Megvan a genetikai kulcsa, hogy miért olyan profi búvár a vízicickány
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A kutatók sokáig az evolúció megmagyarázhatatlan bakugrásának tartották, hogy a vízbe merüléstől erősen idegenkedő kis termetű rovarevő emlősök népes csoportjának néhány tagja miként is folytathat vízi életmódot.
Az Eulipotyphla rendbe tartozó közel 500 sün-, vakond- és cickányféle fajból ugyanis mindössze a vízicickányok tanultak meg a törzsfejlődésük ideje alatt úgy úszni, hogy életmódjuk a vidrákhoz vagy a hódokhoz hasonlóan teljesen a vízhez kötődik. Az Európában és Ázsiában egyaránt őshonos közönséges vízicickány (Neomys fodiens) például olyan jó búvár, hogy percekig képes a fenéken kutatni rovarlárvák, férgek vagy csigák után, akár a fagypont körüli hőmérsékletű vízben is.
Egy nemzetközi kutatócsoport nemrégiben azzal állt elő, hogy megtalálta a mindössze 10-20 gramm testtömegű aprócska emlősök titkának genetikai magyarázatát. Az eLife elektronikus folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint 71 Eulipotyphla-faj genomja alapján felállították a rend családfáját, majd megkeresték azokat a géneket, amelyek az oxigén izmokon belüli tárolását végző mioglobin nevű fehérje termeléséért felelősek. Az ugyanis már korábban ismert volt, hogy ez az oxigénkötő fehérje az emlősök búváréletmódjának egyik kulcsa. A mioglobin a tengeri emlősök, például a cetek és a fókák izmában különösen nagy mennyiségben fordul elő, ez a fehérje adja a bálnák izomszövetének mélybordó színét is.
A kutatók feltérképezték a mioglobin evolúcióját, és kiderült, hogy a mai vízicickányokra jellemző „genetikai szignatúra” a rendhez tartozó fajok törzsfejlődése során már ötször is kialakult, háromszor a cickányoknál és kétszer a vakondoknál. Vagyis korántsem evolúciós bukfenc következménye, hogy a mai vízicickányok képesek a hosszabb időtartamú merülésekre.
A hihetetlen gyors anyagcseréjük és a hőmegtartás szempontjából előnytelen méretük és testalkatuk ugyan nem erre predesztinálná őket, az izmaikba épített nagy mennyiségű mioglobin lehetővé teszi, hogy megszerezzék a víz alól a szárazföldön találhatónál jóval energiagazdagabb táplálékukat.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
A tüdőshalak genetikai vizsgálata tárta fel, hogyan hódították meg a szárazföldet a gerincesek
Az ausztráliai tüdőshal hatalmas genomjának feltérképezése elárulta, milyen változások kellettek a gerincesek első szárazföldi lépéseihez. Ha ők nem merészkednek ki a vízből, mi sem lennénk itt.
A sétáló cápák mindössze 9 millió éve tanultak meg járni, ez az evolúciós alkalmazkodás diadala
A cápák legfiatalabb családjába tartozó bambuszcápa-félék genetikai vizsgálata derített fényt arra, mikor és miért tanultak meg ezek az egzotikus fajok szárazföldön járni.
Kivételesen jó úszók lehettek a neandervölgyiek
Egy friss paleontológiai tanulmány szerint a mai gyöngyhalászokhoz hasonló szabadtüdős merülési technikával a tengerfenékről gyűjthették a kagylót a 90 ezer évvel ezelőtt a mai Olaszország partjainál élt neandervölgyi emberek.