Egy pszichológus megalkotta az ok-okozati döntéshozatal matematikai modelljét
Tudják, milyen az, amikor egy kisgyerek vég nélkül kérdésekkel nyüstöli a szüleit? Ők így próbálják megérteni a világban tapasztalt összefüggéseket. Az ok-okozati láncolatok megfejtése hasonló mintát követ. Folyamatosan kérdezgetjük magunkat, hogy mi okozta egy-egy esemény bekövetkezését, mégis csak néhány okot vagyunk hajlandók elfogadni.
Tadeg Quillien, a Pszichológiai és Agytudományi Tanszék doktorandusza a Cognition szaklapban megjelent tanulmányában azt a kérdést járta körül, hogy a fentebb vázolt jelenségnek milyen hatása van a döntéshozatalra. A tanulmány felvázolja, hogy a különböző tényezők szerepe az eseményekben hogyan befolyásolja azt, hogy az esemény okozójaként tekintünk-e ezekre, vagy sem. A tanulmányról szóló cikk a Medical Xpress hírportálon jelent meg.
Quillien a tanulmányban bemutatta az ok-okozati összefüggésekre épülő döntéshozatalt leíró matematikai modelljét, ami hatékonyabban reprodukálja az emberi intuíciót, mint a korábban erre használt modellek. Az elméleti betekintésen túl a tanulmány azt is körüljárja, hogy az ok-okozati összefüggések okainak megértése mekkora hatással lehet a problémák általános megközelítésében.
Korrelációk és paradoxonok
Egy esemény okának általában azt a tényezőt tartjuk, ami a legerősebb szerepet játssza az esemény kialakulásában. Filozófusok és pszichológusok több alkalommal tesztelték, hogy az emberek hogyan rangsorolják az események okait. Ha például egy erdőtűz helyszínén eldobott gyufaszálat találnak, többnyire azt mondják, hogy a gyufa okozta a tüzet, holott a tűzhöz a levegőben lévő, az égést tápláló oxigénre is szükség volt.
Quillien arra volt kíváncsi, hogy mi alapján határozzuk meg a legerősebb szerepet. Sajátos megközelítéssel dolgozott: megvizsgálta, hogy milyen evolúciós célokat szolgál az okság elvére épülő gondolkodás. Végül megállapította, hogy az ok-okozati döntéshozatalnak legalább egy funkciója azt célozza, hogy kiemelje az esemény-előrejelzés szempontjából legelőnyösebb tényezőket.
Az ok-okozati gondolkodás a tudományos módszertan egyik alaptétele. A tudósok és kutatók a való világban kutatnak bizonyítható és reprodukálható összefüggések után. A felfedezett korrelációk számszerűsíthetők, a változók közötti kapcsolatok pedig a várható hatást is megjósolhatják. Ez a módszer tényekkel és anyagokkal dolgozva valóban hatásos, de ha az agyunk követi ezt a mintázatot, abból furcsa dolgok sülhetnek ki. A tudósok számos megfigyelési eredményre támaszkodnak a tudományos döntéshozatal során – vagyis nem egyetlen eseményből próbálják kiszámítani a várható hatást. Az embereknek ez viszont nem okoz gondot.
Quillien egy hipotézissel oldotta fel a paradoxont. Abból indult ki, hogy ha az emberek oksági alapon hoznak döntést, öntudatlanul is elképzelik az események lehetséges végkimeneteleit. Az ezekből leszűrt ellentmondásokból erednek azok az adatok, amik alapján a várható hatás nagyságát szoktuk mérlegelni.
Két osztályvezető valószínűsége
Quillien egy egyszerű matematikai modell megalkotásával tesztelte az elméletét. A modell az oksági döntéshozatal menetét vizsgálta. A modellhez Adam Horrard és Adam Morris pszichológiai kísérleteinek adatait használta fel. Ezekben a kísérletekben lottósorsolással tesztelték a valószínűség és a logikai struktúrák hatását az emberek oksági döntéseire.
