Hatékony a Covid súlyos tünetei ellen a bamlanivimab és az etesevimab

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Hatásosnak tűnik a koronavírus súlyos tüneteinek az Eli Lilly gyógyszercég két terméke, a bamlanivimab és az etesevimab. Az újabb, 750 résztvevőn végzett teszt eredményeit Daniel Skovronsky, a cég tudományos főigazgatója jelentette be szerdán. 

A két szer kombinációját már korábban is sikerrel alkalmazták a súlyos szövődmények és a halál megelőzésére, de egy januári teszten még csak 70 százalékos sikerről számoltak be, a mostani bejelentés már 87 százalékos sikerről szól. Skovronsky szerint januárban magasabb dózist alkalmaztak az infúzión keresztül adandó gyógyszerből. Az eddigi két teszt során egyetlen beteg sem hunyt el.

Az Európai Gyógyszerügynökség is engedélyezte

A bamlanivimab egy gyógyult beteg vérplazmájából készülő monoklonális antitest, amelynek veszélyhelyzeti használatát Magyarországon 2020 decemberében engedélyezték, januártól pedig hivatalos engedéllyel is rendelkezik. Az Európai Gyógyszerügynökség márciusban engedélyezte a szer használatát, állásfoglalásuk szerint a bamlanivimab magában és az etesevimabbal kombinálva is hatékony a súlyos tünetek ellen.

A két szerrel történő kombinált terápiát az Egyesült Államokban februárban engedélyezték, de a bamlanivimabot magában már 2020 óta használják. Skovronsky szerint a két szer együttes használata hatékonyabb lehet a vírus új variánsai ellen is, egyúttal azt reméli, hogy a mostani sikeres tesztek után szélesebb körben fogják használni az antitest-terápiát.

A szert a betegség korai stádiumában kell beadni, súlyos állapotban vagy lélegeztetőgépen lévő betegek esetében pedig nem lehet alkalmazni. Skovronsky szerint a Lilly a következő hónapokban egymillió adag gyógyszer szállítását vállalja, és az eddigi rendelések teljesítése mellett fokozza az etesevimab gyártókapacitását.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: