Téveszme-e az istenhit?
Sosem hoz értékelhető eredményt, ha tudományos eszközökkel vizsgáljuk a vallást. A vallás hit- és világnézeti kérdés, amiről lepattannak a tudományos módszertan alapelvei: az ok-okozati összefüggések, a kutatási eredmények reprodukálhatósága és a bizonyíthatóság. Az istenhit a vallás felségterülete, a téveszmék a pszichiátria hatáskörébe tartoznak – de nem egymástól függetlenül léteznek. A kettő találkozásából szomorú/veszélyes dolgok sülhetnek ki.
Áprilisban, a koronavírus-járvány globális elterjedése után az ohiói templomjárók ragaszkodtak ahhoz, hogy misére mehessenek; meg voltak győződve róla, hogy az istenhitük immunitást ad nekik a betegséggel szemben. A CNN hírtelevízió közzétett egy rövid felvételt egy nőről, aki váltig állította, hogy ő nem kaphatja el a vírust, mert Jézus vérében fürdött. Néhány héttel később Steven Pinker, a kognitív pszichológia szakértője egy Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy koronavírus-járvány idején a vallásos hit komoly veszélyekkel járhat.
„A túlvilágba vetett hit egy rosszindulatú téveszme, mivel alulértékeli a valódi életet, és eltántorít azoktól a tettektől, amelyek hosszabb, biztonágosabb és boldogabb életet biztosítanának.
– írta Pinker. Nem ő volt az első, aki a vallást és a téveszméket közös nevezőre hozta: Richard Dawkins híres könyvében, Az isteni téveszmében azt állította, hogy a vallás „tartós hamis hit, amelyet erős erősen ellentmondásos bizonyítékokkal szemben tartanak életben” – ennélfogva az istenhit téveszmének mondható.
Dawkins állításai filozófiai és teológiai szempontból is kritizálhatók, de szinte senki nem foglalkozott vele, hogy a kérdést a téveszme pszichiátriai definíciójának szemszögéből is megvizsgálja. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) mentális rendellenességeket listázó könyve, az ötödik kiadásnál járó Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSM-V) – a pszichiátria bibliája – részletesen foglalkozik a téveszmék kérdéskörével és azok kezelésével. A hivatalos definíció így hangzik:
„A téveszmék olyan állandó hiedelmek, amelyek az ellentmondó bizonyítékok ismeretében sem változnak meg. […] A téveszmék bizarrnak minősülnek, ha azok nyilvánvalóan hiteltelenek, nem érthetők az azonos kultúrájú társaik számára, és nem a szokásos élettapasztalatokból erednek. […] A téveszmék és a köztudatba beépült elképzelések között néha nehéz különbséget tenni; ez attól is függ, hogy ki milyen meggyőződéssel ragaszkodik a hitéhez az annak valódiságára vonatkozó egyértelmű vagy ésszerű, de ellentmondásos bizonyítékok ellenére.”
Ahogy ebből is látható, a vallásos hiedelmeknek marad egy kiskapu: az azonos kultúrkörökből származók vallási hiedelmei nem számítanak téveszmének, ha nemcsak egyvalaki hisz benne, hanem egy egész társadalom. („Ha egy ember szenved a téveszméktől, őrültnek tartják; ha viszont több ember téveszmés, azt vallásnak nevezik” – mondta Robert M. Pirsig.)
A péniszlopás csak Ausztráliában téveszme
Egy augusztusban megjelent tanulmány nem pusztán szemantikai szempontból vizsgálta a kérdést, hanem arra törekedett, hogy feltárja az összefüggéseket a vallásos hit és a téveszmék között.
Ahogy az imént tisztáztuk, a DSM-V nem tekinti téveszmének a széles körben elfogadott hiedelmeket, így a vallást sem. Ez önkényes kategorizálásnak tűnhet, amennyiben a kulturális elfogadottsághoz köti a vallásos téveszméket. Ismerünk olyan téveszmés eseteket, amiket a pszichiátria jogosan minősíthet mentális rendellenességnek egy adott kultúrkörben vizsgálva, de más kultúrkörökben nem számítana annak. Ilyen eset volt azé az ausztrál férfié, akinek az a tévképzete támadt, hogy ellopták a péniszét, és valaki máséval helyettesítették, ezért levágta a hímtagját, és lobogva forró vizet öntött rá. Nagy meglepetésére eközben erős fájdalmat érzett. Nyilvánvaló téveszme: Ausztráliában még sosem hallottak hasonló esetekről. Ugyanakkor számos országban dokumentálták az úgynevezett péniszpánik létezését, amik hasonló tünetekkel járnak; ezek a kultúrák nem tartották volna őrültnek az ausztrál férfit.
Ez a megközelítés a fizikus Max Planck piszok-definícióját idézi. Planck szerint az számít piszoknak, ami nincs a maga helyén. A sivatagban a homok nem piszok, de a lakásban az; a vaj a kenyéren nem piszok, de a ruhára kenődve az. Az APA definíciója is hasonló: amiben mások is hisznek, az nem lehet téveszme. Mindebből az következik, hogy a téveszme egyéni, és nem kollektív szinten értelmezhető fogalom.
Nem téveszme, ha társadalmilag hasznos
Ennek ellenére az APA definíciója klinikai szempontból használható – elvégre nem sok haszna lenne, ha több milliárd vallásos embert patológiai esetként kezelnénk. A definíció a kulturális elfogadottság hangsúlyozásával az egyes hiedelmek társadalomszervező és kultúrateremtő funkcióját is figyelembe veszi; a hitünk nemcsak különféle társadalmi csoportokhoz sorol bennünket, és ezzel bizalmat és együttműködést alakíthat ki a társadalom tagjai között.
Bár tudományos szempontból vizsgálva a vallásos hit kognitív torzításnak is nevezhető, a pszichiátria azért nem kezeli rendellenességként, mert számos bizonyíték van rá, hogy a vallásnak fontos szerepe lehet a társadalmi kohézió megteremtésében.
A definíció szerint a téveszméknek általában elidegenítő és megbélyegző hatása van, míg a vallás épp ennek az ellenkezőjét, a társadalmi szövetség létrehozását célozza. Ha egy meggyőződéshez való ragaszkodás rontja az egyének és a társadalom életminőségét, az illető hiedelmeit jóval nagyobb valószínűséggel minősíthetik téveszmének.
Vajon hogyan befolyásolja a Párizsi Klímaegyezményt, ha az USA újra belép? Megkapják-e a szükséges támogatásokat a megújuló energiák? Korlátozza-e Biden mozgásterét a Trump-féle örökség? Hétfőn este a novemberi Energiahajón ilyenekről vitáznak majd szakértőink. Nézzétek, hallgassátok! (november 30., hétfő 18.00, Energiahajó, via Facebook Live)
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: