Minél melegebb van, annál jobban kedveli a kullancs az embert
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Kaliforniai Egyetem állatorvosi karának egy friss kutatása szerint a környezet hőmérséklete jelentősen befolyásolja a kullancsok prédaválasztási szokásait: 100 Fahrenheites (37,8 Celsius-fokos) külső hőmérséklet esetén a barna kutyakullancsok (Rhiphicephalus sanguineus) két és félszer olyan gyakran választották az emberi vért, mint a kutyáét, mint 23,5 Celsius-fokon.
Ez azért is rossz hír, mert többek között ez a faj hordozhatja a Sziklás-hegységi foltos láz kórokozóját is. A betegség megfelelő kezelés nélkül az emberre is veszélyes, Laura Backus, a kutatás vezetője szerint ilyen esetekben akár a megbetegedések 20 százaléka is halálos lehet. A kór, ha időben észlelik, antibiotikumokkal gyógyítható.
Az elmúlt tíz évben a hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan egyre több megbetegedést jelentettek Mexikóból és Arizonából, ahol őshonosak a kórt terjesztő kullancsok, a betegség főként az őslakos közösségekben szedett áldozatokat. A korábbi megfigyelések alapján valószínűnek tűnt, hogy magasabb hőmérséklet esetén a kullancsok is agresszívabbá válnak. Backus és kollégái azt akarták megvizsgálni, hogy miként hat a kullancsok viselkedésére, ha napokon keresztül 37.8 fokos hőmérsékleten élnek, ezért laboratóriumi körülmények között figyelték meg az állatok prédaválasztását különböző időjárási körülmények között.
Dobozválasztás
A kísérlethez a kutatók két fadobozt állítottak fel a laborban, amelyeket egy átlátszó műanyag cső kötött össze. Az egyik dobozba egy embert, a másikba pedig egy kutyát ültettek, a kullancsot pedig a cső közepére helyezték, majd megvizsgálták, hogy milyen prédát választ magának. A kullancs melegebb környezetben nagyobb eséllyel választotta az embert, mint a kutyát.
Backus szerint az agresszív viselkedés mellett a barna kutyakullancs trópusi populációjának terjedése is veszélyt jelenthet: míg Észak-Amerikában mindeddig a faj mérsékelt övi populációja volt a domináns, egyre északabbról jelentik a trópusi variáns jelenlétét is. Bár a mérsékelt égövön élő kullancsok is terjeszthetik a Sziklás-hegységi foltos lázat, ezek az állatok a meleg hatására alig mutattak fokozottabb érdeklődést az ember iránt, igaz, 37,5 fokon a kutyavér iránt sem érdeklődtek olyan élénken, mint alacsonyabb hőmérséklet esetén.
Backus szerint viszont ez, valamint a trópusi kullancsot térnyerése együttesen már súlyos járványügyi kockázatot jelent, valamint jól mutatja a klímaváltozás egészségügyi kockázatait is. A kutató azért is tartja fontosnak a hőmérséklet és a kullancsok preferenciájának változása közötti összefüggéseket, mert a Sziklás-hegységi foltos láz terjedésével ezt a betegséget is egyre több helyen számításba kell venni, ha a beteg fejfájásra, lázra és izomfájdalmakra panaszkodik, a kór ugyanis korai szakaszában könnyen kezelhető, később viszont súlyos, akár végzetes következményekkel is járhat.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A klímaváltozás és az emberi beavatkozás miatt köszönt be az egész éves kullancsszezon
Az emberi tevékenységnek szisztematikus és előrejelezhető hatása van a kórokozókat fenntartó úgynevezett rezervoár gazdák jelenlétére – derült ki egy új tanulmányból. Vándormadarak is utaztatják a kullancsokat.
A nyakunkon vannak a szúnyogok és a kullancsok terjesztette új járványok
Az utóbbi évtizedben több ízeltlábú faj elterjedése, szaporodási ciklusa és egyedsűrűsége megváltozott Magyarországon, ráadásul számos inváziós faj is megjelent. Az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának hétfői konferenciáján kiderült, milyen járványveszélyekkel fenyegetnek a csípőszúnyogok és a kullancsok, pontosabban az általuk hordozott állati és emberi kórokozók.
Klímaváltozás okozta kullancsapokalipszis miatt pusztulnak a jávorszarvasok az USA-ban
Rémisztő módszerekkel gondoskodnak magukról és utódlásukról az Észak-Amerikában honos téli kullancsok: ezrével összekapaszkodnak, és láthatatlan fonálként pottyantják magukat a mit sem sejtő gazdaállat szőrébe. A klímaváltozás megkönnyíti a dolgukat, és ezzel lassú kínhalálra ítéli a jávorszarvasborjak nagy részét.