Más állatok trágyájával védekeznek támadóik ellen a vietnámi méhek
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Vietnámi kutatók figyeltek fel egy a rovarvilágban párját ritkító jelenségre: a PLOS ONE folyóiratban december 9-én publikált tanulmányuk szerint először tapasztaltak eszközhasználatot méheknél.
Megfigyeléseik szerint a Vietnámban őshonos indiai mézelő méhek (Apis cerana) a nektár és a virágpor mellett rendszeresen gyűjtenek madár- és emlősfekáliát is természetes környezetükből, de csak akkor repülnek rá a trágyára, amikor feltűnik fészkük közelében az egyik legveszélyesebb ellenségüknek számító, Vietnámban invazívnak száímtó Vespa soror néven ismert méhgyilkos darázsfaj.
Az indiai méhek ilyenkor a szipókáikkal begyűjtött fekáliát a fészkük bejáratára kenik, olykor halmokat, oszlopokat is készítenek belőle, amitől a fészekrabló darazsak elriadnak. Hogy mitől hatásos a védekezésnek ez a formája, azt a vietnámi kutatók még nem derítették ki, ugyanakkor állításuk szerint ez az első példája a méhek eszközhasználatának.
A viselkedéskutatási szakirodalom szerint a madaraknál és emlősöknél gyakori eszközhasználat első számú kritériuma, hogy egy állat olyan, a környezetében található anyaggal operál, amely nem a tápláléka, és eredeti funkcióját megváltoztatva saját céljaira hasznosítja.
A kutatók szerint a Vietnámban őshonos indiai mézelő méhek így járnak el, amikor trágyából építenek maguknak védelmi rendszert.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
A méhek a mélytanulás módszerével oldják meg a bonyolultabb feladatokat
Egy nemzetközi kutatás szerint a rovarok a komplex feladatok megoldásához az emberek által is használt vizuális statisztikai tanulás egy egyszerűbb formáját használják. Módszerük alapvető hasonlóságot mutat a tanuló algoritmusokkal.
A denevérek, a pillangók és a méhek a legnagyobb nyertesei a brit karanténidőszaknak
A denevérészlelések száma 2,5-szeresére nőtt a tavalyi évhez képest, de a mókusok, őzek és sünök is visszavették a területeiket az emberektől, miután lezárták az országot.
A vadon élő méhek hiánya veszélyezteti az egészséges élelmiszerek előállítását
Az USA mezőgazdasági területein végzett terepi vizsgálatok szerint egyértelmű az összefüggés a terméshozamok, a termés beltartalmi értéke és a beporzó rovarpopulációk nagysága, illetve aktivitása között.