tapasztalható, és hogy a mérhető érték „távol van az egészségre káros hatástól”. 

Május elején számos sugárbiológiai szakkifejezés jelent meg a szakértői nyilatkozatokban. Ám a megszólaló szakemberek nem következetesen használták a szakzsargont, eltérő mértékegységekről beszéltek, ami a laikus közönség és az újságírók számára megnehezítette és sok esetben lehetetlenné tette a közlemények értelmezését. A sugárbiológiában nem járatos olvasó így a hivatalos tájékoztatásokból nem tudta felmérni a tényleges veszély mértékét.

Hírközlési dinamika

A csernobili események közlésében a következő dinamikát figyelhetjük meg: a baleset hivatalos beismerését követő órákban minden tudható információ nyilvánosságra kerül a Magyar Rádióban, majd miután a pártvezetés április 29-én kézivezérlésre vált, két hétig kizárólag a Tájékoztatási Hivatal által meghatározott témákról lehet beszámolni a médiában. Végezetül miután a Magyar Rádió műsorkészítői május 10-én, majd 17-én lehetőséget kapnak arra, hogy a központi narratívában addig nem szereplő témákról is készítsenek hanganyagot, nem áll vissza a média totális kontrollja, és egyre több részlet kerül nyilvánosságra a balesetről és annak hazai következményeiről.

Pártosság vagy pontosság?

Az atomkatasztrófa hazai kezelése jól illusztrálja a Kádár-korszakban markánsan jelen lévő kettősséget is: egyfelől a Szovjetuniótól való függési viszonyt, másfelől a nagyobb mozgástérre törekvést.

A pártosság jellemzően a Szovjetunióval szembeni lojalitásban jelent meg. Magyarországon nem születtek a szovjet operátorok vagy pártvezetők felelősségét firtató anyagok, nem került nyilvánosságra, hogy az első napokban az SZKP vezetése több súlyos hibát ejtett az információközlésben. A magyar média azt sem hangsúlyozta, hogy emberi mulasztás okozta a katasztrófát. Ezzel szemben többször napirendre került az atombomba-robbantásokkal való párhuzam felállítása és a baleset nyomán kialakult „nyugati hisztériakeltés” visszautasítása.

A pontosságot illetően azt mondhatjuk, hogy a média munkatársai április 28-án este professzionálisan reagáltak a helyzetre, gyors és pontos tájékoztatást nyújtottak az akkor tudható részletekről. A kézivezérlésre váltás után keletkezett ebben törés: a híreket ettől kezdve az indirekt szófordulatok és a sorok között kiolvasható utalások jellemezték. Ilyen volt például a levegő radioaktív sugárzásának csökkenéséről szóló hírek folyamatos ismétlése.

A hivatalos pártiratokból kiderül, hogy a magyar politikai vezetés nem mindig kapott megfelelő mennyiségű és minőségű tájékoztatást a szovjet féltől, ezért kezdetben nem tudta, mit és hogyan kommunikáljon a médiában a balesetről. Ennek ellenére a magyar tömegkommunikációs eszközök közvetett módon közöltek információkat, nem volt hírzárlat.

Idővel – főként a Magyar Rádió moszkvai tudósítójának, a 168 óra című rádióadás és a Hét című televízióműsor szerkesztőinek köszönhetően – hallhatóak voltak olyan, szovjet vezetőktől származó, a Szovjetunió tekintélyét és feddhetetlenségét megkérdőjelező idézetek is, amelyek arról szóltak, hogy a helyi szervek kezdetben nem megfelelően mérték fel a történtek jelentőségét, és emiatt az első napokban több hibás döntés született.

Retorika és praxis

A csernobili atomkatasztrófa kommunikációja tükrözi azt az 1980-as évekre egyre jellemzőbb folyamatot is, amely során fokozatosan eltávolodott egymástól a tájékoztatáspolitikai retorika és gyakorlat. A hazai tájékoztatást – főként az elektronikus médiumok munkatársainak köszönhetően – a pártos és pontos közlések váltakozása jellemezte. Vagyis, mint a kulturális és szellemi élet oly sok területén, ebben az esetben is a határok keresése és a „húzd meg, ereszd meg” elv érvényesült. A médiarendszer eszközelvű használata nem tette lehetővé az objektív tájékoztatást, ám az első hetekben megjelenő teljes politikai kontrol idővel enyhülni látszott, és a baleset utáni második héttől kezdve jellemzően a sajtó munkatársai, és nem a pártvezetés jelölte ki a balesetről szóló kommunikáció tartalmát.

Más szavakkal: a válsághelyzet által megkövetelt újságírói praxis a szovjet-kommunista sajtómodellben felül tudta valamelyest írni a politikai-ideológiai elvárásokat, mert a médiarendszer rá volt kényszerülve arra, hogy valamiféle rugalmasságot mutasson, hiszen ebben az extrém esetben a megnövekedett híréhség és a fokozódó társadalmi bizonytalanság- és félelemérzet miatt nem korlátozódhatott arra, hogy propagandatevékenységet folytasson. A csernobili atomkatasztrófa a magyar párvezetés és a magyar közönség számára is világosan jelezte a tájékoztatáspolitikai elvek tarthatatlanságát és a közönség tájékoztatásának prioritását. Mindezek a glasznoszty által jelzett új szemlélettel kiegészülve egyértelművé tették a médiapolitika liberalizációjának szükségességét.

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Kommunikációtudomány Doktori Iskola doktorjelöltje. Kutatási területe a Kádár-korszak tájékoztatáspolitikája és a csernobili atomkatasztrófa hazai kommunikációja. A Médiakutató folyóirat Kritika rovatának szerkesztője.

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző hat újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

Felhasznált irodalom

  • 1986. évi II. törvény a sajtóról 2§ (1) 
  • Annex J. Exposures and effects of the Chernobyl accident. In United Nations Scientific Committee on the Effects of Atomic Radiation & UNSCEAR 2000 Report to the General Assembly, with Scientific Annexes (2000): Sources and Effects of Ionizing Radiation. Vol. 1. New York: United Nations. 
  • Aszódi Attila (2006): Csernobil 20 éve, Fizikai Szemle 4., 114–118. o. 
  • Aszódi Attila (2016): Csernobil 30 – a baleset okai és következményei
  • Csernobil öröksége: Egészségügyi, környezeti és társadalmigazdasági hatások… 
  • Hann Endre (1989): Éteri verseny. A Szabad Európa Rádió hallgatása a nyolcvanas években. Mozgó Világ, 15. évf. 4. sz. 47‒50. o.
  • Nagy Lajos Géza (1989): A kettészakadt társadalom. A lakosság, az értelmiség és saját tagságának képe az MSZMP-ről. Jel-Kép, 4. sz. 52‒64. o.
  • Ripp Zoltán (2009): Eltékozolt esélyek? A rendszerváltás értelme és értelmezései. Budapest: Napvilág Kiadó.
  • Siebert, Fredrick S., Theodore Peterson & Wilbur Schramm (1956/1984): Four Theories of the Press. Urbana & Chicago: Chicago University Press.