„Az események valószínűsége különös módon befolyásolhatja az oksági érzetünket. Tegyük fel, hogy egy professzornak, Carlnak támogatóra lenne szüksége egy projekthez. A kérését Bill és Alice, az osztályvezetők fogják elbírálni, és mindkettőjüknek jóvá kell hagynia. Alice arról híres, hogy szinte minden kérelmet aláír, míg Billről tudni lehet, hogy a többségüket elutasítja. A kérdés az, hogy kin múlik, hogy Carl megkapja a finanszírozást?”
– tette fel a kérdést Quillien.
A válaszadók többsége általában azt mondja, hogy Carl kérvényének jóváhagyása Billen múlik, mivel az ő hozzájárulásának nagyobb hatása van a támogatás megszerzésére. Ha azonban úgy módosultak a szabályok, hogy a kérvényt egy személy is jóváhagyhatja, a válaszadók Alice-t nevezték meg felelősként; ekkor már az általa pozitívan elbírált kérvények emlékéé volt a legerősebb szerep.
A korábbi kísérletükben Morris és munkatársai számszerűsíteni tudták a hatást, amit egy esemény valószínűsége gyakorolt az emberek ok-okozati döntéshozatalára. Az eredményeik meghökkentők voltak, mivel egyetlen korabeli pszichológiai elmélet sem adott rájuk magyarázatot. Amikor Quillien újra kielemezte Morrisék adatait, megállapította, hogy a matematikai modellje szorosan követi azt, hogy Morris önkéntesei ok-okozati összefüggést tulajdonítottak a különböző eseményeknek.
Az eredmények ismeretében érthetővé válik, hogy a valószínűség és a logikai struktúrák együttese hogyan alakítják az oksági intuíciónkat. Amikor Carlnak mindkét szavazatra szükség volt a támogatás megszerzéséhez, csak akkor kaphatta meg azt, ha a bizottság legszigorúbb tagja is rábólintott. Ebből kifolyólag az emberek pozitív kimenetelt tulajdonítottak a kevésbé valószínű szavazatnak. Amikor viszont egy szavazat is elég volt a jóváhagyáshoz, az eredményt a megengedőbb osztályvezető jóváhagyása határozta meg.
„Ki vagyunk hegyezve azokra az okokra, amik általában a hatásokkal együtt jelentkeznek.”
– összegezte a jelenséget Quillien.
Az agyunk intuitív oxigéntagadó
Az ok-okozati összefüggéseken való gondolkodásnak gyakorlati következményei vannak. Vegyük elő újra az erdőtüzes példát! A tűzhöz három dolog kell – oxigén, az égést tápláló anyag, begyújtás –, de az agyunkban ezek a tényezők más-más súllyal esnek latba.
„Lehet, hogy nincs pontos modellünk az erdőtüzek működéséről, de ha állandóan észleljük az oxigén jelenlétét, és mégsem égnek állandóan az erdők, feltételezhetjük, hogy az oxigén és a tűz korrelációja viszonylag alacsony.”
– mondta Quillien.
Az érvelés természetesen az üzemanyagra, nevezetesen az erdőtűzben elpusztuló fák esetében is érvényes. Ahogy az oxigén, úgy a fa jelenléte sem jár automatikusan tűzveszéllyel. De ha egy égő gyufát is bevezetünk az egyenletbe, az eredmény jóval nagyobb eséllyel lesz erdőtűz, mint a két másik esetben.
Az okozati összefüggések megértése fontos szerepet játszik az események előrejelzésében, ráadásul olyan gondolkodási folyamat, amit irányítani is tudunk. Amikor azonban a világ teljesebb megértésre törekszünk, az intuíciónk tévútra csalhat bennünket.
„Ha mélységeiben akarjuk megérteni a tűz működését, számolnunk kell az oxigén szerepével. Ha viszont az ok-okozati összefüggésekből táplálkozó intuíciónk azt üvölti, hogy az oxigén nem számít, az oda vezethet, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk a fontos tényezőket. […] Szinte mindent ok-okozati összefüggésekben próbálunk értelmezni. Emiatt sok koncepció, amit a világ értelmezésére használunk, az ok-okozati összefüggésekre épül.”
– mondta Quillien.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: