Kúszva közlekednek a Jeges-tenger mélyén élő szivacsok
Az érvényben lévő biológiai meghatározás szerint a szivacsok az aljzathoz rögzült, gyakran telepeket alkotó vízi, legtöbbször tengeri állatok alkotta törzs, amelynek tagjai helytülő (szesszilis) életmódot folytatnak: a táplálékot úgy szerzik meg, hogy átáramoltatják magukon a vizet, és kiszűrik belőle a szükséges tápanyagokat.
A Current Biology folyóiratban április 26-án hétfőn megjelent tanulmány szerint a hosszú életű, akár 500-1000 éves élettartamú kova-szaru szivacsok (Demospongiae) azonban felülírják az eddigi ismereteket, mivel kiderült, hogy képesek a helyváltoztató mozgásra – legalábbis a Jeges-tengerben.
Egy nemzetközi expedíció a Polarstern jégtörő fedélzetéről vontatott kamerákkal és egy távirányítású járművel a sarkvidéki tengeralatti hátságokat vizsgálta. A kutatók 1000 és 580 méter közötti mélységben szivacsok virágzó közösségét fedezte fel. A legnagyobb megdöbbenésükre a tengerfenéken szilícium-dioxid anyagú szivacstűkből és a kizárólag a kova-szaru szivacsokra jellemző szálas fehérjékből, sponginrostokból álló nyomokra bukkantak, amelyek kígyózó ösvényeket rajzoltak ki az aljzaton.
A kutatók szerint mélytengeri áramlatok híján nem a víz mozgása vonszolta az állatok, az állatok maguktól változtattak helyet, ráadásul tömegesen. A tanulmány szerzői úgy vélik a szivacsok a tengerfenék talajába süllyesztik a tüskéiket, és azokon húzzák előre magukat, miközben darabokat szakítanak ki testükből. Laboratóriumi körülmények között már tapasztaltak korábban is hasonló viselkedést, de a természetben még nem figyeltek meg hasonlót.
A kutatók szerint a Jeges-tengerben élő kova-szaru szivacsok a tápanyagszegény környezet miatt kényszerülnek helyváltoztatásra, de az is lehet, hogy a lárváiknak készítik elő a megfelelő letelepedési helyet. A szivacsok lárvái ugyanis galléros ostoros sejtekből álló kis kolóniák, melyek aktívan úsznak a vízben.
Az alábbi videóban hosszabban is látható a szivacsok vonulása:
Korábbi kapcsolódó cikkeink: