Hurrikán volt az űrben az Északi-sarkvidék fölött
Először észleltek űrhurrikánt a Föld légkörének felső rétegében. A példátlan megfigyelésről retrospektív elemzéssel győződtek meg a kutatók, ezért van, hogy a több mint hat éve, 2014 augusztusában zajló eseményről csak hétfőn számolt be a Readingi Egyetem.
Az észlelés megerősíti, hogy ilyen hurrikánok egyáltalán léteznek, emellett új megvilágításba helyezi a bolygók és az űr közötti kapcsolatot. A csapat megerősítette, hogy a műholdas megfigyelés helyes volt, és az űrhurrikán kialakulásának okait is megvizsgálta. Az elemzést elkészítő nemzetközi kutatócsoportot a kínai Santung Egyetem vezette.
Az elemzés eredménye egy háromdimenziós kép az ezer kilométer szélesen kavargó plazmatömegről, amely néhány száz kilométerrel az Északi-sarkvidék fölött helyezkedett el. Eső helyett elektronok hullottak belőle, de ettől eltekintve sok szempontból emlékeztetett a földi légkör alsóbb rétegeiből ismerős hurrikánokra.
A Readingi Egyetem űrkutatója, Mike Lockwood egyetemi tanár szerint idáig nem volt biztos, hogy az űrbéli plazmahurrikánok márpedig léteznek, így aztán „hihetetlen, hogy ennyire feltűnő és kézzelfogható bizonyítékot szerezhettünk róla”.
Magyarázata szerint ahogy a trópusi viharok is hatalmas energiával járnak, úgy az űrhurrikánok létrejöttéhez is szokatlanul nagy mennyiségű napszélenergiának és töltött részecskéknek kell szokatlanul nagy sebességgel bombázniuk Föld felső atmoszféráját. „Mivel plazma és mágneses mezők mindenfelé megtalálhatók az univerzumban, a megfigyelések arra utalnak, hogy ez a jelenség elterjedt lehet.”
A hurrikánok a földi légkör alsó rétegében melegebb víztömegek fölött alakulnak ki úgy, hogy a meleg nedves levegő felszáll, a helyén keletkező alacsony nyomású, felszínhez közeli területre pedig beáramlik a környező levegő, szélsőségesen nagy szelet okozva és intenzív esőzéshez vezető felhőképződést kiváltva.
Hurrikánokat a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz atmoszférájának alsóbb rétegeiben is megfigyeltek, a Nap körül pedig láttak már gigantikus naptornádókat tombolni. A 2014. augusztusi azonban az első eset, hogy egy bolygó felsőbb légkörében történt hasonló.
Az ionoszférában (a felső légkörnek a Nap sugárzása ionizált tartományában) megfigyelt űrhurrikán az óramutató járásával ellentétes irányban forgott, több spirális nyúlványa volt, és csaknem nyolc órán tartott, mielőtt fokozatosan feloszlott volna.
A kínai, amerikai, norvég és brit kutatók négy DMSP (Védelmi Meteorológiai Műholdprogram) műhold megfigyeléseit elemezték, és 3D-s magnetoszféra-modellezéssel kreálták az űrhurrikán látványos képét. Eredményeiket a Nature Communicationsben tették közzé.
Az a tény, hogy az űrhurrikán alacsony geomagnetikus aktivitás idején alakult ki, arra utal, hogy ezek a jelenségek viszonylag megszokottak a Naprendszeren belül és azon túl is.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: