Az FBI is megerősítette, hogy villámgyorsan mozgó ufót észleltek Új-Mexikó felett

2021.02.26. · majom

Az American Airlines 2292-es számú járata menetrend szerint haladt a Cincinnati–Phoenix útvonalon vasárnap délután, amikor különös objektumot észleltek a légtérben Új-Mexikó felett, harminchétezer láb magasságban. Az Albuguerque Center rádiósa, Steve Douglass rögzítette a 2292-es járat rádióbeszélgetését a 127,850-137,750 megahertzes frekvencián. Az üzenetváltásban az American Airlines pilótája az alábbiakat jelentette a repülésirányításnak:

„Vannak itt fenn bármilyen célpontok? Valami épp most húzott el fölöttünk. Rühellem ezt mondani, de egy hosszú, hengeres alakú objektum volt, ami nagyon hasonlított egy cirkálórakétára, vagy ilyesmire. Nagyon gyorsan mozgott, és pont fölöttünk haladt el.”

Douglass a saját blogján, a Deep Blue Horizonon azt írta: a légi irányítás nem válaszolt a pilóta megjegyzésére a helyi légiforgalom interferenciája miatt. A 2292-es járat röviddel az incidens után biztonságos landolást hajtott végre a phoenixi reptéren. A légitársaság később megerősítette a War Zone riporterének a rádióbeszélgetés hitelességét:

„A repülésért felelős személyzet kihallgatását és más információk begyűjtését követően megerősíthetjük, hogy a rádióbeszélgetés az American Airlines 2292-es járata kezdeményezte február 21-én. Ha további kérdései lennének, javasoljuk, hogy forduljon az FBI-hoz.”

A TMZ megkereste az FBI-t, és megkérdezte, hogy mit tudnak az esetről. Frank Fisher, a szövetségi nyomozóiroda szóvivője elismerte, hogy tudnak az incidensről, bár a szervezet hivatalos állásfoglalása szerint sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudják, hogy nyomoznának az ügyben.

A Szövetségi Légügyi Hatóság (Federal Aviation Administration, FAA) egy szűkszavú közleménnyel reagált a történtekre:

„Egy pilóta jelentette, hogy egy objektumot észlelt Új-Mexikó fölött, helyi idő szerint röviddel dél után, 2021. február 21-én. Az FAA légi irányítóinak radarja semmilyen objektumot nem észlelt a térségben.”

Ha kísérleti fegyver volt, nem stimmel a helyszín…

Mivel Új-Mexikóban található a White Sands Missile Range, ahol az amerikai hadsereg éppúgy kísérletezett nukleáris fegyverekkel, mint V–2-es rakétákkal, kézenfekvő feltételezésnek tűnik, hogy a pilóta egy kísérleti repülőeszközt láthatott.

Csakhogy – mutat rá a War Zone cikke – White Sands nagyjából 640 kilométerre található Claytontól, az incidens helyszínétől. Az pedig elég valószínűtlennek tűnik, hogy a hadsereg ennyire mellélőtt volna a tesztkörzetnek egy cirkálórakéta kaliberű fegyverrel. Ezenfelül a White Sands-i állomás sajtókapcsolatokért felelős munkatársa, Scott Stearns a Fox Newsnak azt mondta, hogy vasárnap semmilyen fegyvert nem teszteltek.

„Fogalmunk sincs róla, hogy mi lehetett, sem arról, hogy láttak-e már bármi hasonlót korábban az említett körzetben.”

– mondta Stearns.

… ha viszont repülő volt, nem stimmel a radarkép

Tyler Rogoway, a War Zone szakújságírója elvetette azt az elméletet, hogy az American Airlines pilótái egy Learjet 60 repülőgépet láttak volna elsuhanni a 2292-es járat fölött:

„Ennek az elméletnek az egyik komoly hibája, hogy ez kilenc perccel azelőtt történt, hogy elhangzott volna a kérdéses rádióbeszélgetés. Ezenfelül a Learjet 5000 lábbal magasabban repült az Airbusnál, és olyan szögben haladt, hogy nagyjából nyolc mérföldnyi távolságra volt tőle. Ez nem olyan szokatlan jelenség, hogy csodálkozásra késztessen egy pilótát. Az online követőszoftver szerint a kérdéses Learjet nem tért el a repülési útvonalától, miközben Salt Lake-ből Boca Ratonba tartott. Az FAA-nak egyébként már a rádióhívás idején is tudnia kellett volna a Learjetről és az American Airlines Airbushoz viszonyított pozíciójáról – hát még három nappal a nyomozás megkezdése után. Hacsak nem értékeltük tévesen a rendelkezésre álló információkat, az FAA hivatalos közleménye alapján elvethetjük a Learjet-elméletet.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás